Marx A Tőke című könyvét érdemes elolvasni?
Figyelt kérdés
Közgazdász hallgató vagyok és szeretnék elolvasni nagyobb közgazdászok műveit amiket az egyetemen nem kell vagy csak egy két dolgot tanulunk belőle és így Keynes, Friedman, Smith-re gondoltam és felmerült bennem h Marx is közgazdász volt és h ebből a művéből lehet e tanulni olyat amit hasznos a mostani kapitalista rendszerbe vagy abba csak a kommunizmusról ír?
Tehát főként közgazdasági értelembe érdekelne engem nem pedig politikai.
2016. szept. 3. 14:58
2/9 anonim válasza:
Minden nagyobb ideológiai művet érdemes elolvasni, mely milliókat állított maga mögé és jelentős befolyással volt a világ alalkulására. Így a Meinl kapfot is, hogy lásd hol bújik meg a gonosz a sorok közt !
3/9 anonim válasza:
Érdemes. A kommunizmusrol egyáltalán nem ir benne.
4/9 anonim válasza:
Ha akarod elolvashatod, de ennyi erővel olvashatsz egy mesekönyvet is, az is ugyanannyira megvalósítható dolgokat ír.
Sokkal jobban ajánlom Silvio Gesell: A természetes gazdasági rend című könyvét. Az megvalósítható, és még működne is ha használnánk a benne leírtakat.
5/9 anonim válasza:
Közgázon alapból nem kötelező olvasmány?
6/9 A kérdező kommentje:
Hát nem.
2016. szept. 5. 10:53
7/9 anonim válasza:
Érdekes nekünk szociológián volt olyan tantárgy, ahol ajánlott volt elolvasni.
8/9 Papu41 válasza:
Ha nagyon érdekel, olvasd el hozzá Lenin, Sztalin és Rákosi összes műveit is, akkor rájössz, mivel hülyítettek minket évtizedeken át!
9/9 A kérdező kommentje:
Engem nem érdekel Lenin, rákosi meg sztálin.
2017. jan. 5. 18:15
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!