Miben különböznek az "elfogó" vadászrepülők a többi vadászrepülőtől?

Mára konkrétan kihaltak.

Az elfogó vadászok kritériumai anno a kimagasló teljesítmény volt relatív alacsony hatótávolsággal. Gyorsan emelkedjen, erős fegyverzete legyen, e miatt nem volt nagy hatótávolságuk mert a hajtóművük nem takarékos nagy távolságra hanem brutális erőre volt optimalizálva. Bombák hordozására nem voltak alkalmasak mert főleg bombázók elfogására lettek rendszeresítve.

Honi légvédelmi gépeknek is szokták nevezni ezeket a típusokat. F-104, Tu-128

Célgép, kimondottan légiharcra, nem pedig többfunkciós gép felderítő, vadászbombázó, stb feladatokra is fejlesztve.

Igazából valahogy így lennének a kategóriák:

- elfogóvadász: csak légiharc

- vadászbombázó: multifunkciós gép légiharc + földicélpontok ellen

- csatarepülő("repülő gépágyúk"): csak földi célpontok ellen

De, a modern gyakorlat az, hogy szinte minden "vadászgép" vadászbombázó, ha szigorúan vesszük a kategóriákat, akkor is, ha elfogóvadásznak lett megálmodva a fejlesztés kezdetén.

Ha kevésbé vesszük szigorúan a kategóriákat, akkor azért vannak gépek, amikre rá lehet húzni az elfogóvadász kifejezést még ma is. Többnyire olcsóbbak és kisebbek a tényleges vadászbombázóknál. pl F-16

Minden vadászrepülő lehet elfogóvadász, de nem minden elfogóvadász lehet általános célú vadászrepülő.

Az F-86-os Sabre, és a MiG-15-ös Fagot azok általános célú vadászrepülők voltak, amiket

- mind bombázók elfogására,

- mind más vadászrepülők elleni intenzív manőverező légiharcra,

- és korlátozott bombavetésre

is lehetett használni.

A későbbiekben is voltak természetesen nagy teljesítményű, és többfunkciós vadászrepcsik, mint az F-4-es Phantom II, és a MiG-21-esek, azonban valami oknál fogva kitalálták a dedikált elfogóvadászokat.

A dedikált elfogóvadászok olyan típusokat jelentettek, ami rövid idő alatt képes volt 2,000 km/h-val repeszteni, (a későbbiek akár 3,000 km/h-t is elérték), és magasra repülni, cserébe a manőverezhetősége / fordulékonysága az egy repülő kólásüveggel / fridzsiderrel / téglaval ért fel.

Ott is volt olyan, amelynek szegényes volt mind a rakétafegyverzete, mint az F-104-es Starfighter, és az English Electric Lightning, és olyan is lett, amelyet sok rakétával lehetett telepakolni, mint az F-102-es Delta Dagger, és a MiG-25-ös Foxbat.

Napjainkban mára csak a MiG-31-es Foxhound maradt meg elfogóvadászként, azonban integrálták rá a Kinzsál harcászati rakétát, és földi célpontokat is támadhat.

Különben egy F-15-ös Eagle / F-22-es Raptor, és a Szu-35-ös Flanker az bármire jó. Sőt még az F-18E/F Super Hornet is.

Ahogy fent is írják, légi célok leküzdésére tervezett repülőgép, korlátozott (vagy semmilyen) szárazföldi csapásmérő képességgel.

Félig haltak ki. Ugyan a Raptor, Foxhound, Fulcrum, Eagle is alkalmas földi célok támadására, de nem ez az elsődleges szerepkörük, így abban rosszabb teljesítményt nyújtanak mint a többcélú vadászbombázók.

# 6

Az F-15-ös Eagle-t eleve többcélú vadászrepülőnek tervezték, mind a szélcsatornában, mind a hirdetés során többcélúként hirdették.

A pilótafülkében mindmáig ott vannak az ahhoz szükséges kapcsolói és üzemmódjai.

Az Mk-82-es szórásához nem kell sok észbeli képesség, csak a lézeres és TV irányítású légibombákhoz kellett külön bombázó változat is.

Az F-15-ös Eagle-vel az a "baj", hogy a sárkányszerkezete 25 %-ban titánból konstruált, emiatt az Eagle nagyon jó repülési teljesítményű, és időtálló is, azonban kegyetlenül drága. Nem csak minőség kell, hanem mennyiség is.

Ellenben az F-16-os Falcon sárkányszerkezete csak 4 % titánt tartalmaz, és a 80 % az alumínium.

Egyetlen F-15-ös árából három F-16-os kijön.

Az F-15-ös Eagle orosz megfelelője a Szu-27-es Flanker és az is ugyanazokkal a képességekkel született, mint az Eagle.

A MiG-29-es Fulcrum az meg az F-16-os Falcon, és az F-18-as Hornet megfelelője.

# 8-as

Az oroszoknál állandó szindróma, hogy az adott fegyver nem készül el időre, számos műszerezettsége hiányzik, vagy különböző gyermekbetegségekben szenved, ezért egy redukált tudású példányt mutatnak be, ami szépen mutat a fegyverbemutatón, lehet vele három - négy próbakört menni, meg lőni a lőtéren / lőpályán, és elégedettnek lenni a laikus tábornoknak, de attól még a gyakorlatban nem felel meg a hadsereg igényeinek.

Erre a problémára bevett, és működő megoldás, hogy a legelső szériapéldányokat szándékosan lassúan gyártják le, szállítják le, adják át, és párhuzamosan befejezik az eredetileg elképzeltet, immáron A / B / M / U jelzéssel kiegészítve.

Ezért volt MiG-29-es, és lett MiG-29M.

És nem álltak meg a MiG-29M-nél, az M2-vé, és sok más hasonló jelzésűvé fejlődőtt.

Az alapmodellű MiG-29-es az nem irányított rakétablokkokat, és szabadesésű bombákat hordozhatott 1986-ban.

A MiG-29M az megkapta a lokátorromboló rakétákat, hajó elleni rakétákat, TV-irányítású rakétákat, és légibombákat, már 1993-ban.

[link]