Újra működik az MHSZ?
Tegnap hét alapító szervezettel és öt tagozat felállításával megkezdte működését a Honvédelmi Sportszövetség. A feladata tulajdonképpen ugyanaz, mint volt az elődjének, az MHSZ-nek: fiatalokban erősíteni a hazaszeretetet és a nemzettudatot, ezzel hozzájárulva Magyarország "rejtett" honvédelmi képességének növeléséhez.
A HS-en belül lesz elsősegély- és tereptan, gépjárművezetői-tanfolyam, de küzdősportokat (judo), lövészetet (197 új lőtér) és vívást (klubok) is gyakorolhat a tagság. Ezzel új alapokra helyezik az önkéntes tartalékos rendszert, és önálló tagozatként megalakult a kadét és tartalékos tagozat, aminek része lesz a Kadét Szövetség ifjúsági szervezet 14-18 éves diákoknak.
A tervek között szerepelnek – területi fordulók után országos döntővel záruló – haditornák, erőpróba versenyek, nyári honvédelmi táborok. A Honvédelmi Sportszövetség a működéséhez szükséges forrásokat a Honvédelmi Minisztériumon keresztül a központi költségvetésből kapja. A HS elnöke: Kun Szabó István.
Hiányolom a vitorlázó és motorosrepülő, valamint az ejtőernyős tagozatot. Vajon ezekről megfeledkeztek?
#1-re:
Utolsó sor, utolsó mondat a kérdés.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!