Egy zsidó vallású aki magyar állampolgár, itt él, ő először Izraelhez köti magát és csak azután Magyarországhoz?

Dubitus, ez egy ezerszer elismételt, fals érv, amit nem te mondtál először, és pont ugyanazt lehet most is rá válaszolni, mint eddig.

A zsidó származást jelöl, és bár a kérdésben helytelenül van megfogalmazva, de különbséget kell tenni izraelita, és zsidó között. Utóbbi származás. És amíg keresztényként abszolút nem kell kötődnöm Olaszországhoz (eleve az érvet sem használod helyesen, mert a Vatikán önálló állam, sőt, ahogyan rámutattak, csak a római katolikusokra vonatkoztatva vallási központ), addig a zsidó származást, Izrael pedig hazát, és nem (feltétlenül) vallási, spirituális központot jelent. Nekem Olaszországgal semmilyen (ismert) kapcsolatom nincs.

Ugyanakkor német származás már apai és anyai ágról is - több más mellett. Emellett sem érzem viszont semmilyen szintig sem a német kultúrába tartozónak magamat. Hiszen egyik vagy másik ág egy családfában nem "írja felül" a többit, többséget pedig egyik sem alkot benne. Hogy a családnevemben végül melyik "kerül ki győztesen", az teljesen véletlenszerű, nem a származásban való dominancia szerint dől el, így ez sem alap.

Tehát a kultúra, amit megkaptam, dönti el az identitásomat. És ez Magyarországhoz köt. Magyar vagyok. Ez számomra sosem vált kérdéssé.

Hogy pedig mit jelent magyarnak lenni, az sokfelé elvezet. Nyilván mást jelentett a vérpadon Frangepán Ferencnek és Zrínyi Péternek,mást Kazinczy Ferencnek, másban volt jelen Semmelweis Ignácnak, és egyiküknek sem a fekete szem, vagy a zömök test és a sötét, egyenes haj volt az. Bennem pedig, mindig hozzáadódva az addigiakhoz az újak lenyomata, egy kicsit mindegyikük értéke adja ki azt, ami a magyarságom.

---------

nneddudgi:

"Off: a kiskunságon született egy ember, apja szerb volt, anyja szlovák ( akkor tótnak mondták, dokan ma is ). A legnagyobb magyar nemzeti költõnek tartjuk máig."

- Én személy szerint inkább felkapott, mint értékes költőnek tartom, de nem is ez a lényeg, hanem hogy apja nagyobb valószínűség szerint szlovák volt, nem szerb. Frissítsd az irodalmi ismereteidet, mielőtt hivatkozol rá.

"Vagy pl gróf Zerinvái Zríunyi Miklós ( akár a szigetvári hõs, akár a költõ és hadvezér ). És persze mindkettõjük katonái között sok volt a szerb és a horvát."

- Főként horvátok, hiszen a szerbek sem államhatárt tekintve nem tartoztak a Magyar Királyságba (a Délvidéken majd a török előrenyomulás hullámoztatja magával a szerb vándorlást is), sem felekezetileg, hiszen a horvátok katolikusok voltak, míg a szerbek ortodoxok. Ugyanakkor az oszmán terjeszkedés után világukat vesztett szerb lovas katonák is jelen voltak a magyar oldalon. Ahogyan az oszmán megszállást a végvárakban fenntartó helyőrség túlnyomó többsége (értsd: szinte egésze) is délszláv területekről származott, azon belül kiemelkedő arányban szerb származású volt, egy részük keresztény, más részük frissen áttért, vagy muszlim hitű apától született.

Ne használjunk tehát ilyesmit hivatkozási alapnak.

"Szokás kérdése, mindenesetre azt, hogy Haza, vagy bármelyik ragozott, képzett alakját nagybetûvel szoktam írni."

Ez nem szokás kérdése, lásd a magyar helyesírás szabályait:

"Erős érzelmi töltésük ellenére általában kisbetűvel írjuk a magasztos tartalmú, kellemes hangulatú és jelentésű szavakat is: béke, szabadság, felszabadulás, haza, élet, tavasz, édesanya, család stb."

