Kezdőoldal » Politika » Hadsereg, hadvezetés » A Magyar Haderő fejlesztései...

A Magyar Haderő fejlesztései elegendőek arra hogy pár év múlva akármelyik szomszédunk támadna ránk, meg tudjuk magunkat védeni?


ápr. 5. 12:07
 1/6 anonim ***** válasza:
69%

Nem elegendőek.

Láthattad az ukránoknál, hogy hiába tömték éveken keresztül a nyugatiak fegyverekkel, egyebekkel és tettek bele sokat a fegyverkezésbe, haderő fejlesztésébe, bunkerek építésébe, az akkor is kevés volt a szomszédból jövő támadással szemben.

Nálunk sokkal erősebb a hadserege és nagyobb is Romániának, Ukrajnának is, de a szerbeknél is nagyobb haderő lehet, hiszen nekik közelebb van a legutóbbi háborújuk.

Azt kell figyelned, hogy az előző kormányzat 2010-re szinte teljesen leépítette a magyar haderőt. Elajándékoztak minden mozdíthatót, leszerelték a katonákat és semmiféle fejlesztésre nem fordítottak. 2010 óta folyik a haderő felépítése újból, fejlesztése, de ez rövid idő és hiába fordítottak rá néha erőn felül is, közben a gazdaság más területeinek is kellett a pénz. Most már legalább van ütőképes haderőnk, jó katonáink, de ez kevés lenne önmagában.

Pont emiatt fontos, hogy NATO tagok vagyunk és meg is tegyük amit a NATO tagoknak kell, fordítsunk elegendő pénzt a haderőnkre és vegyünk részt a közös feladatokban!

ápr. 5. 12:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
69%
Segítek: most is elég. Elsősorban azért, mert bár több szomszédos ország sokkal erősebb, de nincs akkora túlerő, sem logisztikai kapacitás, hogy az egész országot kontroll alá tudnák vonni. A szomszédaink egyébként meg a szövetségeseink (Ausztria, Szerbia és Ukrajna nem tagja a NATO-nak, de nem kérdéses, hogy merre orientálódnak).
ápr. 5. 12:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
90%

Lehet pár év múlva a szomszédunk az Orosz Föderáció.

Ha ők terjeszkedni akarnak, a nyugati pedig megállításáért nem akar atomháborút, akkor bármekkora hadsereg kevés lenne.


Más katonai támadásnak nincs reális esélye.

ápr. 5. 13:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
55%

Feltéve ha azzal a napi maximum 5 lövéssel ami a német önjáró tarack használati utasításában vastag betűkkel le van írva le tudjuk kűzdeni az aznap támadó összes ellenséget.

Az ukránok is hazavágták a német technikát mert több orosz jött aznap mint amennyire a löveget a német mérnökök tervezték.

Szépen néz ki, pontos, csak kár hogy olyanok tervezték akiknek fogalma sincs arról hogy hogyan zajlik egy háború.

Ha jön az ellenség akkor lőni kell. És addig kell lőni amíg jönnek.

ápr. 5. 14:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
Nem csak a technikai fejlesztést kell vizsgálni ebből a szempontból, hanem az alakulatok számát, létszámát, hollétét, stb.-t is: a technika kevés mégg bármihez is.
ápr. 5. 15:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
52%
#4 Ellenben te, aki veterán CSGO harcos vagy nagyon is jól tudod milyen az a háború. 😂
ápr. 5. 16:01
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!