Mit csináltak régen a sorköteles katonák a laktanyában?

92-93-ban voltam határőr a jugó határon. A 3 hónapos kiképzés után lekerültünk örsökre, szerte a határ mentén. Szolgálatba kellett járni, végig a határon, meghatározott útvonalon, járőrözni. Aztán bent az örsön, szabadfoglalkozás, takarítás, fegyverkarbantartás, külsőkörlet takarítás, alvás ilyesmi.

Akik laktanyában voltak, mondjuk az őrszázad, akciószázad, azok őrséget adtak, de utána kb ugyanaz.

Az attól függ melyik alakulathoz (laktanyába), milyen feladatkörbe kerültél!

A mázlistáknál láblógatás a köbön volt a "program", heti 1-2 szolgálat (őrség), kis konyhai, kis fókázás, néha az üti kitalált valami "szórakoztatót" aminek semmi de semmi értelme nem volt csak azért csinálták hogy ne a körletben héderelj, de a legfőbb program a sztorizás, a centi vágása és a kimenő várása volt.

Meg volt aki sz.póágon volt, olyan alakulathoz került aminek alultervezték a létszámát, vagy a feladatköre volt eleve szívás (őrszázad, díszszázad stb.) és végigsz.ptad az egész időt, alig voltál kimenőn.

77-ben szereltem le.

Háromszor nyolc hónap volt akkor a sorkatonaság, az elsőben kopasz volt a honvéd, az biztosan nem unatkozott, örült ha nagy ritkán egy fertályórát szuszoghatott.

A másodikban gumik voltunk, gyakorlatilag ezek működtették a hadsereget, itt már voltak azért holtidők, akkor sportoltunk, ki mit szeretett, ment a sakk, a csocsó, a pingpong, különösen hétvégén, amikor a tisztekből sem volt benn sok. Én fegyvermániás voltam, ekkor már voltak ismeretségek és igyekeztem kipróbálni, amit csak tudtam. Harckocsiba is bemásztam, volt hogy a tűzéreknél lebzseltem, de komoly szolgálataink is voltak, de azért éltem, mint hal a vízben, ekkor már ismertem a dörgést és roppant élveztem mindent.

A harmadik időszakban öregek voltunk, ekkor már tényleg unalmas volt és meg voltunk sértődve, ha egy tiszt ránknézett. Már a piálást is untuk, mondjuk nekem ekkor is voltak fellángolásaim, egy ideig gyúrtam, aztán főszakács lett az a srác, aki a riadótársam volt kopasz koromban, akkor állandóan a konyhán lebzseltem egy ideig, még szolgálatot is bevállaltam, mert a konyhást sokan nem szerették. Azok maradtak csak aktívak, akik tisztes iskolára mentek korábban, azok vesződtek a kopaszokkal, de a többség, különösen a végefelé már csak a leszerelést várta.

1987.02.25-1988.08.??-ig voltam légvédelemnél vevőtávírász.

A háromszor hat hónapot egy elit alakulatnál szolgáltam le, ahol az akkori alakulatok szintjén eléggé humánusan bántak velünk. Persze ettől még eléggé sokat kellett takarítani, hadtáp szolgálatot, őrséget, és szakmai jellegű szolgálatokat adnunk. A többi alakulathoz képest nagyon jó dolgunk volt, mert nagyon sokszor engedtek haza mindenkit, - még a legelvetemültebbeket is. A szocializmus ekkor már az utolsókat rúgta és ez érződött is azon a néphadseregen, amelyik a korra jellemzően sajnos ideológiai célokra volt inkább súllyal felhasználva. Az ideológiai részével volt tele a legtöbb embernek a lábközi szatyra, - tévhit, hogy az értelmes harcfeladatok ellen tiltakozott a suhancok minden porcikája. Annál inkább tele volt a bucink a semmitmondó "rendezvényekkel", erőltetett ideológia programokkal, agymosásokkal. Soha nem értettem és nem is fogadtam el, hogy attól fog a hatékonyságom múlni, hogy tudtam, ki az a Fok Jenő - meg a baráti köre. A lőtéri kutyát nem érdekelte már akkor sem - és most sem tudom már, ki volt az a tróger! De akkor ez volt a "legfontosabb dolgok" egyike, a másik meg az, hogy a laktanya parancsnoka el ne essen egy vízelvezető árokba szándékosan pöckölt dekktől! A századparancsnokomat, egy őrnagyot azóta is átkozom, ha eszembe jut - a primitív, alkoholista zsíragyával együtt! Sok emberben hagytak mély és negatív nyomot az ilyen alkoholista, élősködő trógerok! Persze voltak olyan alakulatok is, ahol a tiszt nem felejtette el, hogy "honnan jött" - és tisztességgel felkészítette, kiképezte az embereit, nem baszogatta őket teljesen feleslegesen, lepapírozta a kötelezőt, hogy fentről ne cseszegessék - és hagyta a lehetőségeikhez képest élni a katonáit. Az ilyen tisztekre pozitívan emlékeznek vissza a katonáik - még akkor is, ha nagyon kevesen voltak! A szolgálatban is kellett "borzolni", - ez lényegében a kertészettel, külső körletmunkákkal összefüggő tevékenységeket összegyűjtő fogalom volt nálunk akkoriban. Takarítottunk. Ha technikát kellett mozgatni, akkor azt rakodtunk. Kaptunk reggelit, ebédet, vacsorát és éjszakai pótlékot. -Erre nagyon odafigyeltek, hogy megkapjuk és normális ennivalókat kaptunk, bőségesen. Sokan lenézik, amit akkor kellett végrehajtanunk szakmai vonalon, de én szerettem a szakmai részét a szolgálatomnak, - mert abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy a jó ütemérzékemnek, hallásomnak köszönhetően, "mókának" éltem meg a távíróban forgalmazást a Varsói Szerződés orosz, cseh, román, magyar távírászaival. R-155 P vevőkkel dolgoztunk távvezérelt adókkal. Ez a része mély és pozitív emléket hagyott bennem a sorkatonai szolgálatnak, - szerencsére a negatív élményeimet "lenyomja". Ettől még az ideológia elvtelen kiszolgálását nem tartottam helyesnek.

Kicsi a Világ. :)

Én szintén Gyálon voltam, szinte azonos időben, mint a "tegnapelőtt 08:14" anonim versenyző. :) 89' 02.-90'08.-ig.

Az első 3 hónap Debrecenben, az szívás volt...:( Az elvtársak szopattak minket, amivel csak tudtak. Gyálra kerülve 3 hónap szintén szívás volt, de itt már a "bajtársak" szívattak. Mire leszerelő lettem, "urak" lettek. :XD

Ennyi év távlatából: Nem volt annyira rossz. Kis létszámú laktanya volt, aminek meg voltak az előnyei. Pl. Ugyanazt ettük, mint a tisztek. Szolgálat volt, és én a konyhát szerettem, mert haver volt a főszakács. (A tiszti étkezdéhez osztott be. Szóval: "csókos voltam.")

A századparancsnokom egy igazi alkoholista volt, aki néha átaludta az 1. fokú készültséget is. Többször én vezényeltem le a nevében, de legalább honorálta.:)

A rendszerváltás alatt sorkatonának lenni nem volt akkora gáz, mint pár évvel korábban. Más Világ volt...

Most sokakban felmerül, hogy visszaállítják ezt a rendszert, ezért sok az ilyen kérdés. Sok fiatal meg van ijedve ettől, de nem kell fosni. Minimális fegyelmet tanulhatnának azért, ami nem vállna a kárukra a magánéletben sem.