Kezdőoldal » Politika » Hadsereg, hadvezetés » Azok, akik úgy gondolják,...

Azok, akik úgy gondolják, hogy Oroszország a szuper fegyverei segítségével földbe fogja döngölni egész Ukrajnát (egyesek szerint az egész NATO-t is), mivel magyarázzák azt, hogy egy ideje nem tesznek úgy igazán semmit?

Figyelt kérdés

Amikor kapott Krím egy-két ukrán bombát, ezek az orosz-pártiak máris elkezdték mondani, hogy na, ezek után Ukrajnának vége. Aztán robbantottak néhányat az ukránok Oroszország (mindig is Oroszország) területein, pl. olajfinomítókat, az orosz pártiak ismét megjósolták az orosz atomot, de nem történt semmi. Aztán megtörtént az ukrán előretörés, Putyin megrendezte a népszavazásokat (az egyébként már Oroszország területére menekült ukránok között), majd nagy csinnadrattával Oroszországhoz csatolta a megszállt megyéket, mire az orosz-pártiak ismét atomot jósoltak, mások Ukrajna és a NATO, sőt az egész világ eltörlését, erre ismét sincs semmi. Most pedig felkarbantartott azt a hidat, Putyin meg csak annyit tesz, hogy megbízza a miniszterelnököt, hogy vizsgálja ki, hogy ki robbantott.


Nem tagadom az orosz hadsereg erejét (mégis csak nagyhatalom, mégis csak atomhatalom), de biztos, hogy olyan erős Oroszország mint képzelitek? Még mielőtt megvádoltok ukrán-pártisággal, elmondanám, hogy egyik szláv népet sem szeretem különösebben, úgy igazán nem érdekel, hogy ezt a háborút az oroszok vagy az ukránok nyerik meg. Mindkettőnek drukkolok, és ha kiirtják egymást ezek a poszt szovjet államok, csak egy kávét kérek.


Amit én gondolok:

1. Oroszország azért nem vetett be 78-as technológiánál erősebbet a háborúba, mivel egyszerűen nem áll rendelkezésére annyi új technológiai műszer (még ha rendelkezik is erős technológiával, amit főleg a piacokra szán). Bár vannak atomfegyveri, azok olyan régen készültek, hogy még az oroszok sem kockáztatják meg a bevetésüket, mivel nem akarják azt, hogy felrobbanjanak a kilövés pillanatában, és őket radírozza le az atom. Az oroszok szeretik azt mondani, hogy nyugati technológia miatt állnak ilyen jól az ukránok, de egy nagyhatalomnak tényleg nincs akkora ereje, hogy dacoljon egy másik nagyhatalom technológiájával?


Én természetesen az USA hadi tudását sem becsülöm túl, főleg azért, mert az az USA létezése óta, ha az USA benne volt egy háborúban más nagyhatalmak vagy középhatalmak ellen, a háborút csak akkor volt képes megnyerni, ha más hatalmaktól (pl. Nagy Britannia) is kapott hadi segítséget. Meggyőződésem, hogy a világháborúkat főleg a britek miatt vesztettük el, akik végig képesek voltak ellenállni a seregeinknek, és nem az usákok miatt vesztettük el. Aztán ott van a vietnámi, az afgán és más háborúk...


Nincs egy kicsit túlmisztifikálva ez a nagyhatalmi státusz?


2022. okt. 8. 15:11
 1/8 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem ezt innen itthonról a fotelből úgysem fogjuk tudni megmondani.
2022. okt. 8. 15:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
89%

1.Az atomfegyverek nem robbannak csak így fel. Tele van mechanikus és digitális védelmi rendszerekkel.


2. Ukrajnában van jelenleg a legtöbb fegyver európában és a legmodernebb.

Konkrétan az egész NATO fegyverzi a legmodernebb fegyverekkel.

Emberi erőforrás pedig bőven van.

Oroszok nem álltak még mindíg át teljes sorozásra, Ukrajna soroz, akit lehet.


Meg az oroszoktól annyi fegyvert zsákmányoltak, hogy fölösleges nekik bármit is gyártani.

Csak gondolj bele kijev ostromára. Az utánpótlás hiánya miatt mennyi fegyvert hagytak ott üzemanyag és lőszer hiány miatt

Tankokat, páncélozott járműveket.


Az oroszok hadvezetés legalább annyira korrupt, mint az ukrán.

Ott is megesik, hogy a megrendelt fegyver elindul a frontra, de mégsem érkezik meg.

2022. okt. 8. 15:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
90%

Az oroszok bevetik, amijük csak van. Egyáltalán nem igaz, hogy csak a régi fegyvereiket küldik. Csak hát... a régi fegyverek teszik ki a fegyverzetük javát. Modern fegyverből kis túlzással csak bemutatókra, katonai parádékra elegendő mennyiség készül pénzügyi okokból.

