1942 januárjában a magyar politikai elit mekkora része hitt még a németek katonai győzelmében?
A '41 nyarán indult Barbarossa hadművelet kudarcba fulladt, a németek megtorpantak Leningrád és Moszkva előtt, a cudar időjárási körülmények óriási szenvedést hoztak a Wehrmacht katonáinak. Az addig sikeres villámháborús taktika láthatóan nem hozta meg az elvárt eredményeket, nyersanyagban pedig a szovjetek messze jobban álltak, ráadásul az amerikaiaktól is kaptak támogatást.
Hitler érezte, hogy itt nem lesz elég az eddigi stratégia. '42 januárjában Ribbentrop, német külügyminiszter Budapestre érkezett és ellentmondást nem tűrően követelte a teljes magyar hadsereg Szovjetunióba való vezénylését. A magyar politikai vezetés vonakodva, de a revíziós sikerek számlájaként mégis csapatokat küldött a németek készülő sztálingrádi offenzívájához, ezzel meg is pecsételte több százezer magyar katona sorsát, a doni katasztrófa is ennek a része volt.
A magyar politikai elit nem látta, hogy már nem a németeknek áll a zászló? Miért kellett ekkora áldozatot hozni értük? Azt hiszem a katonai vezetésben többen is kijelentették, hogy a vesztünkbe rohanunk, ha nekimegyünk a hatalmas Szovjetuniónak. Bár szorult volt a helyzet, mindenképp frontországgá váltunk volna, csak lehet a béketárgyalásokon később úgy kezeltek volna, mint pl. Ausztriát.
Te is leírtad, hogy nem volt egységes a németek melletti kiállás, és utólag könnyű okosabbnak lenni, de akkoriban nagyon szűk volt a politikai mozgástér.
Nem volt még olyan messze 1919, a Tanácsköztársaság "tapasztalatai" után a Szovjetunióval komolyabban együttműködni akaró politikai párt nem volt a parlamentben, az angolok, franciák szóba sem álltak a magyar politikai vezetőkkel, és a Trianon utáni revíziós politika egyenesen a német szövetséghez vezetett.
A visszacsatolt területek is egyértelműen a németek döntése volt, és valóban nem lebecsülendő azoknak a politikusoknak, pártoknak a szerepe, akik németbarát politikában addig elmentek, hogy a németeknek bármit hajlandóak voltak megadni, de voltak német ellenesek is, csakhogy ők gúzsba voltak kötve, bármilyen puhatolózás az angoloknál, visszapattant onnan.
A magyar hadvezetés, vezérkar is tisztában volt azzal, hogy a magyar haderő lényegében alkalmatlan a Szovjetunió elleni harcokra, elavult technikával rendelkeztek, próbáltak is a magyar érdekeknek megfelelően tárgyalni, ami nem volt egyszerű, mert a német oldalról a kérés követeléssé, fenyegetőzéssé is fajult, de végül megegyeztek abban, hogy a magyar csapatok feladata a német utánpótlásvonalak biztosítása lesz, nem a frontokon kell a vörös hadsereggel harcba szállni.
Tudjuk, hogy nem így történt, de az akkori helyzetben nem volt jobb megoldás, ha nemet mond a magyar vezetés a németeknek, nem csupán megszállás, hanem a vissza kapott területek elvesztése is következmény lett volna, ami köré pedig szinte egységesen épült az összes magyarországi párt politizálása, trianon után 20 évvel, teljesen más volt még a világ.
A valós vélemény az amiről nem készült akkoriban megbízható statisztika - pláne nem a politikusok körében akiknek akkor sem lehet hinni amikor kérdeznek 😂 Néhány korabeli feljegyzés, visszaemlékezés van. Utóbbiak hibája, hogy a háború után készültek és utólag mindenki igyekezett saját magát náciellenes nagy-nagy békepártinak beállítani (aki nem az bitófán végezte). Ettől még voltak háborúellenesebb, józanabb hangok.
Sac/kb. azt mondanám '42 elején kb. a politikusok fele hitte azt hogy ebből még "lehet valami" és kevés volt a teljesen realitsta. Ettől még kényszerpálya volt, a hithű komcsik, vagy angolszász beállítottságú politikusok kivételévével senki nem adott hangot az ellenérzéseinek. Nem is nagyon volt rá terep. Ha nem küldtük volna ki a 2. magyar hds-t, akkor a megszállás nem '44-ben, hanem '42-ben következett volna be.
Ha nem teljesítettük volna a német követeléseket, úgy végeztük volna, mint Csehszlovákia vagy Lengyelország. Az akkori politikai elit az elvesztett területeket akarta visszaszerezni, nem még a maradékot is elveszíteni. Így nem igazán volt más választásunk, mint engedni a németek akaratának.
Biztosan jobb helyzetben lettünk volna a béketárgyalások idején ha nem így teszünk, de egyrészt akkor még távolból sem látszott semmilyen béke, másrészt utólag könnyű okosnak lenni, hiszen tudjuk, hogy milyen békével zárták le a háborút. De mi van, ha nem így tesznek, hanem eltörlik Magyarországot így is-úgy is? Akkor meg tökmindegy, jobban járunk, ha akkor megpróbáljuk visszaállítani a határokat, amikor még van rá lehetőség. Nem volt célszerű egy lehetséges béke egy lehetséges forgatókönyve érdekében elmulasztani az ilyen lehetőségeket.
Kedves kérdező!
1942. januárjában a magyar vezetés nagy többsége hitt a német győzelemben.
A moszkvai csata átmeneti szovjet siker volt, egészen 1942. novemberéig a németek még sorozatban aratták a győzelmeket a szovjetek fölött. Az 1942-es nyári német offenzíva során a szovjet Vörös Hadsereg katasztrofális vereségeket szenvedett.
Katonai értelemben a keleti fronton csak az 1942-1943 fordulóján meghívott sztálingrádi csatával állt be fordulat.
Sztálingrád előtt még a szovjet vezetés is tartott egy német győzelemtől a keleti fronton.
Van, aki hitt, van, aki nem.
Egyébként 42-ben sokan hittek a német győzelemben, nem csak a magyarok. Pl. Teleki már a háború kitörésekor megmondta, hogy ezt a németek nem nyerhetik meg.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!