Ettől csak egyedi kivételek esetén térünk el, ahol kiemelt indok van, például általános fogalom, hanem egy kimondott, meghatározott alanyt jelölő szó, ahol a szó és a megjelölt tartalom egybeolvadt.

-----------

Hogy a kérdésre válaszoljak: a mai magyarországi zsidóság asszimilációja érezhetően nem teljes. És ebben részben éppen maga hordozza a felelősséget.

A második világháború traumája olyan disszimilációt váltott ki az addig is csak felemás asszimiláció félidejében élő magyarországi zsidóság esetén, hogy a legkisebb azonosulás sem valósulhat meg a nemzettel, az azt érintő kérdések elutasítása miatt. Bármilyen, a legkisebb (vagy éppen legnagyobb) jelentőségű nemzeti kérdésben sem nyer támogatást a magyarországi zsidó értelmiség körében a közös, mindenki által egyébként támogatható nevező. A legevidensebb ügyek sem találnak elfogadást. Sőt, ellenérzést váltanak ki. Mondok egy konkrét példát: a kettős állampolgárság megadása egy olyan eset, amelyből Romániában a moldávok felé ugyanez sem kormánypárt, sem ellenzék részéről egy percig nem volt kérdéses, nálunk tiltakozást, és visszataszító pocskondiázást vált ki. A határon túli magyar területekkel kapcsolatban legalább részleges revízióval a két világháború között minden politikai erő (az ellenzéki szociáldemokraták is) egyetértett, csak annak kivitelezésében és mértékében voltak eltérések. Ma ezt tulajdonképpen _érthetetlen módon_ egyedül a jobboldal képviseli.

A zsidóságban kialakult egy olyasféle védekezési mechanizmus (és hasonló körülmények között hasonló válaszok születtek korábban, a kommunizmusba való nagyarányú menekülés), hogy "ne beszéljünk nemzetekről". Kifejezetten ellene vannak mindennek, amely a nemzeti kérdésekhez köthető bármilyen formában, és a nemzet fogalmát írná körül. Azért, mert kényszeredetten, de a nemzet fogalmi körülírásába reflexszerűen belelátják az abból való saját kizárásukat is. Pedig ez nem lenne evidens, de azzal, hogy ők maguk elutasítanak mindenféle nemzeties megnyilvánulást - magukat így, és eddig biztonságban érezve -, éppen fordítva valósul meg a folyamat: önmagukat zárják el a nemzet értelmezési tartalmából!

Mert a nemzet tagja nem lehet olyan - származástól, születéstől függetlenül -, aki nem támogatja, hogy a vele egy nyelven megszólaló ezt biztonságosan megtehesse a saját szülőföldjén, a megváltozott államhatárok jelen állásában, hogy nem fájdalomként tapasztalja, ha embereket azért ér bántalom, mert azt a kultúrát hordozzák, amit ő maga is kapott, amiben semmi bűnt nem lát, hiszen maga is birtokolja, és látja, hogy nem ártalmas. Csupán egy öröklött kulturális érték, amit ő maga is megkapott, de biztonságos közegben, míg másoknak utóbbi nem jutott ki.

És ebben az a lényeg, hogy embernek igazságtalanul ártanak, amihez könnyebb megértés, átélhetőség, hogy _azért_ bántják, mert azt a kultúrát hordozzák, mint te is. Nem ez számít, hanem az előbbi, de azzal, hogy saját helyzetedbe vetíted bele, könnyebben megérthetővé válik az ártatlanság, és a kiszolgáltatottság.

Mégis van, aki erre is elutasító.

