Az EU, NATO miért vonakodik attól, hogy hidegháborút indítson a Kínai Népköztársaság ellen is az Oroszországi Föderáció mellett?
Az EU gazdasàga beledöglene.
A nèmet autòipar Kìnàbòl èl.
Az EU gazdasági szövetség, nem katonai, így semmilyen téren nem indíthat támadást más nemzetek ellen (hivatalosan).
A NATO vezetői szerencsére az zárt ajtók mögött még mindig tisztában vannak azzal, hogy egy komolyabb háború manapság mit jelentene a globális hatásait tekintve.
Az olcsó kínai termékek nélkül durván bezuhanna az életszínvonal és itt most nem arról van szó, hogy fapados új telefont 1 millió forintért fogsz venni, hanem 1 doboz lázcsillapító kerülne 50 ezer forintba és a hasonló alapvető dolgok.
Európában egyik országban sem igazán örülne ennek senki.
Minden pótolható, csak idő kérdése.
Az orosz nyersanyagokat is szinte teljesen sikerült kiváltania Európának és a nyugati vállalatok is kiheverték az orosz piac elvesztését. Oroszország pedig kelet felé fordult, az is működik tovább. Nem omlott össze senki, a kisebb életszínvonalcsökkenést is kibírtuk, még mi magyarok is az EU harmadik legszegényebb országaként.
Európa elszigetelhetné a Kínai Népköztársaságot is, az USA is elkezdett ezen dolgozni, szerintem nekünk is követni kell majd. Az USA fő riválisa nem Oroszország, hanem Kína.
"Az orosz nyersanyagokat is szinte teljesen sikerült kiváltania Európának"
A vállalatok igen, ugyanis a megnövekedett árakat áthárították a fogyasztókra.
A fogyasztók viszont több terméknék ártriplázódást tapasztaltak.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!