A kiváló katonák, valójában szörnyetegek?

Nem kell attól szörnyeteggé változni. Én pl világéletemben városi gyerek voltam. Mégis, amikor disznót kellett vágnom, megtettem. Remegtem, mint a nyárfalevél, egy zabszem nem fért volna a seggembe, és a gyomrom akkorára húzódott, mint egy pingponglabda. De mint családfenntartónak akkor és ott az volt a feladatom. Tehát megtettem. Amikor a huszadikat vágtam, valamivel könnyebben ment a dolog. Sohasem szerettem meg, mindig nagy stressz maradt számomra, de megtettem, mert ez volt a feladatom. Ha pedig ez volt a feladatom, igyekeztem jól csinálni. Mint mindent az életben.

Valahogy így van ez a katonáknál is. Ölnek, mert ez a dolguk. Nem szerelemből, nem kedvtelésből, hanem mert ezt dobta nekik a gép. Ez a munkájuk, és igyekeznek profi módon megfelelni ennek.

Egy elmaradást pótlok, a 19:58-as válaszhoz:

"Rendőr vagy tűzoltó lehet valaki hivatástudatból, de aki kényszer nélkül harcoló katonának áll annak valószínűleg kórosan magas a tesztoszteron szintje vagy más pszichiátriai defektusban szenved."

- Valójában a rendőr és a honvéd szolgálata között nincs érdemi különbség. Mindketten fegyveres védelmet adnak azoknak, akik önmagukban kiszolgáltatottak másokkal szemben.

A tűzoltó sem azért teljesíti a hivatását, mert élvezi a családok otthonának, a fényképeknek, mindezeknek a hamuján a taposást. Hanem hogy az ilyet megakadályozza, képességei szerint.

Ha egy szervezett keretek között működően hordanak fegyvert, az azért biztonságos, mert olyanok kezében van fegyver, akik nem fogják használni. Épp ez a lényege. Mert ők nem fogják, míg mások megtennék. És azok a mások akkor is megtennék, ha nálunk nem lenne.

Olyanok kezébe kell adni, akik ismerik, és eszük van.

Amíg két, önszervezésben létrejött milícia viseli ezeket, mindegyik egymást gyilkolja a kiszámíthatatlanság miatt, és ennek az egésznek az ártatlanok lesznek valós áldozatai.

Amíg az én kezemben van, én nem fogom használni, viszont a velem szemben lévő sem, mert tudja, hogy biztosan nem lövök rá, de nem is akarja kiprovokálni azzal, hogy ő igen.

Én nem fogom használni. Ezért kell, hogy az én kezemben legyen.

Kettőnk között pedig a járókelő átmehet nyugalomban.

Nem mindenki választ úgy hivatást hogy szeresse amit csinál. Lehetsz varrónő mert szeretsz varrni, vagy újságíró mert szeretsz tudósítani.

Rengetegen más szempontok alapján választanak pl. ha a hadseregbe vagy valamilyen más fegyveres testületbe jelentkeznek. Nem azért mert magát a tevékenységet szeretik hanem amit az által biztosíthatnak másoknak (jelen esetben biztonság, a kaja után a legalapvetőbb emberi szükséglet). Ezért ugrott meg az amerikai seregbe jelentkezők létszáma is 911 után

A vietnami háború utáni tömeges PTSD problémákhoz valószínűleg az is hozzájárult, hogy a katonákat tudtukon kívűl rászokatták az LSD-re és más "teljesítményfokozó" szerekre, aztán nem olyan egyszerű lejönni a szerről...

A nagy szeretetben(meg a tömegben gyártott és beszerezhető szintetikus drogogtól) bekattant hippik pedig a hazatérő katonákat kezdték el cseszegetni. Pedig csak annyi bűnük volt, hogy éppen akkor és ők kaptak behívó parancsot.(Akkor még sorozták az US hadsereget is!)

a 2.vh amcsi katonákat vizsgálták erről,mert a vezetőség elégedetlen volt a megölt ellenséggel.

és akkor ebből a vizsgálatból az jött ki,hogy-

1% úgy fél,hogy inkább öl.

1% úgy van vele,hogy ez a feladata.

1% pedig pszichopata és a bevetések az ölés élete fénypontjai.

97% pedig a levegőbe lövöldözött sok esetben.

ezek után alakították át az amcsik a kiképzést alapjaiban és az iraki háborúra már a katonák 98% képes volt szó nélkül ölni.

de erre a jelenségre van itthoni példa is,a pákozdi csata.

ott lövöldöztek egymásra több ezren fél napig,meg lovas roham és a halálos áldozatok száma valami 50 ember.

tehát a maiaknak csak sokkalta hatékonyabb a kiképzése,ettől nem feltétlen pszichopaták.