(Most hagyjuk, hogy a baloldali politikai erők tudatosan hergelnek ilyen kérdésben demagógiával, "elveszik a munkát", és _osztják meg ténylegesen_ is a nemzetet - amit a jobboldalnak szoktak felróni, pedig ez utóbbi sokkal nagyobb méretben testet öltő, az egész nemzetre értendő -, mert ez utóbbi pusztán politikai haszonszerzés, és az emberekkel való, a nevükre rácáfoló, szociális érzéketlenség, közöny mások sorsa iránt, a zsidó származású értelmiséget érzelem motiválja, és nem teljesen sorolható ebbe, ha egymásra is talál a két útvonal politikailag.)

Amikor hallok, olvasok valamit egy-egy személytől az aktuálpolitikában (és bármilyen más kötődésben), általában utánanézek, mi az életútja, milyen minőségben mondja azt, amit. És etnogenezis áthallása nélkül, valós alap, hogy ilyen esetben szinte minden, bármiféle élethelyzettel kapcsolatosan politikailag kritikusan megszólaló közgazdász, értelmiségi, politológus - és most bővítve ezt akármilyen területre, író, zenész, mások - esetén az első sorok után megtalálom ugyanazt a közös pontot az életrajzban, a zsidó származást, és a holokauszttal való közvetlen, vagy közvetett érintettséget. Lehet az akár színész, mint Kulka János, akinek az apját munkaszolgálatba vitték, Gerő András, mint történész, Sas József humorista, vagy Fischer Iván zenész, Ungvári Tamás író, és lehetne sorolni, olvasom, mindegyikük meggyőzően képviseli a politikai ellenzékiséget, más más felületen és formában, szakmainak ható érvelésben, és mindegyikük esetében kiderül, hogy vallási (vagy más esetben szexuális) kisebbséghez tartozik, Kulka például mindkettőhöz, de Alföldi Róbert is. Ott van az ATV rendszeres meghívott, oszlopos politológusa, Lakner Zoltán, nemrégiben coming outolt, vagy a már elhunyt Rózsa Milán sokszor látott politikai aktivista, aki az alkotmány ellen tüntetett, de meggyőződésem, hogy a melegházasság kizárását adó részen kívül semmit nem olvasott belőle. Ha megnézünk egy napi adást az ATV-n, érezhetően ez a túlsúly dominál. A zsidó származású Ungvári Tamás mutat be "kiemelkedően magas értékű" könyveket, és jellemzően más zsidó származású íróktól. De nem csupán történelmi feldolgozásokat, mert az érthető, ez érdekli, ebben az irányba olvas és mélyíti az ismereteit, viszont művészettörténet esetén, vagy akár egy verses kötetben is véletlenül mindig "megtalál" egy-egy hasonló identitású személyt. Amikor építészetben olvasok, ellenpólusként pozitív példáknak a szidalmazott, megvetett századfordulós építészettel szembeállítva, azt mondják, kiváló építészek voltak ekkor is, mint Varga-Ötvös Béla (rákerestem, ki ő, mit alkotott, és szintén ugyanazt olvastam), vagy Marcel Breuer.

Ha csak Havas egy műsorát megnézzük, és ott van Tamás Gáspár Miklós, Borgula András, Heller Ágnes, és nem érnék a sor végére. Iszonyú dominanciával esik ez latba. És az újonnan politikában megszólaló arcok esetén is így van. Találomra mondhatnék bármilyen nevet.

És ez ismétlődő, mindenhol. Bármilyen vetületben. Építészetben is. A mostani Várnegyedben zajló újjáépítések kapcsán György Péter (elolvastam az önéletrajzát, szinte meglepetésként ért, hogy ugyanazt találtam itt is) megszólalásai esetén ugyanez zajlik le.

