Hol szerezhetek megbízható információkat a koszovói háborúról? Bővebben lent.

[link]

Természetesen nem csak a szerbek voltak hibásak a kialakult helyzetért, egy polgárháborúhoz legalább két fél kell. Az albánok már a 90-es évek elejétől dolgoztak a független Koszovó megteremtésén, de kezdetben csak békés eszközökkel. Aztán létrejött a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) gerillaszervezet, mely a fegyveres felkelést választotta. Albániából kaptak fegyvereket. Támadásokat követtek el a szerb katonák, rendőrök és civil célpontok ellen, hogy kivívják a tartomány függetlenségét. Az UCK-t ezért Jugoszlávia és a nemzetközösség is terrorszervezetnek nyilvánította. Az albán támadások miatt a jugoszláv hadsereg, rendőrség és szerb szabadcsapatok is megtorló válaszcsapásokat hajtottak végre, melyek során sokszor civil személyek is áldozatul estek. A helyzet egyre jobban elmérgesedett, kitört a polgárháború. A konfliktus miatt becslések szerint 1999 márciusáig 1500 albán halt meg és 270 ezer ember menekült el Koszovóból. Mindkét oldalon követtek el háborús bűnöket.

Hogy véget vessenek a polgárháborúnak, humanitárius válságnak itt Európa közepén, a NATO 1999 március 24-én megkezdte a bombázásokat, hogy így nyomást gyakoroljon és kikényszerítse Szerbia kivonulását Koszovóból és a tartomány NATO-ENSZ felügyelet alá vételét.

A bombázások 78 napig tartottak, Belgrád június 10-én kapitulált.

A nemzetközösség megosztott volt a beavatkozást illetően. Sok ország támogatta, sokan viszont elítélték a NATO Jugoszlávia elleni agresszióját és úgy vélték tiszteletben kellene tartani az ország szuverenitását, területi integritását. Ez utóbbi csoporthoz tartozott például Oroszország, Kína, India.

A NATO beavatkozás több okból is vitatható.

Mivel nem volt ENSZ felhatalmazás a támadásra, így nemzetközi jogi szempontból jogtalan agresszió történt.

A beavatkozás humanitárius jellege is megkérdőjeleződik. A humanitárius beavatkozás a civilek védelmére irányul, nem lehet célja egy ország politikai berendezkedésének, kormányának megváltoztatása vagy pedig területek elcsatolása, határmódosítás (ezért az orosz "humanitárius beavatkozás" is vitatható Grúziában vagy a Krím-félszigeten).

A humanitárius jelleg azért is megkérdőjeleződik, mivel a légitámadások nem a koszovói konfliktusövezetre, a civilek védelmére koncentrálódtak, hanem egész Szerbiát bombázták, a gyárakat, erőműveket, finomítókat, utakat, hidakat, villamos hálózatot, távközlést, hogy így megbénítsák az országot és a bombázásokkal gyakoroljanak nyomást a szerbekre a Milosevics-rezsim megbuktatása és a koszovói kivonulás érdekében. Mivel szárazföldi beavatkozás nem történt és a NATO a légi bombázásokkal kívánta megnyerni a háborút Szerbia ellen, így a koszovóiak védelme sem volt hatékony, sikeres. A 78 napig tartó NATO bombázások alatt inkább felerősödött a koszovói polgárháború, további kb. 10000 albán és kb. 1000 szerb civil halhatott meg az összecsapásokban és még 600 ezer albán, 100 ezer szerb, cigány menekült el a déli tartományból.

A NATO bombázásoknak kb. 500 civil halálos áldozata volt.

Nemzetközileg a legnagyobb vitát a kínai nagykövetséget ért bombatámadások okozták.