A Kr.u. 9-es Teutoburgi csatavesztést követően a Római Birodalomnak lett volna még elegendő potenciálja a Rajna- és Elba folyók közötti germán területek elfoglalására és gyarmatosítására, vagy a fentebb említett esemény végleg meghiúsította ezt?

Azért épült ki a limes a folyóparton, hogy a birodalom határát védje. Valószínűleg sokkal nehezebb lett volna megtartani azokat a területeket, belső erődöket kellett volna építeni stb.

Azért ezek a törzsek nem lehettek rossz harcosok ha sikerült szinte nyomtalanul eltüntetniük egy légiót.

Keedves Kérdező!

A Kr.u. 9-ben a teutonburgi erdőben elszenvedett római vereség, Publius Quinctilius Varus 3 legióból álló hadseregének megsemmisülése, a híres varusi katasztrófa (Clades Variana) egyszeri gremán sikernek tekinthető.

Tulajdonképpen a korábban a római hadsereg tisztjeként szolgáló germán törzsfő, Arminius felismerte, hogy nyílt csatában kevés esélye lenne a rómaiakkal szemben, ezért tőrbe csalta Varus hadseregét.

Teutonburg nem egy magányos csata volt, hanem a Kr.e. 12 és Kr.u. 16 között zajló germániai római hadjáratok része.

Ezt kérdezted: "Lett volna később lehetőségük kiköszörülni a Varus okozta csorbát? Kik lehettek volna egy új, sikeres hadjárat "tábornok-jelöltjei?"

A rómaiaknak nemhogy lett volna lehetőségük kiküszöbölni a teutonburgi csorbát, hanem ki is köszörülték azt.

Ugyanis az új császár, Tiberius parancsára rövidesen három évig tartó római megtorló hadjárat indult a germánok ellen.

Kr.u. 15-ben Pontus Longi-nál Aulus Caecina Severus római hadvezér 4 legióból álló hadserege véres, döntetlen csatát vívott egy hatalmas, a keruszkokból és több más törzsből álló, Arminius vezette germán haderő ellen.

Kr.u. 16-ban Germanicus Julius Caesar, Tiberius fogadott fia és kijelölt örököse, a későbbi Caligula császár apja, Claudius császár bátyja Idistaviso-nál 8 legio és 2 praetorianus cohors bevetésével szétvert egy Arminius és Inguiomer vezette, 50 000 fősre becsült germán sereget. A csata után a rómaiak sok menekülő germánt lemészároltak.

Közvetlenül Idistaviso után a germánok újra támadással próbálkoztak, azonban

az Angrivari-falnál (egy germán földsáncnál) Germanicus Julius Caesar újra legyőzte őket. A rómaiak ebben a csatában parancsba kapták, hogy nem ejthetnek foglyokat, minden germánt meg kell ölniük.

Ezt követően Germanicus Julius Caesar római fővezér Caius Silius parancsnoksága alatt 33 000 legionariust és 3000 lovast küldött az Arminius-szal szövetséges chatti törzs ellen, ő pedig egy ennél is nagyaobb hadsereg élén a germán marsi törzset rohanta le.

Germanicus Julius Caesar Kr.u. 16 telére visszavonult a Rajna mögé, téli szállására és csapatai feltöltésére, azt tervezve, hogy Kr.u. 17 tavaszán egy újabb hadjárattal végleg pacifikálja és betagolja a Római Birodalomba Magna Germania Rajna és Elba közé eső részét.

Azonban Tiberius római császár (a történészek egybehangzó álláspontja szerint bölcsen) megparancsolta Germanicus Julius Caesarnak, hogy fejezze be a hadjáratát, és térjen vissza Rómába.

Tiberius többek között ezt írta Germanicus Julius Caesar-nak: "mivel Róma bosszúja beteljesült, hagyni kell őket (a germánokat) viszálykodni".

Tiberius helyesen mérte fel, hogy az Idistaviso-nál és az Angrivari-falnál aratott fényes győzelmekkel Róma kiküszöbölte a teutonburgi csorbát, és porig alázta a germánokat. A Római Birodalom tekintélye tehát helyre állt.

Tiberiusnak igaza volt abban, hogy Germani Magna Rajna és az Elba közötti részének meghódítása értelmetlen, mert a terület katonailag a kedvezőtlen természeti adottságok miatt igen nehezen védhető. A terület megszállásának és védelmének költségei sokszorosan meghaladják az onnan ynerhető bevételeket, tehát ráfizetésesek lennének Róma számára.

Ezért Tiberius császár a katonailag igen jól védhető, természetes akadályt képező Rajnát jelölte ki a Római Birodalom germaniai határaként.

Lényeges, hogy Tiberius császárban az egyik kiváló római hadvezért tisztelhetjük, katonai pályafutása Augustus császár uralkodása alatt zajlott.

Augustus parancsára Tiberius Kr.e. 12-től Pannóniában és Germániában harcolt római fővezérként.

Kr.e. 6-ban pedig Tiberius ewgy nagyszabású, kétirányú támadással fényes győzelmeket aratott a markomann, a kvád és a hermunduri germán törzsek fölött.

A teutoburgi germán győzelem egy egyszeri győzelem volt, a rómaiak így is jóval többször nyertek, mint ahányszor vesztettek. Egyébként annak ellenére, hogy később többszörösen is visszavágtak(lásd kürasszír kolléga írását) nagy traumaként maradt meg a rómaiak emlékezetében ez a csata. Ezt közel 2 évezreddel később meglovagolta a német nacionalizmus. Jó hivatkozási alap lett rá, hogy a németeknek miért kell egyesülni és lehetett mondani, hogy habár apránként gyengék, együtt mindenre képesek.

A rómaiak stratégiai okokból mondtak le végül Germania bedarálásáról. Egyrészt hiába mennek el az Elbáig, az Elbán túl is voltak még germánok, tőlük még keletebbre pedig szlávok és baltiak akiket alig-alig ismertek akkoriban. A terület csupa erdőség, városias települések nemigazán voltak(a galloknál és a briteknél meg nagyonis voltak), ennek révén jelentősebb helyi kereskedelem és ipar sem. Ásványkincsekben és jó termőföldekben sem bővelkedtek. A lakók pacifikálása nagyon hosszú idő lett volna, mivel mindig vissza tudnak menekülni az erdeikbe partizánkodni. Összességében több lett volna a kiadás mint a bevétel.

Britanniában sem szállták meg tartósan Skócia területét, az Ír-szigettel már meg sem próbálkoztak. Változó sikerű harcokat vívtak az ottani keltákkal, nagyjából Skócia középső részéig el is jutottak a csapataik, de ugyanazon okokból ejtették a hódítást mint a germánoknál. Megállapodtak a mostani angol-skót határ környékén(Hadrianus-fal), rájöttek innentől északra már csak a nyűg lenne, nem tudnak semmi olyan ottani cucchoz hozzájutni amit kereskedelemből ne szerezhetnének meg.