Tulajdonképpen úgy fogalmazott: ne építsd újjá a romokat, ne forraszt be a sebeket, lásd, hogy mi történt hetven éve, és érezd, hogy a jobboldali politikai gondolkodás (nem pusztán a szélsőjobb, hanem ennek a skálának _bármilyen_, legenyhébb színárnyalata) miért nem lehet soha kormányzó erő. Olyan védekezőmechanizmus épült fel erre, hogy már a jobboldaliság önmagában egy lépcsőfok a szörnyűségek - nem reális - megismétlődésében, és ebben az értelmezési keretben a legkisebb ilyen jel is sünszerű összegombolyodást, és támadást vált ki. Ezért ellenségesek minden olyan jelenséggel szemben, ami a legcsekélyebb mértékben is efelé vezet (éppen ilyen a Budai Várnegyed visszaépítése). Egy egyszerűsített honosításba belelátják a nemzet "megszámolásának", számbavételének, megfogalmazásának, körülírásának, az ehhez kötődő érzelemnek első lépését is, így - egészen elképesztő módon - például az egyébként mindenki által vállalható kezdeményezés ellen is, mint egy folyamat indítójaként, óvakodva tőle, elzárkóznak. Azonnal úgy érezve, hogy a következő a sárgacsillag viselése lesz számukra, mint ahogyan az már lezajlott egyszer. Hiszen a nemzet megerősödése, tartalmi feltöltése mindig az ő kizárásuk mellékzöngéjét eredményezi majd. Érthető volt ez, közös felelősség, értem. De nem ennyi idővel, és ilyen, megváltozott körülmények között.

Ahogyan ő írja:

"[A Vár] felszínre hozza a magyar történelem összes hulláját, akármilyen nevetséges, meg a ’44-et – mert ha akarják, ha nem, ha akarják, ha tudják, ha nem, nem lehet másról szólnia, mint a ’44-es évről. És ez borzalmas. A pincék ott, egyszer én is voltam lent, ott a Külügyminisztériumnak az óvóizé, tehát ott van a magyar történelem, és az át fog jönni minden falon, nem tudom, olyan mint a Ragyogásban a Stephen King-filmben, ahol körbebiciklizik, emlékeztek, a gyerek, és irgalmatlan pénzért megteremtjük a végítéletünket. Nagyon ijedt vagyok ettől a dologtól."

Ami azért beszédes pont, mert önmagával kerül ellentmondásba, hiszen nem sokkal előtte úgy hivatkozott többször is a korábbi érvelésében, miszerint nincs a hivatkozott történelmiség ebben, amit bemutathatna, nem identitásképző, nem érti, mit jelent, mit is jelenthetne, mit adna egy palotamúzeum (önmagában azt, amit a szó takar, de erre is kitértem már más kérdésnél is többször). Majd itt ő maga mondja, hogy de, ez jelent történelmet, az előző kritikája művi, púderezett, hamis volt. Csupán csak azt a történelmet, amelyet ő nem akar látni. Pedig nem volna szükségszerű sem a Horthy-korszakhoz kötnie (ahol egy tégla nem került hozzá a palotához), sokkal inkább lenne beilleszthető a századfordulós progresszióba.

Ami egy identitáshatározó trauma ebben a közösségben, az már aktualitását vesztette, így - főleg azt figyelembe véve, hogy lassan már nincs olyan nemzedék, amelyet ez közvetlen érintettséggel tartana fogva -, ideje lenne meghaladni.

Ugyanakkor hibás igazodási pontnak tudják be az identitás terén, és lekicsinylőek az ezen máig nem túllépő társadalmat tekintve a szintén közel évszázados, általános párhuzamba állításaként szolgáló, ma is valósan élő problémaként jelenben öröklött trianoni rendelkezéssel szemben. Mint "ami már a múlt". Pedig nem a múlt. A jelen, és élő hatású. Ez valós, és aki nem azonosul vele, az nem azonosul a nemzettel sem.

A Trianonnál eldőlt rendelet nem elsődlegesen a hatalom, a politikai, katonai szerep elvesztésének fájdalma. Ez is részét jelenti, hiszen mindenki inkább az erő képviseletében szeretné látni magát. De természetes, hogy ezek a pozíciók változnak, cserélődnek. Sem az emiatt felszólalók, sem pedig az őellenük felszólalók nem értik ennek valódi magját, és minden esetben az előbbire tér rá a két szemlélet képviselete egyaránt.

