Egy mesterlövész nem félt a világháborúban?
Ugye ők templomok tornyaiban, egyéb helyeken rejtőztek, ahol ugyanakkor igen kiszolgáltatott helyzetbe kerülhettek. Jó is volt az addig, míg nem adtak le lövést, és nem vették őket észre.
Kivétel nélkül őket megölték. Mivel gyakran egyedül voltak így érdekelne, hogy volt e bennük vajon félelem.
Biztos féltek és biztos sokan meghaltak.
De azért ott is volt kiképzés, figyeltek rá hogy észrevétlenek maradjanak. Sokszor csak egy-egy célpontot kellett kilőniük, aztán el is rejtőztek, nem maradtak ugyan azon ahelyen sokáig ahonnan a lövést leadták.
Nyilván féltek mint minden értelmes ember aki nem akar meghalni.
Másrészt mesterlövész és mesterlövész között is van különbség, az esetek 90%-ban nem templomtoronyban meg jól látható helyeken bújtak meg.
Persze, nyilván mindenki fél, de azért más az, ha együtt vagy 20-30-40 társaddal, vagy egymagad az ellenséges vonalak mögött akár.
Láttam a filmet, de az igencsak akciósra sikerült, nem volt olyan nyomasztó, pszichológiai szempontból átütő alkotás. Olyat még nem is láttam.
Miért ölték volna meg őket kivétel nélkül?
Volt az a finn csávó a Téli háborúban, valami 500 körüli találattal talán övé a világcsúcs, aztán közel 100 éves volt, mikor meghalt. Igaz, a fél arcát ellőtték.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!