Miért van több magyar, akinek a nyugati kultúra tetszik, mint a keleti, amikor mi is keleti ország vagyunk?
"Nem vagyunk keleti ország, egész Európa a nyugati, keresztény kultúrkörhöz tartozik."
Ha eddig nem tűnt volna fel, már több száz éve nem arról van szó, hogy nyugati vagy keleti keresztény, hanem hogy szabad-e vagy elnyomó.
Kedves kérdező, jártál már a "Lajtán túl"? Mondjuk Ausztriában, Németországban?
Jártál már a keleti országokban? Pl Fehéroroszországban, Oroszországban vagy csak épp Ukrajnában?
Mert szerencsére még az értelemesek vannak többségben. Amiket írtál, az pedig egyértelműen általánosítás, sőt ostobaság.
A nyugodt, kiszámítható körülményekről pedig csak ennyit: Oroszországban napi szinten van bombariadó (volt orosz osztálytársam mesélte), terroristák melegágya, a nép alig él meg (orosz vendégmunlások mesélték). Kínában megeszik az abortuszmaradványt levesként és sokan agyoncsapják a lánygyermekeiket. A szegénységről már nem is beszélve (több kínai ismerős elmondása alapján). Japánban pedig vagy gyomorrákot kap sok ember vagy pedig még gyerekként megöli magát a sok stressz miatt. Dél-Koreában kötelező sírni, ha baja van a vezetőnek, kivégeznek ha nem teszed. A hajviselettől kezdve minden meg van szabva. Közel-Keleten pedig ráfognak valami az asszonyra és agyondobálják kővel. Mondhatom nagyon biztonságos, nyugodt körülmények uralkodnak keleten. A jellemző az, hogy van egy undorítóan gazdag réteg, a többi pedig az azt szolgáló napszámos csicska, szinte éhbérért. Mi is affelé haladunk, hála az ilyen észlényeknek.
Egyébként szeretnék egy olyan nemtörődöm államban élni, mint pl. Ausztria. Ahol nincs vízdíj, úgy alakítják az adósávokat, hogy a legszélesebb réteg jól járjon, sok minden olcsóbb, a fizetés legalább a duplája, az emberek nyugodtak és barátságosak. Biztonságos is. Saját magam tapasztaltam. Véletlenül a Spar-nal hagytam a bicómat, 2 nap múlva mentem érte. Ugyanott találtam. Itthon nyoma sem lett volna már aznap.
Ha a kérdésednek megfelelő országban szeretnél élni, akkor menj pl. Kimékhez. És vidd magaddal a hozzád hasonlókat is.
Tulajdonképpen a fő baj, hogy nem vagyunk "keletiek". Észak- és Nyugat-Európát germán népek lakják, Dél-Európát latinok, