Milyen tévhiteket ismertek az 1. világháborúval kapcsolatban?

2-es válaszhoz kis körítés egy idei BBC History számból:

'Az amerikaiak túl későn léptek be.

Tévedés, mondja Nick Lloyd, a londoni King's College tanára.

A háború Európára fókuszáló leírásai általában nem sokra tartják az antant győzelmében játszott amerikai szerepet. Túl későn jött-mondják általában. Jelentős számban csak 1918 tavaszán vonultak fel a fronton a tengerentúli csapatok, szerepük pedig akkor sem volt döntő. Az amerikaiak tapasztalatlan, rosszul kiképzett katonákat küldtek, ráadásul logisztikailag sem voltak felkészülve a háború követelményeire. Amikor aztán végül támadásba lendültek 1918 szeptemberében, a St. Mihiel-i és a meuse-argonne-i offenzívák rosszul irányított, óriási veszteségekkel járó, kihasználatlan lehetőségek által fémjelzett katasztrófák voltak....

Nagyjából ez a történetírás hagyományos ítélete az amerikai szerepvállalásról.

Az igazság azonban az, hogy igenis óriási jelentőséggel járt Wilson elnök 1917. áprilisi döntése, hogy a korlátlan tengeralattjáró-háború ürügyén az Egyesült Államok belép a háborúba. Az amerikai ipar hatalmas kapacitása a korábbi években is az antantot szolgálta, de az Egyesült Államok hadseregének és tengerészetének megjelenése nemcsak azt biztosította, hogy a nyugati antanthatalmak elkerüljék az összeomlást, hanem az 1918. nyár végétől induló ellentámadásokat is ez tette lehetővé. Az amerikaiak ugyan nélkülözték a tapasztalatokat és a szükséges tűzerőt, viszont nagyon gyorsan tanultak. A német vezetőknek pedig be kellett látniuk, hogy a lehető leggyorsabban békét kell kötniük, mivel a korlátlannak látszó amerikai erősítések végleg felborítják az erőviszonyokat.

Az Egyesült Államok nélkül elképzelhető, hogy 1917 végén vagy 1918 első felében német győzelemmel vagy Berlinnek előnyös békével zárul a háború.'

Még 1 a végére ugyanabból a számból:

A német vereség szükségszerű volt.

Tévedés, mondja David Stevenson.

Viszonylag új keletű elmélet, hogy az antant olyan nagy gazdasági fölényben volt, hogy a központi hatalmaknak valójában semmi esélyük nem volt megnyerni a háborút.

Én úgy vélem, a németek képesek lehettek volna ha nem is megnyerni a háborút, de olyan megegyezésre kényszeríteni az antanthatalmakat, hogy azoknak le kelljen mondaniuk számos olyan célkitűzésről, amelyek elérésének érdekében beléptek a háborúba.

Akárhogy is nézzük, az antant elég nagy slamasztikába került 1917-ben. Oroszországban forradalom tört ki, amelynek következtében gyakorlatilag kilépett az ország a háborúból. Az áprilisban indított nagy francia offenzíva pedig teljes kudarcot vallott, néhol lázongásba átcsapó elégedetlenséget okozva szinte a teljes francia hadseregben.

Nagy-Britannia pedig egy komoly pénzügyi válsággal küzdött 1917 elején: a kormány azon törhette a fejét, hogy vajon meddig tudja majd fizetni az Amerikából érkező importárukat. A haditengerészet nem találta a választ a német tengeralattjárók egyre sikeresebb offenzívájára (1917 elején kétszer annyi U-boot volt bevethető állapotban, mint 1916 tavaszán).

Berlint a korlátlan tengeralattjáró-háború megindításáról hozott döntés fosztotta meg a lehetőségtől, hogy ezeket a gyengeségeket kihasználja.'