Miskolcon él az ország legnagyobb roma közössége?
Mivel a miskolci romák nem alkotnak homogén közösséget, ezért ezt így nem lehet mondani. Viszont vannak olyan települések, ahol az összes ottani roma így vagy úgy, de egymással rokon, rájuk lehet mondani, hogy egy közösséget alkotnak.
Ha meg csak a számadatra vagy kíváncsi, akkor Budapesten él a legtöbb roma.
Nem, Miskolcon kb. az országos átlag körül van, a megye egyes részei húzzák lefelé az arányt.
"Kérdőíves lekérdezésünk során a lakosok mintegy 3,4 százaléka vallotta magát roma származásúnak, míg a külső kategorizálás alapján (a kérdezők véleménye alapján) a minta 9 százalékát gondolták munkatársaink roma származásúnak."
Ez kb. 15 000 ember lehet; nemcsak a pesti nyócker, de a harmadekkora Ózd is simán veri. (szociológiai felmérés, ezért nem volt balhé a "külső kategorizálás alapján"-ból)
Vannak olyan adatok is, amelyekből a városrészenkénti arány is tippelhető (ha nem is a cigányoké, de a hátrányos helyzetűeké):
"Miskolctapolcán és az Avas-keleti-Népkerti körzetben kiugróan magas a diplomások aránya, míg Lyukóban és Bükkszentlászlón alacsony."
"A munkanélküliek városi körzetek szerinti megoszlását vizsgálva, láthatjuk, hogy a munkanélküliség által leginkább sújtott területnek Lyukóvölgy (...) tekinthető."
"Míg Lyukóvölgyben például a háztartások több mint háromnegyede (78%) az alsó jövedelmi negyedbe esik, addig ez az arány Szirma-Martin-kertvárosban, az egyetemvárosi körzetben, a Szentpéteri kapu-Zsarnai telepen nem éri el a 20 százalékot sem, Tapolcán pedig alsó két negyedbe mondhatni senki sem került bele."
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!