Ott vannak a fronton a T-90-es tankok, a "terminátorok" stb. azt a pár darab armatát leszámítva minden. Az is csak azért nem, mert túl nagy égés lenne ha kilőnék, márpedig kilőnék.

2022. okt. 8. 15:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
86%

#2

Azért olyan sok modern fegyvert nem kap Ukrajna, nehogy azt hidd. A HIMARS-ből is a régebbi butított verzióból kaptak néhány tucatot, elvileg 16 darabot, nem tudni mennyi működik még, illetve most érzkezik be 4 újabb példány, majd egy másfél két éves periódusban fog 18 darab még Ukrajnába menni, ezek azért, nem túl veretes számok. A Stinger is 40 éves fegyver, a Javelin is több mint 20. Harckocsik tekintetében nem kaptak Abramseket, se Leopárdokat, egyedül a volt szocialista országok T-72, illetve T-64 variánsait, repülőgépekből meg csak Mig 29-est, meg Szu-27-est, ha kapnak. Az mondjuk igaz, hogy az Államokban jelenleg kiképeznek egy századra való ukrán pilótát F-16-ra, de számuk csak jelképes lesz, ha egyszer megjelennek Ukrajna egén. A valóságban az a helyzet, hogy a kért fegyverek harmadát, ha megkapja Ukrajna, és azokból is sokszor minőségben a 2 kategóriával gyengébbet. Persze ez rengeteg fegyver így is, de nem annyi, amennyi a háború totális megnyeréséhez kellene.

2022. okt. 8. 16:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
100%
4# lehet a Javelin bármennyire is "régi", ha egy lövésből leszedi a harci helikoptert, kilövi a t72-est, bármelyik páncélozott gyalogsági járművet, akkor teljesen mindegy hány éves.
2022. okt. 8. 16:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
100%

#5

Persze, csak sokan azt hiszik ezekről a nyugati fegyverekről, hogy a legújabbak, legmodernebbek és hogy olyan sokat adtak át az ukránoknak. Mi lenne, ha Ukrajna minden fegyvert, amit kér meg kap? Lehet, hogy már Szevasztopol ostroma előtt állnánk? Mert relatíve ennyire kevés, és nem a legmodernebb eszközökkel is bucira verik az oroszokat, szerintem ez mindenkit meglepett. Hiába a NATO algoritmusa, szerintem azért ilyen orosz vereséggel még az sem számolt, ahogy az amerikai vezetés sem. Már Biden is megijedt, és arról beszél, hogy annyira talán nem kellene megverni az oroszokat, nehogy Putyin atomot dobjon vagy lőjön ki Ukrajnára. Meg attól is egy kicsit tartanak Washingtonban, hogy mi lesz akkor, ha Putyin megbukik, és nála sokkal véreskezűbb ember kerül hatalomra.


Nagyon érzékeny játék ez, mert az emberi része azt mondja, hogy mindent meg kell adni az ukránoknak, valamint jó lenne látni, hogy a sok arrogáns orosz meg európai szimpatizánsaik toporzékolnának egy megalázó vereség miatt, de azt is látni kell, hogy Oroszország atomhatalom, vethet be atomot, vagy egyéb tömegpusztító fegyvert, akkor is, ha ennek jelenleg kicsi is az esélye. A másik pedig, hogy majd a háború után lesz egy Ukrajna, amely tele lesz így is fegyverekkel, majd azért őket is tudni kell kezelni, persze NATO-t nem fognak az ukrik fenyegetni. És majd mi lesz Zelenszkijjel? Mert jelenleg hatalmas háborús hős az ember, ezt a népszerűségét könnyen felhasználhatja majd egy diktatúra kiépítésére, ha majd megrészegül a hatalomtól. Bár az is igaz, hogyha nyugatbarát az a diktatúra, akkor jól fog nekik jönni a Nyugatnak, viszont ha vágynak az EU-ba és a NATO-ba, akkor jogállamot és demokráciát kellene építeniük majd a háború után.

2022. okt. 9. 17:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 A kérdező kommentje:
Sokan úgy gondolják, hogy nagyon rövid időn belül átveszi Kína vagy Oroszország a vezetést a nagyhatalmak közül, de az USA (és a NATO) bebizonyította, hogy néhány fegyverrel (elismerem, hogy a "néhány" az enyhe túlzás, mivel több ezer, tízezer fegyverről van szó, mindenféle típusból) képes megtámogatni közepes erejű országot, hogy egyenlő ellenfélként küzdjön Oroszország ellen. Lehet, hogy valamikor a jövőben meg fog dőlni az USA vezetői szerepe, de az nem az elkövetkezendő néhány évben fog bekövetkezni.
2022. okt. 9. 20:28
 8/8 anonim ***** válasza:
52%

#7

Aki azt hitte, hogy majd Oroszország átveszi a főnök szerepét a Földön, az eléggé el volt rugaszkodva a valóságtól, mert akkora az orosz gazdaság, mint az olasz.

2022. okt. 9. 23:05
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!