Van a családotokban az I.vagy a II. világháborúhoz kapcsolódó történet? Ha igen elmesélnéd nekünk?

Nagyapám bátyja pilóta volt és leszedték.

Egyik nagymamám Budapesten töltötte az ostromot és szekrényben bújkált testvéreivel a szovjet katonáktól félve.

Másik, vidéki nagymamám azt mesélte, hogy az éjszakai bombázás ugyan a szomszéd iparvárost célozta, mégis beleremegett a föld 10-15 km-rel odébb is és nappali világosság volt.

A szovjetek a földjeiken haladtak át és elvittek minden állatot, amelyik meg túl makacs volt, azt inkbb agyonlőtték. A lányok a kukoricásba menekültek este a katonák elől.

Nagyapám olyan nyilas tiszt volt aki ha tudta hogy valakit vagy valakiket el akarnak fogatni, akkor előtte kiküldte a segédjét a családhoz hogy szóljon nekik.

Szerencséjére 56-ban is aktívan harcolt, és akkor sikerült eltalálnia a helyes oldalt. XD

Ezért maradt életben 56 után, és még le sem tudták ültetni az 56-os érdemei miatt. Viszont hiába volt népi tanító (magyar-történelem tanár), soha többet nem taníthatott. Elvégezte az esztergályos szakmát, és abban dolgozott a nyugdíjazásáig. 76-ban olyasmi történt, ami akkoriban egy mezei halandó számára elérhetetlen volt. A belügy postai úton küldött neki egy érvényes világ-útlevelet.

Amikor annak idején már a 80-as évek végén naívan megkérdeztem tőle hogy ez hogyan volt lehetséges, akkor az öreg "megfejtette" nekem a rejtélyt.

A Kádár rendszerben egyszerűen nem tudtak mit kezdeni egy volt nyilastiszttel akit megvetettek, de aki egyben 56-ban az Oroszok oldalán harcolt. Azért kapta meg kérés nélkül is amit más még kérésre sem, mert reménykedtek benne hogy disszidál.

Az öreg még hozzátette: Nem tettem meg nekik ezt a szívességet. XD

Nagymamám nővérére szemet vetett egy német katona. Nem messze voltak elszállásolva tőlük. Valahogyan egymásba szerettek, a srác pedig megszökött a szolgálatból, és megszöktek mamám nővérével. Utoljára Sopronnál jelentkeztek le, egy rokonnál. Ezután örökre eltűntek.

Nagymamám még azt is mesélte hogy egyszer hazafelé tartottak a testvéreivel, (tanyán laktak) és egy alacsonyan szálló repülőből lőttek rájuk, majd a gép visszafordulva egy bombát is dobott le a közelükben. A légnyomás mint a filmekben ellökte pár méterrel odébb, maradandó halláskárosodása lett.

Nagypapám pedig látott Kecskemét Rákóczi úton német kivégzést. Orosz katonák lőttek fejbe pár elfogott német tisztet.

Nagypapám volt a Don-kanyarban, katonasztorit nem mesélt, de nagyon ritkán igen hogy milyen volt a háború (bár inkább - érthető okból - elfelejteni akarta). Mínusz 40 fokban, élelem-utánpótlás nélkül, miközben még lőttek is rájuk. Mesélte hogy fagytak halálra körülötte az emberek, hogy látta a gyerekkori barátait ahogy géppuska-sorozat találta el őket, vagy csak péppé préselt maradványok maradtak belőlük a gránáttalálat után stb. Mesélt a harcokról, a visszavonulásról, a hadifogságról, nem vidám történetek. Az ezred töredéke jött haza (első vonalbeli volt, nem a hadtápban alibizett).

Azóta amikor nehéz helyzetbe kerülök, vagy hallom amikor valaki siránkozik milyen rossz neki néha eszembe jut nagypapám. Nem lőnek ránk, van mit enni-inni, van hol aludni - nagypapám örömmel cserélne azzal aki ezért-azért siránkozik. Engem meg nyakonvágna hogy mit picsogsz semmiségekért, azért jöttem haza a háborúból, hogy élhess.

#2, túrórudika1-nek:

Hazament a szülőfalujába Kadarkútra. Ott húzta meg magát.