




Megpróbálták a háború elején, de csúnya vége lett.
Most meg a belorusz határ teljesen tele lett aknázva, szóval a betörés is hatalmas veszteségekkel járna.




















Putyin pont leszarja a véráldozatot, ez hülyeség. Nem érdekli se az orosz, se az ukrán emberélet.
A gazdaság annál inkább zavarja.
Sokkal inkább reménykedik Zelenszkij leváltásában, és abban, hogy egy gyengekezű elnököt ültethet a helyére, aki majd kapitulál.
Már csak azért is, mert ebben az esetben a többi ország is kénytelen lenne elismerni a határmódosítást, de így meg nem feltétlenül, hiába foglalná el még a fővárost is.















Nem is volt célja és most sem cél Kijev elfoglalása.Felesleges vérontás és romok.Első körben is csak kormányváltás miatt vonultak fel Kijev felé.
Most sem célja egész Ukrajna elfoglalása.Nehéz lenne megszerezni.Megtartani meg szinte lehetetlen.
Ezt azért is mondom a rettegőknek,akik egész Európa elfoglalását vizionálják,hogy erre semmi esély és szándék sincsen.





Most azért amiért az ukránok sem Rosztovot - nincs hozzá elég erő bevetve.
S ahogy a #9-es írja, eszük ágában sem volt Kijevet megostromolni. Csak körbe akarták zárni, hogy nyomást gyakoroljanak az ukránokra, hogy azok megadják magukat. A mai napig nem bombázták egyébként le a Kijevi hidakat (mert túl nagy ellenérzést váltana ki).
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!