Melyik egyház szolgája az a lelkész, aki 15-én azt jelentette ki, hogy fegyvert kellene szállítani Ukrajnába?

Kedves #10-es,

már Te sem érted, hogy a kérdésemnek semmi köze Iványi Gáborhoz? Olvasd el a 7.alatti válaszomat.

Jól teszi, hogy nem küld!

Ez már a küszöbe annak, hogy kitörjön a 3. világháború. Az ám nem az, amit a filmeken láttok, hanem az olyan, mint amit 1945 januárjában átéltem, amikor a bomba tőlem 40-50 méterre zuhant le, a szomszéd első szobája romba dőlt, aholvoltam, ott a falak vakolata lehullott, az ablaküvegek mind kitörtek, bevagdosták a közelállók arcát, az ablakráma szétszakadt, a deszkamennyezet hasadékaiból lehulló por ellepte a szoba levegőjét, a házunkról a cserepet mind-mind lesöpörte a légnyomás, éjjelente, de nappal is riadót szólt sziréna, földbe vájt bunkerben aludtunk, egy anyuka ott feküdte a gyerekágyát a pici babájával, édesapánk a fronton, azt sem tudtuk él-e még és milyen állapotban ér haza, ha éppen hazaér. Igen, megjött, hadirokkantként...

Nem folytatom, mert könnyezik a szemem.

Szóval - ez a háború és nem az, amikor mobilon játszik valaki military-t.

Szívesen válaszolok és a színtiszta igazságot írom. Több válaszomból (más kategóriákban) is sokan olvashatták, hány éves vagyok. Tehát:

- igen éltem 1945 januárjában. Sok mindenre tisztán emlékszem, nemcsak erre a bombára, de másra is. Pl. a német katonáktól kétszersültet és cukorkát kaptunk a bátyámmal, a szovjet szakácstól (nálunk volt a konyha) pedig szinte naponta kaptunk ebédet a bátyámmal. Bizonyára az otthon maradt gyerekeit látta bennünk...

- igen 77 évvel ezelőtt már éltem. Nem mindenki olyan fiatal, mint Te.

- a fentiekből adódik, hogy emlékszem is rá. Nem voltam csecsemő. Pl. egyszer a ház előtt voltam, édesanyám mellett álltam. Mellettünk egy szovjet katona volt. Felvett a karjára és nagyon tört magyarsággal azt mondta: "Élviszi katona bacsi...". Nekem sem kellett több, sírva nyúltam édesanyám karjai felé... (Elnézést, most könnyezem). A katona azonnal átadott édesanyámnak, messzebbre ment tőlünk, aztán megvigasztalódtam.

- az általad említett 77. életévemet már évekkel ezelőtt betöltöttem.

- még nem vagyok 83, de elég jól saccolsz.

- mindig is kiváló voltam fogalmazásból, diplomám is van, sokat olvasok, sok minden érdekel az életben, tehát ebből eredhet a modern szóhasználatom. Eddig ezt még senkitől nem hallottam. Köszönöm az elismerésed.

- Vannak ám unokáim is, akikkel annak idején sokat játszottam. Várjuk a dédunokát...

Ugye, milyen egyszerű? Hidd el, hogy a tiszta igazat írtam. Sokat tudnék ám még mesélni! Pl. arról, hogy milyen jól játszottunk az utcabeli gyerekekkel, amikor a német tankot a katonák nem zárták le, hanem elnézték, hogy mi ott mászkálunk ki-be, föl-le... Talán ők is a saját gyerekeiket látták bennünk...

Vagy: óvagtosságból kitelepítették a falu lakosságát a szovjetek, mert nem akarták kockáztatni a civilek életét. Két (2) hónapig állt nálunk a front, addig voltunk menekülésben (kevés burgonyával, liszttel, ruhával...).

Na és, amikor egyik éjjel az említett bunkerban voltunk és hullottak a bombák. Amikor leesett egy bomba, a petróleumlámpa mindig kialudt a légnyomás miatt. Mindig meggyújtotta egy bácsi. S ez még nem minden.

Szóval - a valódi háború, az nem military. Csak meg kell nézni a tévét.

A nép elleni legnagyobb bűn lenne, beavatkozni fegyverszállítással, katonák küldésével az ukrajnai háborúba. Helyette megadjuk a menekülteknek, amit tudunk... Sajnálom az ukrajnaiakat, de nem lenne jó, ha többet lépnénk előre a tisztelendő úr óhaja szerint. Ahogy elnéztem őt, a háborúról ő is csak hallott, de nem élte át.