Amerika és Dél-Korea ezért nem merné megtámadni és felszámolni az Észak-koreai rezsimet?
Régebben egy dokumentumfilmben volt róla szó, hogy Amerika és Dél-korea együttesen könnyen eltörölnék Észak-Korea elavult és javarészt hasznavehetetlen haderejét, de sokkal jobban félnek az emiatt kialakult migrációs válságtól. Sokmillió észak-koreai menekülne Dél fele, olyanok akik életükben nem láttak semmit az országhatárokon kívül. És Dél-Korea nem tudna befogadni több tízmillió Észak-koreai menekültet és az ellátásuk is komoly gond lenne világszinten is.
Ez igaz lehet?
Tudtommal épp elég hagyományos fegyverük van, hogy egy esetleges támadás esetén szarrá lőjék Szöult, szerintem ez meg épp elég ok arra, hogy ne akarjanak támadni.
Nem minden nemzet olyan "bátor", hogy beleférjen nekik több tízezer halálos áldozat.
Azért nem merik, mert ugyan győznének, de sok millió Dél-Koreai halna meg. Ha az atomot nem is nézzük, annyi hagyományos és rakétatűzérsége van felhalmozva északnak, hogy percek alatt a határhoz közeli településeket, beleértve Szöult is eltörölnék a térképről.
Na meg Kína se nézné ölbe tett kézzel a dolgot.
Az USA-t nyugodtan ki lehet ebből az akcióból hagyni, mert semmi haszna nem lenne belőle, nincs ott semmi, amiért érdemes lenne háborút kirobbantaniuk.
Dél-Korea talán más, de ne felejtsd el, hogy ez akkor is csak polgárháború lenne rengeteg áldozattal, aminek nem látják értelmét, mert reménykednek egy fordulatban, aminek lehet is realitása, tekintve, hogy az egész szovjet blokk is megborult háború nélkül is és ugyanúgy megeshet ez a két Korea között is, mert egyszer minden őrületnek el kell múlnia.
#3
Naiv vagy, Észak Koreában sohasem lesz fordulat, ott örökre fent marad a kommunista diktatúra, mert nem ismernek mást. A kelet-európai országokban azért bukott meg a kommunista rezsim, mert ismertek mást, voltak hírnökei más rendszereknek. Na, Észak Koreában ez nincs meg. És nagyon is érdeke lenne az USA-nak meg Dél Koreanak is eltörölni az északi rezsimet, de a nukleáris fegyverek és Kína miatt nem merik meglépni ezt.
Mondok katonai, politikai, gazdasági, stratégiai okot is.
Katonai: az ÉK hadsereg tényleg elavult, viszont az elavult tüzérségi fegyverek is elég csúnya dologra képesek. A határ menti részt ÉK telepakolta több ezer, tízezer tüzérségi eszközzel a II. Vh-s exszovjet lövegektől a gradokon át mindennel, ezeket nem lehet csettintésre felszámolni. Ha háború kezdődne akkor ezekkel rommá lőnék fél Szöult. Ja és még nukleáris fegyvere is van a komcsi diktátornak, ha szorul a hurok megnyomhatja a piros gombot.
Gazdasági: Szöul újrahúzásán túl baromi sokba kerülne a háborúsdi és a DK-i gazdaság erejét felemésztené az újraegyesítés, újjáépítés. Egy 50 évvel lemaradt gazdaság egyenesbe állítására menne el az összes suskájuk.
Politikai-stratégiai: Kína mit szólna hozzá hogy a határa közelében az ütközőzónának használt hű csatlósát legázolják és hirtelen a potenciális ellenség jelenik meg a határa mentén? Biztos konfettit dobálna örömében és még véletlenül sem akarna egy általa kijelölt vonalig "békefenntartókat" küldeni megmentve a bábját. Nem igazán tenne jót a világgazdaágnak Kínával is összefeszülni. Tudod ott készül a telód, de még a liftbe is a PLC panel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!