Szerintetek melyik lehetett ilyesztőbb az ellenségnek? Amikor megjelent a frontvonalon az első tigris tank, vagy amikor a mark1-es?
Korántsem volt olyan jó tank a tigris és tényleg ijedtükben fejlesztették ki a németek, mégpedig elsietve, mert alaposan meglepte őket a T34-es és a KV1 szovjet harckocsi.
Amikor a német roham megindult nagyjából csak ezer darab T34 és négyszáz KV1 harckocsijuk volt az oroszoknak, de az akkori német páncéltörő fegyverek nem, vagy alig ártottak nekik és akkor már csak ezeket és később a továbbfejlesztett változatait gyártották.
Erre sietve összedobták a tigrist, amely túl nehéz volt és bár voltak jó tulajdonságai, például a remek 88-as löveg, de a gyengeségei miatt 44-ben már nem is gyártották.
A hatalmas súlya miatt a lánctalpak nagyon igénybe voltak véve, így gyakran kellett szerelni őket és már az induláshoz is erősen pörgetni kellett a motorokat, amik a viszonylag lassú haladásnál is gyorsan koptak, hamar leamortizálódott így a hajtás és az üzemanyagot is zabálta, egyedül a tűzereje volt megfelelő. Ferde páncélzattal csökkenteni lehetett volna annak vastagságát és így a súlyát is, de ez nem jutott a német tervezők eszébe, csak később, amikor más harckocsikon, pl. a már említett T34 en látták és megértették, mire szolgál.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!