Szerintetek Orbán mennyire felelős azért, hogy a muszlimok elözönlötték Európát?
Az ágyúöntó Orbánra gondolok, aki a törököknek dolgozott Konstantinápoly elestekor.
Ez egy legenda, amelynek van valóságalapja.
A muszlimok ekkor még élvezték a korábbi évszázadokban kialakult tudományos előnyük gyümölcseit, ugyanis a Római birodalom felbomlása után a keresztény világban a tudományok lehanyatlottak, elfelejtődtek. A korai középkorban a kereszténység dogmatizmusba süllyedt, beköszöntött a 'sötét' középkor, amelyről az információk is ritkásabbak, de tudjuk, hogy a tudatlanság dominált.
Ezzel szemben a frissen kialakuló Iszlám kezdetben még rugalmas volt, meg aztán ott megőrződött az antik tudás, amit lendületesen tovább is fejlesztettek.
Azonban a helyzet lassan változásnak indult, a reneszánsz sodró lendülete a keresztény világban meglódította a tudományok fejéődését, először lefordították arabból az ókor hagyatékát, amit egyre fokozódó iramban fejleszteni tudtunk, míg az Iszlám kezdett megmerevedni, mert kialakult a hagyományok túlzott mértékű tisztelete, létrejöttek a Hadiszok, amelyek mindenre példákat mutattak és a tiltások, előírások világában, amelyek ma is fékezően hatnak, a tudpmányok kezdtek visszaszorulni, ami nem csoda, mert látványos ma is az elmaradás, mivel a vallásuk még az öltözködésüket is kőkeményen szabályozza.
Csakhogy ekkor még számos előnyt élveztek a muszlimok.
Korábban magas szintre jutott több tudományág, pl. az al chímia, amiből a kémia később kialakult és ennek hatására a metallurgia egyes ágai fejlettek voltak, kiváló ágyúfémeket gyártottak és ez megmutatkozott a hatékony ostromágyúk készítésében. Korábban egy várostrom évekig tarthatott, amíg kiéheztették a védőket, de a törökök már olyan hatékony ostromágyúkat öntöttek, amivel szét tudták lőni a várfalakat.
Segítette ezt a kiváló puskapor, a fekete lőpor feltalálása, továbbá, hogy fejlett matematikával rendelkeztek, amivel tudtak egy kezdetleges röppályát számítani.
Ehhez szükség volt a kellékek valamilyen szintű standardizálására, a puskaport előzőleg gondosan kimérték és zsákocskákban tárolták, a lövedékeket roppant figyelemmel próbálták kasonló méretűre és súlyúra csiszolni.
Így ki lehet mondani, hogy az oszmán tűzérség korszakalkotóan jó volt ekkor, bár természetesen Orbán, a magyar ágyúöntő minden bizonnyal tehetséges ember lehetett.
Az általa készített óriási ágyú ellenben nem váltotta be a reményeket, inkább morálisan félemlítette meg a védőket, mert rövidesen szét is repedt.
Azonban az oszmánok tűzérsége és rombolási tapasztalatai voltak annyira fejlettek, hogy a giga - ágyú nélkül is lerombolták Konstantinápoly falait annyira, hogy rohammal be lehessen venni a várost.
Orbán nagy ágyúja tényleg okozott a falakban károkat, de zabálta a lőport, szállítása és mozgatása is nagyon nezéz volt és nem is lehetett vele folyamatosan lövéseket leadni, mert túlmelegedett és órákig hűteni kellett lövés után, így a későbbiekben ekkora ágyúkat nem is öntöttek, mellesleg nem ott törtek be a városba, ahol a nagy ágyú dolgozott, ott nem sikerült akkora rést ütni a falakban. Kialakult már ekkorra egy kompromisszum a tűzerő, a mozgathatóság és egyéb szempontok szerint, amelyekből talán nem az utolsó az, hogy egy ostromágyú minél kevésbé legyen életveszélyes a kezelőjére nézve, ne kelljen attól félni, hogy felrobban.
Orbán ágyúja valójában nem vált be.
Attól függően, hogy milyen jellegű volt a rombolandó védmű, a törökök hatékony eljárásokat dolgoztak ki, amelyeket topcsi iskolákban tanítottak is. például egész falszakaszokat tudtak lebontani úgy, hogy egyet lőttek jobbra, egyet balra és a harmadikat föléjük középre és ezzel nem csak a háromszög területe omlott le, hanem annál jóval nagyobb terület.
Az persze elképzelhető, hogy nem azonnal, hanem puhítani kellett előzőleg a kőfalat, de ilyen és ehhez hasonló hatékony eljárások birtokában voltak az oszmánok ebben az időben, nem feltétlenül szorultak Orbánra, aki mellesleg korábban életét vesztette, mielőtt bevették az oszmánok a várost.
9
Természetesen, mivel amúgy is szokás volt az oszmánoknál, hogy a nehézkesen mozgatható ostromágyúk helyett inkább az ágyúfémeket vitték a helyszínre, azt el lehetett osztani szállítható mennyiségekre és a helyszínen öntötték ki az ágyúkat. Pontosabban amennyi ostromágyút keservesen szállítani tudtak, annyit azért odavitettek, a legközelebbi helyszínekről, hogy érdemben el tudják kezdeni a vár lövetését, aztán a számuk folyamatosan gyarapodott, így ha egy ostrom elhúzódott, a tüzérség ereje fokozatosan nőtt.
Mellesleg Orbán nem a nagy ágyú felrobbanásakor vesztette életét.
Olvastam erről egy tanulmányt, amely szerint éppen egy ilyen ágyúöntéskor történt vele szerencsétlenség, ugyanis esett az eső, ám a törökök hallatlan ügyességgel öntötték az ágyúkat továbbra is, de valahol mégis víz szivárgott a formába és a vízgőz nyomása szétvetette az izzó, folyékony fémet, amely a közelben állókat komolyan összeégette és ő éppen pont ott volt.
A szultán saját orvosait küldte Orbán ápolására, de nem sikerült életben tartaniuk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!