Hogy lehet, hogy fél évvel a háború kezdete óta az orosz fiatalok még most sem értik, hogy miért kell Ukrajnába menni háborúzni? A kormány tudná növelni a háborús eltökéltséget?
Ez Nyugaton is ismerős lehet, a '70-es években Washingtonban döntöttek úgy, hogy felpörgetik a sorozást, mentek ki a behívók és küldték a fiatal férfiakat Vietnamba, de ott sem igazán sikerült megértetni, hogy miért kell odamenni háborúzni, elszenvedni a sok tízezres veszteségeket, nem volt lelkesedés a harc iránt.
Azt a háborút az Amerikai Egyesült Államok elveszítette.
Ez intő jel lehetne az orosz politikai és hadvezetésnek is. Ráadásul az orosz kiskatonák helyzete nehezebb, mivel egy erős, náluk jobban felfegyverzett, fejlettebb technológiákkal ellátott, korlátlan utánpótlással rendelkező ellenfél ellen kell harcolni, aki mögött ott áll az USA, NATO és szinte az egész Nyugat.
Hát őszintén, bárki tud észérvet mondani, hogy egy fiatalnak miért kellene feladnia a terveit, az álmait, elbúcsúznia a szeretteitől, gyilkolnia és meghalnia?
Istenért megéri meghalni. A szeretteinkért megéri meghalni. És... kb ennyi. Bár igazából Istenért és a szeretteinkért is igazából élni kellene, az sokkal többet jelent az említetteknek.
A "védd a hazádat külföldön" nem túl erős érv, az az igazság. Ki akar ezért meghalni?
Oroszország már rég elveszítette már ezt a háborút, akár elfogadják azt Moszkvában, akár nem. A nagy villámháborús offenzíva csúfos kudarcot vallott és a nagy donbászi offenzíva is csigalassúsággal haladt előre és most már hetek óta teljesen megakadt. Az orosz haderő teljesen kimerült és kivérzett a 7 hónapnyi háború során.
Az orosz fiatalok meg persze, hogy nem akarnak háborúba menni. Nem sokan akarnak meghalni az orosz elnök imperialista vágyaiért. vágyaOroszország lerohanta egy szomszédját pusztán azért, hogy visszaállítsa a volt szovjet érdekszférát, ami szép lassan a darabjaira hullik. Csakhogy ezzel az invázióval Putyin pont jócskán felgyorsította ezt a szétesést, és még az is lehet, hogy Oroszországon belül is fellángolnak már régóta befagyott konfliktusok.
A lakosság háborús eltökéltségét nem nagyon lehet már növelni. A felmagasztalt és verhetetlen orosz haderő egyik katonai katasztrófából a másikba szaladt az elmúlt 7 hónapban és közben több mint 50 ezer orosz halt meg és több tízezren nyomorodtak meg örökre testileg vagy lelkileg. A lakosság eltökéltsége csak egyre jobban csökkeni fog, főleg ha elkezdenek hazaérkezni az első koporsók a behívott katonákkal megtöltve.
Akár tetszik Putyinnak, ez a háború már régen elveszett. Ha sokáig húzza még a dolgot, akkor csak egyre nagyobb kárt okoz a saját országának. A fiatalok elmenekülnek az országból és fellángolnak a különféle etnikai konfliktusok is.
#4
És a rossz nyelvek szerint a csecsen beavatkozás előtti akciók hamis zászlós műveletek voltak, amit az FSZB rendezett meg.
Szerintem egyre több ember fog felkelni a Putyini rendszer ellen, lásd 25 éves besorozott agyonlőtt egy toborzótisztet.
Lehet több merénylet is lesz ezek miatt az esetek miatt, és gondold el, lehet még anarhikus állapotok is az oroszoknál.
Több tagköztársaságban lehet felkelés, az elmúlt évekhez képest.
5-ös: aki nem teljesen segghülye, annak tök egyértelmű, hogy az oroszországi lakásbombázások az FSZB művei voltak. Érted, felrobbantanak három lakást, egyet Bujnakszkban, kettőt Moszkvában, erre a Duma házelnöke bejelenti, hogy robbantások történtek Bujnakszkban, Moszkvában, és Volgodonszkban. Nagy értetlenkedés, hiszen Volgodonszkban semmi sem történt, semmiféle rendőrségi jelentés, vagy újságírói tudósítás sem tesz említést semmiféle robbantásról, elkönyvelik, hogy a Duma házelnöke téves információk alapján tette meg a bejelentését. Erre három nap múlva felrobban egy lakás Volgodonszkban :D Már itt elég örkényi a dolog, de rá egy hétre a rjazanyi rendőrség letartóztat három gyanúsítottat, akiknél robbanószereket találtak, egy panelházban. Putyin rákeni a csecsenekre, másnap már megy is Groznyij bombázása. Erre b@zmeg kiderül, hogy a három csávó, akit letartóztattak, FSZB ügynökök voltak :D Nem baj, gyorsan kitalálják, hogy az egész rjazanyi mizéria csak egy szimulált bombatámadás volt, nem is volt náluk igazából robbanószer, csak kiképzés céljából ment az egész :D
Tragikomédia, bakker. És így kezdődött Putyin uralma, azóta csak tragikusabb, és komikusabb lett...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!