Az ötödik generációs vadászgépek és a lopakodó képességük az idő múlásával teljesen feleslegessé válhat?

A LM léghajói pl. 100 mérföldről is felderítenek mindent.

[link]

Persze költséghatékonyabbak a jóval kisebb, olcsóbb léggömbök, sűrűbben telepítve.

#14 ez egy passzív rádió elektronikai felderítési eszköz :) Ha úgy tetszik egy bazi nagy lehallgató "fül" - adatokat gyűjt, nem pedig célfelderítést végez.

Elvileg fel lehetne léghajókat szerelni aktív lokátorokkal is, csak éppen az energiaellátását biztosítani kellene - mivel az aktív lokátor zabálja az áramot, oda nem elég pár napelem, vagy előre feltöltött aksi.

S mindent nem derít fel - tökmindegy a csökkentett észlelhetőségnél hogy alulról szórja rá a jelet egy antenna, vagy egy lufira fabrikáltan. Ugyanúgy szórni, elnyelni fogja a jeleket.

Nem feltétlen működnek az akusztikus szenzorok. Már az F-117-nél is terveztek az akusztikus kibocsátás csökkentésével, szemből már azt sem hallod szubszonikus tartományban. Nem véletlenül tudtak Bagdad fölött észrevétlenül körözni ÉJJEL.

Én a fejlett,mobil infravörös előrejelző eszközökre többet mernék feltenni. Az elhaladó gépet hátulról azok könnyebben kiszúrnák szerintem.

A szerbek pedig nem úgy szedték le az F-117-et, ahogy a nyilvános verzióban olvashatjátok. :)

B-2-ről ezt írta az amerikai légierő egy 1990-es vizsgálatban, ott is az akusztikus szenzorokat külön kiemeltél, nyilván azóta e szenzorok mindenben még jobbak lettek. (Ma ez már nem minősített anyag: [link]

#14,#16

VI. NEM HAGYOMÁNYOS LÉGVÉDELEM

Az Egyesült Államokban és máshol is számos termékeny és leleményes elme vállalta a kihívást, hogy számos nem hagyományos légvédelmi rendszert tervezzen vagy képzeljen el. Ezek mind azt állítják, hogy a B2-es repülőgépet fel lehet fedezni - hogy nem láthatatlan.

A B-2 nyilvánvalóan nem láthatatlan. A B-2 elleni sikeres légvédelemhez azonban viszonylag nagy hatótávolságú (pl. 25-200 mérföld közötti, a védelem stílusától függően) észlelési, követési és megsemmisítési képességekre van szükség. Ilyen távolságokon a B-2-től elérhető különböző jelek általában nagyon gyengék, és könnyen elvesznek a zajos háttérben, vagy eltakarják őket a földi zavarok, az időjárás, a felhők és más jelenségek.

Körülbelül 50 nem hagyományos légvédelmi koncepciót javasoltak. Ezek mindegyikét elemezték, némelyiket jelentős részletességgel, és némelyiket kísérletileg is tesztelték. E vizsgálatok részletei titkosítottak, de az alábbiakban felsorolhatunk néhányat az évek során vizsgált koncepciók közül:

Akusztikai rendszerek

Bi-statikus radarrendszerek

Infravörös érzékelési rendszerek

Koronakisülés-érzékelés

Kölcsönhatás a kozmikus sugárzással

Passzív koherens érzékelési rendszerek

Radaros árnyékérzékelés

Aknák

Mágneses zavarok észlelése

Hibrid bi-statikus űrradar

Nagyfrekvenciás felszíni hullámradar

Repülőgépek kibocsátásának észlelése

Radiometrikus érzékelés

Légi járművek aerodinamikai hullámhosszának észlelése

Ultraszéles sávú (impulzus) radar

E megközelítések egyikének - az akusztikus rendszereknek - a vizsgálata tanulságosan szemlélteti, hogy milyen nehézségekbe ütközik egy intuitívan vonzó ötlet életképes, nem hagyományos légvédelmi rendszerré alakítása. Az akusztikus felderítési rendszer számos vonzerőt kínál: a nagy repülőgépek sok akusztikus energiát (zajt) bocsátanak ki, és ennek az energiának az alapvető érzékelői (mikrofonok) egyszerűek és olcsók. Minden érzékelő érzékelő lehet egy egyszerű, talán öt mikrofonból álló csoport, amely képes egy B-2 akusztikus jelét körülbelül öt mérföldes hatótávolságig érzékelni, és durva becslést adni a jel érkezési irányáról. Az ilyen érzékelők jeleit az érzékelési és irányinformációkat egy központi létesítménybe lehetne továbbítani feldolgozásra.

