Mikortól használták a szablyát?

A népvándorlással került Európába a szablya, mert kínai eredetű.

Szarmata-hun szablyákat tártak fel, kissé mások az avar szablyák, keskenyebbek és hosszabbak, de igaz, hogy a mi elődeink is használták már a honfoglalás előtt is, végül valószínűleg mi honosítottuk meg Európában.

A honfoglalók főként szablyákat használtak, de használtak egyenes, viking típusú kardokat is. Meg használták a kettőnek az ötvözetét is, amikor szablya markolaton volt széles, egyenes, kétélű penge.

A honfoglalás után az egyenes kard lett a fő fegyver. Egyrészt páncél ellen a szúrásra specializálódott kardok voltak az alkalmasak, másrészt civilben az egyenes kard kétkezes változata előnyt biztosított párbajban.

A szablya a huszárok korában lett újra fő fegyver. Tehát a 16. századtól. És a török szablyákból fejlődött ki. A honfoglalás kori szablyáktól nagyban eltérnek a huszár szablyák, a fejlettebb kézvédelem miatt alkalmasak talpon való vívásra is, nem csak lovas harcmodorra. A pengéjük szélesebb, hosszabb, de laposabb és gyakran rendelkeznek fokéllel, tehát a penge belső éle is ki van fenve, a hegytől visszafele a kard egy harmadán.

A pallos az szintén egy huszár fegyver, nem pedig a középkori egyenes kard. Pallosnak azokat a 16 - 19. századi kardokat hívjuk, amiknek egyenes, széles, egy élű pengéje van és szablya markolata.

7. A lovagi harcmodor Magyarországon 1526 - ig, a Mohácsi csatáig volt a hadviselés központja. Addig azzal harcoltak a török ellen, mint mondjuk Nándorfehérvárnál. Az első huszárok Mátyás Fekete Seregében jelentek meg, de ekkor még csak portyázók voltak, nem láttak el nagyobb harctéri feladatot.

Mohácsnál a magyarok indítottak egy egyenes rohammal, áttörték az első sorokat és a tábort a szultán felé lovagolva, de ekkor a tüzérség tüzet nyitott rájuk és felaprították őket. Itt már nyilvánvalóvá vált, hogy ennek a harcmodornak az ideje lejárt, a fejlett tüzérség jól működött ellenük. Voltak golyóálló páncélok, de azok sem muskéták, hanem pisztolyok ellen voltak kialakítva.

Innentől a huszároké lett a főszerep. A nyugati országoknál pedig a professzionális gyalogság és tüzérség lett a hadviselés központja. A huszárok nem szemtől szembe támadtak, hanem miután a tüzérség megbontotta a sorokat, a szárnyakon rohamoztak, majd vonultak vissza, ezután ezt ismételték. Továbbá a lesből támadást preferálták.

Mint ahogy a huszárság sem csak úgy megjelent, a nehézlovasság sem tűnt el rögtön, csak a háttérbe szorult, míg lassan teljesen eltűnt.

#7 a harcmodor-módozatok változtatása elég rugalmatlan volt. Honfoglaló eleink könnyű vértezetű ellenfélre készültek - az ellenségi is az volt - ott különösen lóhátról célszerűbb az íves penge, amivel leginkább vágnak.

A lovagi "hadviselés" - azaz szintén nehéz vértezetű ellenfél ellen - a hasonló csapatok ellen készült fel. Ott pedig mint fent írták az egyenes kard a jobb, mert azzal lehet (talán) átütni a páncélt az ívelt szablyával nem igazán teszel túl sok kárt kb. mintha vascsővel ütlegelnéd nem vágja át a vértet.

A ívelt kard akkor jött ismét "divatba" amikor elhagyták a nehéz vértezetet mert a lőfegyverek elterjedése miatt nem volt már túl sok értelme. A kardot a lovasság tartotta meg a megbomlott formációjú ellenség támadására/üldözésére, a gyalogos katonák szálfegyvere a muskéta/puska lett szuronnyal.

"S akkor a XV. században, a törökök elleni harcokban még inkább a középkori egyenes kardokat használták?"

Nem feltétlenül.

A nehéz lovasságnál, az egyenes kard volt az elfogadott, d e a könnyűlovasság az ívelt fegyvert részesítette előnyben.

Az ellenséges hadak fegvyerzete mindíg kölcsönösen hatott egymásra. Ha az ellenfálnek volt valami hasznos eszköze, akkor azt a másik is elkezdte használni. A hadizsákmányt sem dobták ki, hanem beillesztették a saját arzenálba. Mellesleg nagyon kevés olyan egység volt, ahol a felszerelés is egységes volt.

A törökök pedig általánosan használták a szablyákat. Ahogy a magyaroknál korábban visszaszorult a szabalya, úgy a török megjelenésével ésmét kezdett elterjedni.