Melyik volt az első háború vagy csata, melyben a katonák terepszínű egyenruhát viseltek, illetve szétszóródhattak és lehasalhattak harc közben?

Bő fél évszázaddal később jött az átmenet. A tengerentúlon az amerikai polgárháború, Európában meg a porosz-osztrák háború volt az 1860-as években a vízválasztó. Itt kezdtek elterjedni a hátultöltős fegyverek, majd nem sokkal később az ismétlő puskák. Gépágyút is az amerikai polgárháborúban vetettek be előszőr, illetve a fémtestű, gőzhajtású hadihajók első példányai is ott jelentek meg.

Terepmintás ruhát talán a németek használtak először a második világháborúban, de a feltűnő színeket már a 19.század közepén kezdték elhagyni, és csak a diszegyenruhákon alkalmazni. Többnyire szürkés, vagy a britek esetében khaki szín volt az elterjedt.

Hármas elég szépen összefoglalta. A porosz-osztrák háború tényleg fordulópont hadtörténeti szempontból.

Amúgy a színes egyenruhákat már az első világháborúban elhagyták, akkor jelentek meg az első csukaszürke egyenruhák, amik egyértelműen azt a célt szolgálták, hogy minél nehezebben lehessen észre venni a katonákat.

# 3

Egyetértek.

Azonban a színes egyenruhákat jellemzően a 20. század elején, az I. világháború előtt kezdték elhagyni a hadseregek, nem pedig a 19. század derekán.

Az osztrák-magyar hadsereg ugyan 1867-ben lecserélte a híres fehér zubbonyát, de sötétkékre, tehát az maradt színes a 20. század elejéig

Kivétel a francia hadsereg volt, amely 1914-ben is vörös sapkában és nadrágban, valamint sötétkék zubbonyben vonult harcba.

A lovasság ugyanakkor a legtöbb hadseregben (német, osztrák-magyar, francia például) részben, vagy egészben 1914-ben is színes uniformist viselve kezdte el az I. világháborút.

Így egyben kb. az I. Vh. idején.

A színes egyenruhák a füst nélküli lőpor nagyobb teret nyerése idején kezdtek el kikopni. A színeknek megvolt a szerepük. A "füstös" lőpor irgalmatlan nagy füstöt képzett alig lehetett látni a harctéren, áttekinteni a vezetőknek a helyzetet, melyik csapattest hol áll, merre halad, tartja-e az állásait, éppen visszavonul-e stb. Ezért volt rikító szín, hogy jól lehessen látni az alakulatok manővereit, azonosítani a saját és ellenséges csapatokat.

A zárt alakzatnak szintén "technikai" oka volt. A huzagolás nélküli muskéták szórása irgalmatlan nagy, 30 méteren kb. 50%-os pontosságú egy mellalakra. Ezért megfelelő tűzerő eléréséhez egyszerre, szorosan egymás mellett álló katonáknak kellett sortüzet leadniuk. Ha nem is szorosan zárt alakzatban, de nagy tömegben történő roham az I. Vh. idején volt "divat". A tüzérség és az automata fegyverek hatására jöttek rá hogy nem olyan jó buli tömegesen rohamozni és a Vh. végén kezdték el alkalmazni a rohamcsoport-módszert (vonalban történő támadás helyett kisebb, önállóan mozgó csoportok támadnak 1-1 állást).

# 6

A francia forradalmi és napóleoni háborúk újdonsága, hogy az addigi, a gyalogság puskáinak tüzére építő, vékony lövészvonal helyett áttértek a szuronyharcászatot folytató zárt gyalogsági zászlóalj-rohamoszlopokra. Ez utóbbinál már nem a rohamoszlopban támadó gyalogság puskatüze, hanem a koncentrált tüzérség és a rohamoszlopok előtt csatárlancba bontakozó, részben nagy távolságú célzott lövés leadására alkalmas, huzagolt elöltöltős puskával felszerelt könnyűgyalogsag (franciáknál "voltigeur") adta a rohamoszlopok tűzfedezetét.

A gyalogság a döntést pedig szuronyharccal vívta ki.

Ennek egy modernizált változatát, a Stosstaktik-ot (1000 fős, zárt gyalogsági zászlóalj-rohamoszlopok tömeges szuronyrohama erős tüzérségi fedezettel, elit mesterlövész vadászegységek előrevetett csatárláncaival) alkalmazta az osztrák hadsereg át 1866-os porosz-osztrák háborúban.