Ukrajna és a NATO mihez fog kezdeni Oroszországgal miután legyőzték? Milyen sorsot szánnak neki?
Zelenszkij értékelte a háborút Davosban:
„A háború nem áll jól, az elejétől fogva nem állt jól, télen pedig különösen lelassultak a dolgok, mindenki által ismert okok miatt. Mindenki kifárad, a természet az emberek, és hála Istennek, az ellenség is” – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a davosi fórumon.
„Nagyon nehéz helyzetben vagyunk, de erősek vagyunk, mint nemzet. Egységesek vagyunk, szervezettek, motiváltak. Nem mi kezdtük a háborút, de mi fogjuk befejezni” – mondta Ukrajna vezetője.
Zelenszkij már többször kinyilvánította azt is, hogy nem lesznek béketárgyalások, különbékék, a szövetség egységes Oroszországgal szemben, a háborút Zelenszkij addig akarja folytatni, amíg teljes győzelmet nem aratnak. A NATO-ban is egyértelműsítették, hogy mindvégig támogatni fogják Ukrajnát ebben.
Ez emlékeztethet minket a történelemben a Szovjetunió Németország vagy az USA Japán elleni nagy háborújára a második világháborúban. Akkor is a háborút Németország, illetve Japán kezdte, ők indították meg a támadásokat és kezdetben sikereik voltak, elbízhatták magukat, de pár év után a Szovjetunió és az USA kerekedett felül, a béketárgyalásokat elutasították és ők szabták meg, hogy mikor lesz vége a háborúnak és mi lesz a legyőzöttekkel.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

#43
Én az ukrán határtól nem messze lakom. Volt időszak, amikor sok volt itt az ukrán, de mostanság alig találkozni velük.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
#45
Továbbmennek.. Főutcán lakom, minden nap több ezer autót látok elhajtani. Valóban volt olyan időszak, amikor minden második gépjármű ukrán rendszámú volt, de az utóbbi hónapokban alig láttam olyan kocsit. Ukrán szót pedig nagy ritkán hallok. Sokkal több cigány szót hallok, pedig Magyarország ez, nem Cigányia.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!