A valódi tragédiája hárommillió ember idegen kulturális közegbe, kisebbségbe való átkerülése, és az emiatti (a holokauszttal ellentétben ma is fennálló!), napi élettörténésekben megélt atrocitás, bántalom.

Az Ember.

Ez Trianon tragédiája. Ennek csak fájó mellékvágánya az, hogy hány, a kultúránkat jelentő tartalom került ezeket nem óvó kezekbe.

És ez - ismét csak - ma is létező, zajló jelenség. Ezért aktuális. És igen, identitásképző. Az pedig, hogy ilyen, a - kimondom a szót viszolygás nélkül - nemzetet érintő, közös kérdésben nem tud közösséget vállalni valaki, nem az őáltaluk ellenségképnek találtak részéről, hanem önmaguknak, az ebben nem résztvevők saját akaratából zárja ki őket a nemzet fogalmából. Ők maguk teszik ezt önmagukkal - ezzel.

Nem "a többség".

Fájdalmas ez az egész. De nem lehet egyetlen oldalról betemetni az árkot, főleg, ha azt naponta mélyítik.

Pro Patria [#32]

Igazad van, hogy a Vatikán önálló állam, sőt, képviselői primus inter pares, ám az égvilágon snki nem mond "vatikáni katolikust" "római katolikus" helyett.

.

kérdező

Kérdésed nem más, mint bújtatott zsidózás.

Gondolod, azokat, akiket a vérzivatar elől menekülésre kényszerített a "magyarság", úgy emlegették munkatársai, mint a "Magyarországól elzevert zsidók" - és így szereztek emzetközi hírnevet? (Szilárd Leó, Teller Ede, Gábor Dénes etc.).

Ha viszont a zsidó vallásuk az elsődleges, nem pedig magyarságuk, akkor miért is vagyunk büszkék rájuk? Miért MERJÜK őket a magyar Nóbel-díjasoknak nevezni?

.

A kérdésed ügyesen bújtatott antiszemitista kérdés.

Gondolom, te nemhasználsz bankkártyát, hiszen a váltó echte zsidó találmány. (Nem a pénzt hurcolták magukkal, hanem egy arab papírt, amire kellő igazolás után a bemutatója a célban pénzt kapott.)

A 17:44-es válaszból még megelőzőleg:

"Pro Patria; sok mindenben egyetértek. De gondolom, aki a magyarországi zsidók fél vagy egyáltalán akármilyen asszimilálódásáról beszél, az nem böngészett anyakönyveket."

- Nem feltétlenül ezen múlik. Erre a korra a vallás háttérbe szorult (általánosan), sokak esetén az elhagyása is megtörtént, és ez egyfajta asszimilálódásként tekinthető.

Radnóti írja a lágerben:

"Rémhirek és férgek közt él itt francia, lengyel

hangos olasz, szakadár szerb, méla zsidó a hegyekben"

Azaz a zsidókról, mint "ők" beszél, és nem pedig mint "mi".

A hitetartó, külsőségekben is megmutatkozó zsidóságtól elválasztva, csak valamikori származásukban ide sorolt, olasz, francia, lengyel embereket ír le, _és_ közöttük zsidót.

Egy másik verse pedig:

"Huszonkét éves vagyok. Így

nézhetett ki ősszel Krisztus is

ennyi idősen; még nem volt

szakálla, szőke volt és lányok

álmodtak véle éjjelenként!"

A nevek magyarosítása, az öltözködés, felekezet elhagyása, a kultúrkörbe való integrálódás (mint Krisztusra önkéntelenül is hivatkozni, nyelvi szokásként) maga az asszimilálódás volt.

Másik példa a "Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország" dal, aminek zeneszerzője, Vincze Zsigmond, és szövegírója, Kulinyi Ernő is zsidó származású volt.