Ennek a rendszernek azonban számos hiányossága van. Egy pillanatnyi vagy rövid észlelési sorozat nem elegendő a lopakodó repülőgépek megállításához: a rendszernek a sikeres védekezéshez követésre és megsemmisítésre van szüksége. A tervezőknek ki kellene terjeszteniük a "kerítés" szélességét, hogy követni tudják a B-2-t, és az elfogó repülőgépeket a megsemmisítéshez irányítani tudják. A B-2 akusztikus érzékelőkkel történő követéséhez olyan "mély" kerítésre lenne szükség, amely képes a B-2-t a nyomában tartani annyi ideig, hogy az elfogórakéták közeledni tudjanak hozzá és megölni - mondjuk tizenöt percig. Tizenöt perc alatt egy, mondjuk 0,8 Mach sebességgel repülő B-2 körülbelül 150 mérföldet tesz meg, így az érzékelő kerítésnek hasonló mélységűnek kell lennie. Egy ilyen kerítés 2,1 millió négyzetmérföldet fedne le. Minden egyes 5 mérföldes hatótávolságú akusztikus érzékelő körülbelül 78 négyzetmérföldet fedne le, tehát 27 000 állomásra lenne szükség. Amint látható, az észlelés, a nyomon követés és a megsemmisítés szükségessége ezt az egyszerű koncepciót az első elképzelésnél sokkal összetettebb és költségesebb rendszerré teszi.

A taktika, az ellenintézkedések és egyéb építészeti problémák szintén csökkentenék ennek az akusztikus rendszernek a hatékonyságát:

- ha egy B-2 nagy magasságban keresztezné a kerítést, az akusztikus jelek nagyon gyengék lennének.

A szovjet repülőgépek éppúgy riasztanák a kerítést, mint az amerikai repülőgépek.

- Néhány, szándékosan a kerítés mentén repülő amerikai cirkálórakéta sok riasztást kongatna meg.

- Az Egyesült Államok elpusztíthatná a kerítés egy vagy két kis szegmensét, vagy áthatoló bombázóerőt mozgathatna csak néhány helyen, hogy telítődjenek a légvédelmi elfogórendszerek, amelyeknek szükségszerűen le kell fedniük a teljes kerítést.

Egy ilyen rendszer telepítése számos komoly technikai kihívást is felvet:

- Az akusztikus érzékelőket súlyosan rontja a szélzaj. A légköri terjedési hatások "csendes" zónákat okozhatnak, ahol a mikrofonok nem hallanak túl jól (hasonlóan ahhoz, ahogyan az óceánban a különböző hőmérsékletű rétegek rejtekhelyeket biztosítanak a tengeralattjárók számára).

A hó, a jég és az eső ronthatja a mikrofonok működőképességét és megbízhatóságát (ami a szovjetek számára különösen nagy problémát jelent, mivel a kerítés legfontosabb része az Északi-sarkkör közelében lenne),

Az elfogóknak továbbra is nagyon nehéz dolguk lenne.

detektálni, követni és megsemmisíteni a B-2-t, ahogyan azt korábban a hagyományos védelemről szóló részben kifejtettük.

Ennek a feltételezett légvédelmi rendszernek a hiányosságai nem feltétlenül jelentik azt, hogy az akusztikus érzékelők használhatatlanok a légvédelemben. A problémák azonban jól szemléltetik egy ilyen rendszer nagyfokú összetettségét, és kérdéseket vetnek fel annak általános életképességével kapcsolatban.

A fent bemutatott elemzés erősen leegyszerűsített. A légierő valódi vizsgálata a repülőgépek akusztikus jelének, az akusztikus terjedésnek és a háttérben fellépő interferenciajelenségeknek az átfogó kísérleti vizsgálatát foglalta magában. Valódi terepi teszteket végeztek a legmodernebb akusztikus detektorok, elektronika és fejlett jelfeldolgozási rendszerek alkalmazásával. A mérnökök és elemzők reális képet alkottak a különböző sebességgel, nagy és kis magasságban repülő, különböző repülőgépek számára rendelkezésre álló észlelési tartományokról.

Hasonló módon az értékelő csoportok az összes többi nem hagyományos légvédelmi technikát is intenzív vizsgálatnak vetették alá. Sokukról nagyon gyorsan bebizonyosodott, hogy nem rendelkeznek komoly érdemekkel; néhányról, mint például az akusztikus megközelítésről, jelentős helyszíni tesztelésre volt szükség. A mai napig ezek a vizsgálatok nem találtak olyan nem hagyományos légvédelmi megközelítést, amely robusztus légvédelmi képességet biztosítana a B-2 ellen. Ez nem jelenti azt, hogy a jövőben ne lehetne hatékonyabb megközelítéseket kifejleszteni. A légierő úgy véli, hogy a nem hagyományos védelmi ötletek folyamatos és erőteljes keresésére van szükség (beleértve a teljes amerikai tudományos közösség ötleteit is), és az ígéretesebb koncepciókat terepi kísérleteknek kell alávetni, hogy magabiztosan értékelni lehessen életképességüket.