Mit lehet tudni a Román-Magyar Monarchiáról?
Pár éve az RTL-en, azt hiszem a 21.század műsorban ment egy olyan rész, hogy 1956 környékén létre akartak hozni román és magyar fiatalok egy monarchiát Arad fővárossal. De a vége az lett, hogy kivégezték őket.
Szeretnék minél többet megtudni erről az elhallgatott dologról, van aki hallott már róla valamit?
Igen, ez volt az un. Szoboszlay-féle összeesküvés. A mozgalom a nevét elindítójáról, Szoboszlay Aladár római-katolikus papról kapta, aki barátaival közösen kidolgozott egy Confederatio című művet. Ebben a műben azt fejtették ki, hogy az etnikai konfliktusok megszüntetésére egy közös román - magyar államalakulatot kéne létrehozni (de nem monarchiát!), amelynek a székhelye Arad kéne legyen (bár én nem értem miért, sok jelentősebb város található mind a két országban, talán azért, mert Szoboszlay ott volt lelkész). Ezt pedig úgy szerették volna elérni, hogy megbuktatják a kommunizmust mind a két országban. Magyarországon időközben ugy-e kitört a forradalom és le is verték, Szoboszlayék viszont nem adták fel a reményt. Románia szerte konspirációs sejteket szerveztek, beszerveztek a mozgalomba egy Constantin Drăgănița nevű páncélos ezredest, illetve felvették a kapcsolatot a Fogaras-vidéki román antikommunista ellenállókkal. Javába folytak egy felkelés előkészületei, melynek kétszer is kitűzték az időpontját, de végül nem merték kirobbantani (az egy másik dolog, hogy borzasztó naivitással dolgoztak, valószínűleg már az első félórában végzett volna velük a román hadsereg). A Securitate viszont még 1955-ben tudomást szerzett a dologról egy besúgó révén, aztán 1957-ben letartóztatták a résztvevőket, Kolozsváron bíróság elé állították, majd 10 személyt halálra ítéltek, a többieket pedig 5 évtől életfogytiglan tartó szabadságvesztésre. A 10 személyt Aradon agyonlőtték (9 magyar és 1 román nemzetiségű személyt, Szoboszlayval az élen). A börtönbüntetésre ítélt személyek közül egy személy meghalt nem sokkal elítélése után, a többiek 1964-ben amnesztiával szabadultak, rehabilitálásukra viszont csak 2009-ben került sor, hosszas hadakozás után.
Ha bővebben is érdekel a téma, akkor ajánlom, hogy keress utána Tófalvi Zoltán munkásságának, ő foglalkozott a Szoboszlay-per ügyének kutatásával.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!