És lehetne sorolni a példákat, mint Weiss Manfréd, aki megalapította a Weiss Manfréd Acél- és Fémműveket, amely a második világháború alatt a Magyar Királyi Honvédség alapköve, gyakorlatilag mindenben ellátója, felszerelője volt, Weiss-művekben gyártották a magyar páncéloserők gerincét adó Turán I-es, II-es harckocsikat, Weiss Manfréd örökösei szerelték fel a Honvédséget, itt készültek a hadikerékpárok, acélsisakokat préseltek (nekem éppen győri készítésű van, de ez a ritkább), sőt, a licencelt Me-210-eskbe is itt készültek a gépmotorok, és a Weiss-család a háború alatt nem emigrált, hanem az utolsó években is fegyvert adott a Magyar Királyi Honvédség kezébe, és csak a német megszállás után hagyta el az országot a család.

Egy másik példa Hehs Ékos honvédszázados is, aki emberfeletti erőfeszítést tett a magyar ejtőernyős fegyvernem, illetve a deszantképesség elméleti felállítása, és annak eszközállományának gyakorlati kézbeadása érdekében is, így a Hehs-féle kettős gyakorlóernyő (39 M), és további fejlesztések, mint a 40 M, és a 43 M. Azért kellett felhagynia a szolgálattal, mert nem voltak megfelelőek a származását igazoló papírjai.

De általános értelmű eseteket is lehetne mondani, egyet Pihurik Judit közöl a Naplók és memoárok a Don-kanyarból könyvben. Tatár Imre munkaszolgálatos írja: "Emberi mivoltunkban megalázva megfosztottak bennünket attól, hogy hazánkat fegyveresen védhessük. Az én szememben ez az alapvető." Hozzá kell tenni, a bánásmód a beosztott parancsnoktól függött, és ez nagy kilengéseket mutatott a megkülönböztetés és a körülmények között, vagyis nem volt egy központi irányvonal, vagy ha volt is, sokszor az ezredesek, tábornokok pozitív ellensúlya felülírta a távoli irodisták adminisztrációját. Sok bánásmódbeli megnyilvánulás, mint a nemzeti jelképektől való megfosztás, vagy más egyéb ilyesmi, az illető személy saját elbírálása alapján esett meg, nem utasításból. Így végig volt egy megosztottság a gondolkodás terén.

Martsa Sándor honvédezredes pedig úgy ír: "Az ezredhez tartozott két 'sárgakarszalagos' úgynevezett 'munkaszolgálatos' század. A hídfőtámadáshoz ezekből igénybe kellett vennünk különböző kisegítő munkák elvégzésére kb. száz főt, természetesen fegyvert nem kaptak, nem kaphattak! De nem is a harc volt a feladatuk! Amikor a közelharc már a hídfő belsejében, 'magjában' folyt, sárga karszalag ide, sárga karszalag oda, orosz géppisztoly, orosz puska volt a kezeikben és végigharcolták a harcot engedély nélkül. [...] Halottaikat 31-én, a 34/I. zászlóalj hősi temetőjében földeltük el Kosztyenkiben, a honvédek sírjai mellé. Ha a hadseregparancsnokunk dicsérettel szólhatott hírhedtté vált hadseregparancsában a sárga karszalagos egységek magatartásáról, a visszavonulás alatt, ezért engem sem érhet szemrehányás."

Vécsey Béla honvédalezredes pedig más időponthoz megemlítve írja le: "[...] a zsidók a legnagyobb tűzben, fegyver nélkül visszamentek és kihozták a sebesült és halott honvédeket, volt is egy zsidó századnak vagy 50 halottja és kétszer annyi sebesültje. No ez csak olyan intermezzo. Én is jobbnak tartanám, ha a folyton futó és gyáva ruszinok és oláhok helyett inkább önként jelentkező zsidókat adnának le a küzdőkhöz, azok azt hiszem, jobban megállnák a helyüket."

Tehát nem igaz, hogy egyáltalán nem valósult meg asszimiláció, de részben egy keménymag önkéntes elzárkózása, másképp öltözése, belső házasodás előírása, tudatosan a "másság" hangsúlyos megtartása, részben a társadalom félő távolságtartása miatt is, közös felelősségként nem volt teljes, nem ment végbe igazán.

