Miben különbözött egy átlagos vagy egy fejlettebb ókori, középkori, újkori hadsereg fegyverekben, páncélban és taktikákban ha akkoriban mindegyikük karddal, pajzssal, lándzsával és íjakkal harcolt?

Próbálj meg te magad pajzsot, íjat, kardot készíteni!

Akkor majd látni fogod hogy nagyon nem mindegy milyen technikával, milyen anyagokból és ki készíti el azokat. Ahogyan nagyon nem mindegy hogy te akarod azt az íjat, dárdát használni vagy egy profi íjász, dárdavető!

Menj el egy várjátékra és ott kipróbálhatod ezeket, megfoghatod a fegyvereket. Megkérdezheted azokat is akik odaadják neked, hogy mi különbség van íj és íj, pajzs és pajzs között.

Amúgy láthatod a történelemből, hogy igenis nagy különbségeket jelentett amikor egy fejlettebb római légió találkozott pl. egy fejletlenebb sereggel, vagy hogy egy más taktika még őket is a jól képzett, jobban felfegyverzett rómaiak legyőzésére vezethette.

Nem igazán jó az időrendi felsorolásod, mert a középkorban a puskapor megjelenésével alapvetően kibővültek a lehetőségek, bár kezdetben a lőfegyverek kis hatásúak és megbízhatatlanok voltak, de hatásfokuk egyre javult, így fokozatosan hozzájuk igazodott a hadviselés.

'A hadászat, más néven katonai stratégia a hadtudomány és ezen belül a hadművészet fő területe, tárgya. Lényege az adott ország, hatalom fegyveres erőinek felkészítése, irányítása, vezetése a politikai vezetés céljainak megfelelően. Szoros kapcsolatban áll a más tudományokban és a társadalmi életben, különösen a politikai-társadalmi, a gazdasági, műszaki-technikai területen bekövetkezett változásokkal. A hadászat fogalma a történelem során sokáig nem vált el a hadtudománytól és a hadművészettől, sőt általában a hadvezetéstől, a hadvezérek tevékenységétől. A hadászat mai értelmében a fegyveres erők harci tevékenysége vezetésének legátfogóbb területe. Alatta helyezkedik el a hadműveleti művészet, azaz a nagyobb konkrét hadmozdulatok előkészítése és végrehajtása, ez alatt pedig a harcászat, a katonai taktika, ami a konkrét harci cselekmények elmélete és gyakorlata.

Az első fennmaradt átfogó hadászati munka az i. e. 5. századi Kínából származik, Szun-ce híres könyve a hadviselésről, a hadvezér teendőiről. Az i. e. 4. században az ókori görögök alkották meg a hadművészet fogalmát. Onaszandrosz görög filozófus Utasítás a katonai parancsnokok számára és Vegetius A hadügy alapjainak rövid kifejtése című művei főleg a csapatok kiképzését és a harcászat kérdéseit tárgyalták, de érintették a hadviselés művészetének egészét is. Az ókor nagy háborúi a kiemelkedő hadvezérek irányítása alatt (Nagy Sándor, Julius Caesar), jelentősen hozzájárultak a hadászat tudományának fejlődéséhez' (Wiki)

Ha végignézzük a különböző kultúrák, civilizációk harcászati tevékenységét, akkor a kora ókor hadserege parittyásokra és részben íjjászokra támaszkodik, könnyű íjakra, amelyek a rendelkezésre álló rugalmas anyagokból, pl nádból készültek, ám később alulmaradtak a szívósabb fafajták, vagy a csontlemezekkel megerősített íjjakkal szemben. A bronz szúró és vágófegyverek szintén hátrányba kerültek a vaskorszak beköszöntével, majd a könnyű és nehéz harci szekerek rohamát is felfogta a falanx.

A rómaiak szervezett és fegyelmezett légiói különféle rugalmas formáció felvételére voltak képesek, a legjobb eredmény eléréséhez, így az egész légió egyetlen egységként funkcionált, a fegyvereik is ehhez igazodtak, így legyőzték a görögöket és a táborhelyek megerősítésére ők fordították a legnagyobb erőfeszítéseket, bár például lovasságuk nem ismerte a kengyelt, így amikor azt használó néppel kerültek kapcsolatba, akkor azt nyilván megérezték.

A népvándorlás hordái hatalmas számukkal söpörték el a nagy civilizációkat, a számuk lavinaszerűen gyarapodott, a legyőzött népeket magukkal sodorva, akiknek a harcosait az első sorokban kényszerítették rohamra, így a legnagyobb veszteségeket is mindig ők szenvedték el. Ilyenek voltak a hunok, a vandálok, a mongolok, stb...

Más, más taktikákat alkalmaztak a fegyverzetekhez igazodva, például ismeretes a magyarok cselvetése, amikor az első támadó egységek megfutamodást színlelve elcsalták az ellenséget csapdapozíciókba, közben hátrafelé nyilazva szétzilálták soraikat, majd friss egységek befejezték az ellenség szétverésének folyamatát.

A fegyver alapanyagok is különbözőek voltak, a szívós acél megjelenésével, amikor a felületen a szükséges keménység elérésére is képesek lettek, már szükségtelen lett a nehéz, kétkezes pallosok használata, megjelentek a szablyák, változott a páncélzat anyaga és formája, az erődítmények felépítése és szerepe és a hozzávaló ostromok módszerei is.

A technikai fejlődésen kívül óriási a társadalmi helyzet szerepe, hiszen a nomád népek nagyobb hadseregek kiállítására voltak képesek, ugyanis a harcosaik békeidőben végezték szokásos tevékenységüket, amíg például a rómaiak gazdasági hanyatlása nem tette lehetővé nagyobb haderő felállítását a nyugatrómai birodalom bukásakor, így zsoldosokra voltak kényszerítve, akikre csak addig támaszkodhattak, amíg fizetni tudták a zsoldot, ám a kedvezőtlen gazdasági, társadalmi változások megpecsételték a birodalom sorsát.

Lehetne pontosan részletezni az aprónak tűnő, de aktuálisan egy egy korszakban megjelenő döntő változásokat, csakhogy annyi van belőlük, hogy könyvet lehetne erről írni, ha a fenti vázlatos példákon kívül pontosabb képet akarsz kapni, akkor utánajárhatsz, könyvekben is olvashatsz róluk, vagy a nagyszerű szigligeti kiállítás megtekintésével is jobban képbe kerülhetsz:

[link]

Ahol az őskortól kezdődően bemutatják a fegyverek fő változásait, bemutatva a hadászat fejlődését, és a letűnt korok harcászati szokásait.