Megfenyegettek. Mennyire foglalkozna velem a rendőrség?
Van egy srác, akitől mindig kaptam különféle dolgokat, mivel sokat jár külföldön és azt mondta, idézem, hogyha nem adom neki vissza őket vagy nem fizetek neki akkor nagyon szívesen fogja használni a fegyverét.
Egy az, hogy fogalmam sincs, hogy hol lakik, mert sosem mondta meg, nindig nálunk voltunk. Kettő az, hogy vannak még számomra szokatlan dolgok vele kapcsolatban. Nos a kérdést azért tettem fel, mivel ennek az embernek csak a keresztnevét tudom, a teljes nevét nem mondta el, így gondolom nem sokat tudnának tenni. Viszont a száma megvan, ha ez jelent valamit.
Ez a dolog ma reggel történt, és egy ismerősöm azt mondta, hogy amíg nem történt bántalmazás, úgysem foglalkoznak velem, mert én is kitalálhattam.
Van esély arra hogy eljárás indul ellene ha az eddigi "adatokkal" feljelented.
Ha biztosra akarsz menni, kellene tőle kapott fenyegető SMS/üzenet/levél. Hangfelvétel nem jó.
Ki kell hogy ábrándítsalak, szerintem érdemi vizsgálat nélkül elutasítanák a feljelentésed. Az ugyanis, hogy "nagyon szívesen használja a fegyverét", nem kellően konkrét fenyegetés a tényállás megvalósulásához. Ugyanilyen szintű kb. a "neked annyi lesz", "el foglak intézni", stb. Hogy ez így jó-e vagy sem, megítélés kérdése, de ha minden ilyen kijelentés miatt nyomozást indítanának, akkor több eljárás zajlana ilyen miatt, mint lopás miatt. Pedig abból aztán van bőven.
A telefonszám sem garancia önmagában, hogy be tudják azonosítani az illetőt.
A bántalmazás viszont nem feltétele egy zaklatás miatti nyomozás megindulásának. A "le foglak lőni mint egy kutyát" a fentiekkel ellentétben már kimeríti a zaklatást.
De az eredményességének esélye minimális. Főleg, ha csak a te vallomasod ven ellene. Mert ha ő meg letagadja, és nincs más, akkor 1:1, biz. hiányos megszüntetés.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!