Szerződéses katona lehet szakaszvezető?
Van egy csoport a Facebookon aminek én is a tagja vagyok egy telefonos játéknak a csoportja ez.
Az admin folyton azzal dicsekszik hogy neki rengeteg tapasztalata van a katonaság színterén,mert hogy szerződéses katona volt és tavaly járt le a szerződése és már nem hosszabítottak neki.
Olyanokat mesél,hogy ő volt kint Afganisztánban mint szakaszvezető, és hogy megtanult majdnem kriminalisztikai szinten emberi profilokat kielemezni és úgymond emberi profilokat készíteni.
Sajnos nem értek ehhez, és azért kérdezem meg itt hogy ez mind lehetséges e? Amúgy 35 éves a férfi és tényleg úgy dicsekszik ezzel mint egy nagyon öreg veterán, aki tényleg végigharcolta mondjuk a világháborút. És kicsit olyan mintha ezzel azt várná el a többiektől hogy felnézzenek rá és tiszteljék. Köszönöm a segítséget
Szakaszvezető még a sorkatonaság alatt is lehetett, az arra érdemes, az volt a sorkatona számára elérhető legmagasabb rang, a három krumplivirág (örvezető, tizedes, szakaszvezető)
A szerződéses katonáknál is kellenek a "munkások", de a kriminalisztikai elemzéseket valószínűleg szakemberekre bízzák, és egy jó szakember ott is érték, miért is nem hosszabbították meg a szerződését?
Vagy igaz, vagy mese, amit előad, de utóbbira adok több esélyt.
Különbözőek az emberek, ismerek néhányat, akik valóban voltak szerződéses katonák, és furcsa mód, egyik sem tartott részletes élménybeszámolókat, imkább felületesen említették, hogy voltak katonák (tulajdonképpen azért, mert akkor nem volt jobb lehetőség, egyik sem azért szerződött le, mert fegyvermániás volt)
Civilben mi a foglalkozása, iskolai végzettsége az illetőnek?
Azt minden további nélkül elhiszem, hogy ő azt hiszi, megtanult valamit, amiről fogalma sincs, de az is lehet, okleveles szédítő.
Kisebb eséllyel az sem zárható ki, hogy van valóság alapja annak, amit mond, de egy szakaszvezető nem magas rang, és azért a beosztást azzal is jelölik, "rangja" van az illetőnek.
Szerződéses katona lehet szakaszvezető.
Festő-mázoló, burkoló szakmunkást viszont nem alkalmaznak kriminisztikai szakértőnek, talány, hogyan, és kitől, mit tanulhatott.
A kriminalisztika területén dolgozók általában valóban szakosodnak valamelyik területre (fegyver szakértő, írás szakértő, stb), de ahhoz kell egy megfelelő alap képzés
Különbséget tennék a között, hogy szakaszvezető - mint rendfokozat és szakaszvezető, mint a szakasz parancsnoka között.
Az előbbi egy nagyon alacsony rendfokozat, szerződéses NEM megy szakaszvezetői rendfokozattal misszióba - mert az már legalább őrmester.
A szakaszparancsnok mindig tiszt, legalább hadnagyi rendfokozatban.
Az Fb-n csak hetvenkedik a fószer, valószínűleg a közelében sem járt semmiféle missziónak. Max. annyi képzelhető el, hogy volt szerződéses, de leszerelt és csak innen-onnan hallotta hogy mi volt kint.
Ajjaj, vannak itt félreértések. Néhány előzőre válaszolva:
Szakaszvezető rendfokozattal lehet szerződéses katona? Hogyne lehetne. Az a legénységi rendfokozat csúcsa. A jelenlegi rendszerben, akinek nincs érettségije, az a kiképzés után közkatona marad 1 évig, majd 4 évente lép rendfokozatot (kk-őrvezető-tizedes-szakszi).
Szokták mondani, hogy az öreg szakszi. Fiataloknál viszonylag ritka (kivéve tartalékosoknál, de ez egy másik történet) Nekem is volt kiképzőm olyan szakszi, aki több misszióban volt és éles szituációkat is volt szerencséje megtapasztalni.
Szakaszparancsnok ma már nagyon ritkán vezet szakaszt. A hadnagyok szoktak szakaszt (kb 32 fő) vezetni, őrmesterek rajt (kb 9 fő). De vannak anomáliák.
Tiszt lehet szerződéses. Mindenki lehet szerződéses. Most tervezik behozni, hogy kizárólag hivatásos lehet, aki hosszú távon szerződik. Jelenleg a szerződéses és a hivatásos között kb semmi különbség nincs, csak az hogy a szerződésben aláírt időtartam végén a szerződéses dönthet(ne), hogy folytatja a honvédségnél, még a hivatásosnál, ha külön nem szól miatta, akkor magától értetődő, hogy marad.
Az fura, hogy ennyire dicsekszik, de vannak ilyen emberek. A honvédség egy hatalmas cég, szóval mindenféle figura megfordul ott.
Mostanában rengeteg szart kapnak a katonák a nyakukba, mert a jelenlegi politika nagyon ellentmondásos üzenetet hirdet. Katonák és hadiparfejlesztés kell, de NO WAR, csak a béke. A sok birka ennek köszönhetően a katonákon vezeti le a feszkót, mintha ők tehetnének az egészről.
Elég fájdalmas, amikor szerződésben aláírod, hogy Életed árán is megvéded! Erre azt kapod, hogy zsoldoshadsereg, gyilkosok, ukrajnába veletek stb..
Lehet, hogy kicsit kiéhezett a megbecsülésre. Ha több infóm lenne róla, akkor megtudnám mondani, hogy kamu-e. Visszaélni ilyen tettekkel undorító dolog lenne.
"Az fura, hogy ennyire dicsekszik, de vannak ilyen emberek. A honvédség egy hatalmas cég, szóval mindenféle figura megfordul ott."
Elég sokan szokták ilyesmivel verni a mellüket. korcsoportól függetlenül. Néha elég vicces tud lenni tekintve hogy a civil életben ez abszolút nem jelent semmit ki micsoda/volt a honvédségnél
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!