Ma pedig, a fent kifejtett okokból, főleg egy képzelt ellenségkép miatt, önmaga zárja ki magát a zsidó származású értelmiség a nemzet fogalmából.

Valamint dubitus:

"Igazad van, hogy a Vatikán önálló állam, sőt, képviselői primus inter pares, ám az égvilágon snki nem mond "vatikáni katolikust" "római katolikus" helyett."

- És ezzel most mit válaszoltál meg abból, amit mondtam? Én egyszerűen nem erről beszéltem. Többek között arról, hogy a római katolikus csak egy felekezet a kereszténységben, mint református keresztény magyar miért is "költözne" valaki a Vatikánba, másfelől pedig arról, hogy a zsidóság egy származást, Izrael pedig egy államot jelöl, amíg a Vatikán spirituális központ.

"kérdező

Kérdésed nem más, mint bújtatott zsidózás."

- Mint minden...

"Ha viszont a zsidó vallásuk az elsődleges, nem pedig magyarságuk, akkor miért is vagyunk büszkék rájuk? Miért MERJÜK őket a magyar Nóbel-díjasoknak nevezni?"

- Nobel-díjas. Nem szoktam ilyesmit kiemelni, de ha már tudományágak képviselőiről beszélünk...

Egyébként ezt ennyire sarkosan kiemelni nem lehet. Ennek hangoztatása társadalmi elvárás, a kommunizmusban túlarányos jelenlét (nemzetközi viszonylatban is, nem csupán hazaiban) kimondása már antiszemita beszéd, miképp Romsics Ignác történészprofesszor is erre futott rá, az egyébként zsidó származású Gerő András vádjával.

Tényszerűnek nem lehet maradni? Mindig meg kell felelni valamilyen irányba?

"A kérdésed ügyesen bújtatott antiszemitista kérdés.

Gondolom, te nemhasználsz bankkártyát, hiszen a váltó echte zsidó találmány."

- Nem. Efféle szélsőséges gondolkodást ne feltételezz ismeretlenül is a Kérdezőről. Ez inkább abba az elvakult, érzelmi töltetű értékrendszerbe helyezhető el, mint amiképp a Saul fiának díjátadását "Hitler kedvenc zeneszerzőjével", Wagnerrel keverték le. Volt itt is olyan válaszoló egy kérdésnél, aki "ezért" nem hallgat Wagnert. Kinek jut eszébe ilyen hülyeség? Csak a legelvakultabb, szemellenzős gondolkodás képviselőinek. Vagy a VW Bogarat is tiltsuk be?

*Hehs Ákos honvédszázados.

Egyébként részletesebb ismeretért: Turcsányi Károly–Hegedűs Ernő: Légideszant I. - Elméletek, eljárások és a légi gépesítés a kezdetektől 1945-ig c. könyv erről.

Pro Patria; nem is tudom hova tegyem -a különben nagyon részletes és értékes- válaszodat.

Nekem nincs ennyi időm és már erőm se ilyen szép válaszokra, sajnos.

De szerintem, pl. a Radnóti idézetek nem igazolnak semmi olyasmit, amire használni akartad.

Az sem igazán számít, hogy egy gyáros -zsidó vagy nem- kiknek gyárt történetesen éppen fegyvert. Egyszerűen terméket termel a piacra.

Hogy a katonaságnál a honvédelemnél mi volt a helyzet, igazából mi volt a konkrét háttér, azt lehet, hogy soha nem tudjuk meg.

Ha ezt a kérdést így, ahogy van, burkolt zsidózásnak tartjuk; akkor hogyan lehet módosítani, hogy ne legyen az?

Szerintem túl sok mindenbe belemagyarázunk mindenfélét, ami nincs is benne.

Köszönöm az elismerést.

