Egy dezertáló szándékú katonánál mi volt a biztosíték arra hogy a büntetőszázadból nem fog meglépni ugyanúgy ahogy alapesetben tette?

Nagyon nem mindegy az sem, hogy kikor, és hol voltak azok a katonák.

A II világháborúban a munkaszolgálatos katonák lehettek olyan helyzetekben, amikor értelme sem lett volna megszökni.

Hova ment volna a keleti front közelében, vagy mélyen bent Ukrajnában?

Lehet romantizálni, hogy a partizánokhoz, de gyakorlatilag arra mennyi esélye lett volna?

Lelőhetik, mint szökevényt, és lelőhetik, mint megszálló, ellenség.

A munkaszolgálatosokat úgy kezelték, hogy ott sok a problémás, szökésre is hajlamos ember, megbízhatatlanok, és viszonylag egyszerű módszerekkel meg tudták gátolni a tömeges szökéseket.

Lezárt területek, gettók kialakítása, őrzés, tűzparancs szökés esetén, a szökés értelmének ellehetetlenítése (nincs hova menni)

Az első jól írja, hová ment volna?

Akkor nem volt telekocsi 😁

Másrészt ott van, hogy volt, hogy előrezavarták őket csalinak.

Az őrök akik felügyeltek rá. Éles lőfegyverrel, szökési kísérlet esetén lőfegyverrel, míg a büntető században lévőnél nem volt semmilyen fegyver. A büntetőszázadba beosztott őrizetesnek minősült, szökés esetén tüzet lehetett rá leadni (pont úgy ahogy a sima börtönből dobbantani szándékozókra is abban az időben).

S ahogy fent is írják ha meg is lécel se ment volna vele sokra. Úgyis fülön csípik és akkor tripla büntetés - s akkoriban a testi fenyítés is igencsak elterjedt és legális volt, de a fal mellé is nagyon gyorsan odaállították a dezertőrt.

#6: Kicsit keveredsz, vagy nem egyre gondolunk. A büntető alakulatok harcoló egységek voltak, volt fegyverük. Csak a lexarabb helyekre küldték őket, ahol alig volt esélyük a túlélésre. Nyilván háborúban és békeidőben is ez változott, ill. országonként is. Csak eszembe jutottak Sven Hassel írásai.

[link]