Igaz, hogy az egyik japán atomtámadásnál a levegőben levő japán vadászrepülőpilóták azért haltak meg, mert az atomvillanástól olyan szintű látáskárosodást szenvedtek hogy nem tudtak leszállni, csak lezuhanni?
"Tudod az atomtámadás előtt készítettek elemzéseket. Japán megszállása az elemzések szerint 150-300 ezer amerikai katona és legalább 2 millió japán, főleg civil életébe került volna.
Ezt nem akarták bevállalni, ezért dobták le az atombombát. Ez volt a kettő közül a,, humánusabb,, döntés.
Ez vitán felül áll, ezt mindenki elismeri.
A vita arról van, hogy a japánok az atombomba nélkül is megadták volna magukat vag, sem. Itt az egyik fél azt állítja, hogy a japánok az orosz hadüzenetet és előrenyomulást követően amúgyis megadták volna magukat, szóval fölösleges volt az atomtámadás. "
Néhány fontos dolog még kimaradt. Az atomtámadásoknak nem csak a háború gyorsabb befejezése, Japán feltételek nélküli kapitulációjának kikényszerítése volt a célja. Akkoriban az USA volt a világ legerősebb nagyhatalma, az egyetlen atomhatalom, így a nukleáris csapások indításának nem volt kockázata, könnyen bevethetők voltak. A hadvezetés, politika részéről is megvolt a nyomás, hogy ha már beleölték a rengeteg időt, pénzt az új kiemelkedően pusztító fegyver kifejlesztésébe, akkor azt ki kellene próbálni élesben is, bizonyítandó, hogy megérte.Plusz akkor már a hidegháború előestéjén voltak, így a nukleáris csapás a Szovjetuniónak is szólhatott egyfajta erődemonstrációként.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!