"Az sem igazán számít, hogy egy gyáros -zsidó vagy nem- kiknek gyárt történetesen éppen fegyvert. Egyszerűen terméket termel a piacra. "

- Nem értek egyet. Megtehette volna - mint ahogyan sokan meg is tették -, hogy külföldre emigrál, és ott kamatoztatja a képességeit. Persze, ez egy szellemi munkában alkotó zsidó származású kutató esetén könnyebben kivitelezhető, mint egy fizikai produktumot előállító gyárüzemi tulajdonos esetén.

De fegyvert adott a Magyar Királyi Honvédségnek, amely nélkül az nem tudta vívni a harcát. Egy alapvetően már láthatóan a háborút elvesztett felet sem hagyott el, hanem folytatta, ahogyan mondtam, a hadibiciklitől az acélsisakokon át a ME-210-es nehézvadászok gépmotorjáig szinte az egész ellátása a Honvédségnek a Weiss Manfréd utódjai által irányított művek eredménye.

Tudhatta, hogy a vesztett háború után nem maradhat az, aki. Mégis folytatta, és nem mondott le erről, amíg engedték dolgozni, pedig egészen biztos, hogy lett volna rá igény Nyugaton.

A második világháborús magyar fegyvertények képe nem teljes a Weiss-művek érdeme nélkül.

Pro patria

Volt pár zörrenésünk, ma sem értünk egyet, azonban itt elismerem a műveltségedet.

Azonban itt volt egy fogalomzavarod. Nagyon nehéz definiálni a zsidó fogalmát. A halacha szerint egyértelmű. Izrael picit máshogy gondolkozik, vannak érdekes dolgok, logikus, de érdekes dolgok. Illetve, aki nem zsidó a halacha szerint, még lehet "zsidós" a mentalitása, bár ehhez kétségkívül származás is kell, és hogy valahol (sajnos) lezsidózzák. Minden zsidó származású ember életében eljön a pillanat, amikor lezsidózzák, és hoz egy döntést, miszerint zsidó-e, vagy nem. Műveltségi és intelligenciaszinttől függ, hogy milyen módon próbáljuk meg valaki számára definiálni a zsidó fogalmát. Menjünk bele a "pro" definiálásba patriának.

És az imént egyébként a könnyebb közérthetőség miatt (direkt) hibásan fogalmaztam. Mert valójából úgy kellett volna: Minden héber származású ember életében eljön az a pillanat, amikor lezsidózzák . . .stb.

"A zsidó származást jelöl, és bár a kérdésben helytelenül van megfogalmazva, de különbséget kell tenni izraelita, és zsidó között. Utóbbi származás."

A héber a származás (Mózes 5. könyvéig nem szerepel a zsidó (יהודי=jehudi) szó a Tórában). A zsidó a vallás.

Héber: עברי = ivri.

Arab: ערבי = aravi.

Az arab az származás. A héber az származás. Szoktuk hallani, nem véletlenül írják hasonlóan (egy betű cserélődik csak meg). Testvérnemzetek, csak egymásnak rossz testvérei.

A zsidó szót a Tóra is akkortól használja, hogy a héberek leléptek Egyiptomból, és megkapták a 10 parancsolatot, az I-teni törvényeket.

Azonban én jobb szeretem ennyire a részletekbe nem belemenve a zsidó szót úgy definiálni, hogy 3 dolog. Népcsoport (már tudjuk, hogy a neve héber, de a legtöbb ember zsidónak hívja, így akár frissíthetünk a közérthetőség miatt), kultúra (alapja a Talmud, még ha nem is olvassuk, de áthat minket, valamilyen szinten az anyatejjel magunkba szívjuk), és vallás (alapja a Tóra).

Üdv, kedvenc vitapartnerem.

off: hiányoznak a vitáink. Mindig vártam, hogy írj.

èn római katòlikus vagyok, ..ja ès svàb. Mellesleg anyai ágon a csalàd gôrôg katolikus. Szerinted maradhatok az orszàgban ?

Esetleg meg tudnàd mondani hol az õshazåm

Mert hogzy a tièd a z a jó k.......