A II. világháborus amerikai hadifogságba került katonákat miért nem kártalanitották úgy, mint a szovjet hadifogságból hazajötteket? Ők nem érdemelték meg ugyanúgy?

Édesapám 1939. XII. 1-től 1945. V. 1-ig volt katonai szolgálatban az orosz fronton. Mikor harcolt, olyan kegyetlenségeken esett át, amit jobb nem felidézni. Ha megpihentek valahol, tüzet raktak, amellé kuporodott, s annyira fázott, hogy tüzet kapott a bakancsa talpa, s nem vette észre, hogy ráégett a lábára.

Ruhájukat eleve nem a "szibériai" hideghez tervezték az "okos és nyerészkedő politikusok". Ők az iróasztal mellett persze jól érezték magukat, ugyanúgy, mint a felső vezérkar, akik a tiszti szolgájuktól kezdve minden jóban részesültek.

De ezt leírhatnánk a mai politikára is!!!

Aki a tűz mellett van, az melegszik. Ő a kályhától nagyon messze került.

Mikor orosz hadifogságba esett átélte Ő is mi az éhezés! Ha már csalánlevest ehettek, az fenséges kajának számított. Túlélte az orosz "latrinát", amibe a bajtársait látva beleesni, nem engedték hogy kimentse Őket, mert mikor próbálkozott, Őt is bele akarták lökni. Szeme láttára fulladtak bele a végtelenül elgyengült emberi roncsok az ürülékbe, mocsokba.

Mikor hazakerülhetett volna, kiadták őket 1945. V. 1-től az amerikaiaknak 1945. X. 15-ig. Ott szintén hadifogoly lett.

Nos aki erre azt írta, hogy az amerikai hadifogság "szanatórium" volt, arra azt mondhatom, lett volna Ő ott. De ha úgy is lett volna, talán meg is érdemelték azok, akik az orosz hadifogságból oda kerültek.

De bizony édesapám megint csak nem "szanatóriumba" került, hanem hadifogsága, még ha az amerikai is volt. Elmesélte, hogy ha több kajára, vagy a legszükségesebb dolgokra (pl. WC papir, szappan, stb.)lett volna szüksége, ügyességének köszönhette, hogy hozzájutott. Ugyanis a néger amerikai katonák nagyon szerették a csillogó-villogó dolgokat, és Ő "duraluminiumból" fabrikált nekik gyűrűket, s így jutott egy kicsit többhöz, mint amit kapott.

Gondolhatják milyen szanatórium volt az, ahonnan mikor a hadifoglyokat hazaengedték, hazaérve "halálra ették magukat". Hogy miért? Mert annyira ki voltak éhezve, hogy nem bírták fokozatosan hozzászoktatni gyomrukat az ételhez, hanem mindent "befaltak" egyszerre.

Nos akkor miről is beszélünk?

Igen édesapám hosszu ideig volt orosz hadifogságban, de nem kaphatott kártérítést, mivel utána rögvest amerikai hadifogoly-táborba került, azok meg nem kaphattak. Tankcsapda, nem?

Hogy milyen kártérítést kaptak azok, akik orosz hadifogságban voltak? Adok egy címet, onnan mindent megtudhat mindenki ezzel kapcsolatban: Hadifoglyok Bajtársi Szövetsége Budapest, VIII., Kerepesi út 29/b. Nem 1-2 ezrekről volt szó, tegyenek mellé "néhány" nullákat is. Nem rögtön a háború után, hanem gondolkozzanak a 70-80-90-es évekre vonatkozó kártérítésekre.

Azt hiszem sokan meglepődnek, ha ezt nem tudták! Sőt nem csak az érintett hadifogoly kaphatta meg ha már elhunyt, hanem annak egyeneságú leszármazottja is.

Egyenlőre ennyit, kíváncsi vagyok a folytatásra, vajon elgondolkodtak-e a "hitt" dolgokon és a valódi tényeken???

Pedig valós amit írok. Nem gondolom, hogy ez "sutyiba" ment, mivel kb. 8-10 éve még engem is megkeresett egy körzeti megbízott, aki úgy a városunkban, mint a környező falvakban összeírta azokat, akik még nem kaptak kártalanítást. De sajnos "csak" az orosz hadifoglyokra, ill. elhurcoltokra volt vonatkozó, mint írtam az amerikaiakra nem, annak ellenére, hogy édesapám katonaigazolványa végig dokumentálta, hogy hol és meddig szolgált, ill. raboskodott.

Félreértés ne essék, én nem tőlük sajnálom, akik kaptak, hanem azoktól, akik semmit nem kaptak, holott ők is a hazáért szenvedtek hosszu éveket és nem önként!!!

Nem úgy mint a mai magyar "zsoldoskatonák"!!! Szegényeket nem tudom sajnálni, hiába csinálnak egy-két haláleset után mindenféle csinnadtrattát nekik.

Önként vállalták, tudták, hogy jó zsozsó jár érte, vagy megusszák, vagy nem. Ha igen, élnek, mint hal a vízben, ha nem, akkor így jártak.

De senki, ismétlem, senki nem kötelezi őket, mint az akkori fiatalembereket: vagy megjelensz a sorozáson, vagy statárium!!! Ez volt a parancs. Nem önként mentek, jó megélhetés, ill. hecc kedvéért, itthon hagyva szülőt, feleséget, gyereket, bízva abban, hogy az Isten talán egyszer hazasegíti Őket.