Kezdőoldal » Politika » Hadsereg, hadvezetés » Ha Magyarországot megtámadná...

Ha Magyarországot megtámadná az Iszlám Állam és sorozást indítanának hazánk megvédése érdekében, te jelentkeznél?

Figyelt kérdés

2015. júl. 19. 17:29
1 2 3 4 5
 41/48 anonim ***** válasza:
100%
Egyébként, hogy a fenébe kerülne ide az ISIS. Amúgy a mostani helyzet is egy vicc, a szerencsétlen menekültek akiket úgy szeretünk utálni mi magyarok, pont azt teszik amit rengetegen írnak itt. Irakból és Szíriából több millió ember vándorol el azért mert, egy legmaximalistább becsléssel 50000 fős, radikális kisebbség terrorizálja az országaikat, ezek az emberek, nem profi harcosok, jelentős részük nyugati "turista" aki úgy gondolta majd iszlamisztáskodik egyet, tehát az a helyzet, hogy rengeteg ember kénytelen menekülni, csak nagyon kevesen maradnak harcolni az ISIS ellen, emellet pedig a teljesen inkompetens vagy hülye nyugati hatóságok, hagyják tízezrével kimenni azokat a muszlim fiatalokat, akik azután, hogy a nyugati életszínvonalon, jólétben felnevelkedtek, most úgy gondolják, hogy ideje harcolni az ellen a nyugat ellen amitől rengeteg mindet kaptak. Ezek után mit tesz a nyugati állam? Visszaengedi a terroristát, a menekülteket pedig tovább utálja. Ha anno több alkalommal is sikerült összeszedni, több mint félmilliós haderőt ennél kevésbé rossza helyzetben, akkor amikor a háború teljesen felesleges volt, akkor most miért nem tudják ugyanezt megtenni? Két hónap alatt semmi nem maradna az ISISből.
2015. aug. 4. 13:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/48 anonim ***** válasza:
59%
Egyesével vágnám le a fejüket és videókat töltenék fel róluk.
2015. aug. 5. 22:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/48 anonim ***** válasza:
63%
Az iszlám állam már itt van hülyék! Itthon skandálják az alahu ahbar-t. És mindenki csak nézi.Miért nem tapsoltok hozzá? Már csak egy láda AK. hoz jutottak volna és boldogan lemészároltak volna mindenkit a keletinél. Miféle fiatalság lett itt, milyen hülyeséget mond, hova menekülne! Nincs hova, még mindig nem érti senki! Hol facebookoznátok másutt! Rég sorfalat kellett volna állnotok a határon hogy ne jussanak be hozzánk ezek a férgek, akiket ágyúgolyótöltelékként küldtek ide!
2015. aug. 31. 23:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/48 anonim ***** válasza:
56%

Ha kapok kiképzést (pont lemaradtam a sorkatonaságról) akkor önként is beállnék a seregbe. Mocskos dolog a háború, senkinek sem kívánom és remélem az unokáitoknak sem kell megélniük. De sokakkal ellentétben szeretem Magyarországot. Itt nőttem fel a Kiskunságban, nem tudnám sosem megbocsátani magamnak, hogy a homokban idegen nemzetek katonái masírozzak, fosszák ki az országomat, erőszakolják meg a rokonaimat. De még egy idegen nőt sem... Nem is értem akik azt írják, hogy azonnal menekülnének külföldre, miért vannak még itthon. Mit jelent nektek az, hogy Magyarország. Kicsit sem érdekelne benneteket az itt hagyott honfitársatok? Az emberek akiket megismertetek életetek során, a környék ahol éltek, a tájak melyekhez annyi emlék kapcsolódik...

Nem vagyok militarista, sőt, nem szeretem a háborúkat. Eléggé műveltnek is tartom magam. De nem volna kérdés, hogy lenne bennem annyi bátorság, hazaszeretet és BECSÜLET, hogy itt maradnék és amit tudnék segítenék. Bár valószínűleg fegyvert nem adnának a kezembe se így se úgy, mennék a hadmérnökökhöz, mégis amiben tudnám segíteném a bajtársaimat és a családomat.


Na mindegy, remélem nem kerül sor rá sosem, de ha mégis, akkor jobb lesz az arány és tükörbe tud majd nézni mindenki.

Mert aki egyszer kimegy, annak nem kell visszajönni...

2015. aug. 31. 23:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/48 anonim ***** válasza:
26%
Ez így nagyon szépen hangzik, csak egy háborúban nincs jó oldal. Jó eséllyel nem a hazát és a szeretteid védenéd, hanem mások szeretteit gyilkolnád, mások hazáját rombolnád.
2015. szept. 1. 06:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/48 anonim ***** válasza:
Na ja. Magyarország lesz a megváltó.... Ezeket még egész Európa se tudja kiírtani nemhogy mi. Még az usa se bír velük! Ezt a gondot csak Oroszország vagy Kína tudja megoldani, de akkor az oroszoktól is lesz félni valónk. Magyarul így is úgy is megdöglünk. Azzal hogy mi magyarok a 0,1 százalékát magunkkal visszük a túlvilágra k...ra megnyugtató.
2015. szept. 3. 15:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/48 anonim ***** válasza:
Én az iszlám állammal lennék. ÁLLÁHU ÁKBÁÁÁÁÁR
2015. szept. 20. 17:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/48 anonim ***** válasza:
Hogy mi van? Új bár nyílt?:D
2015. szept. 21. 12:52
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!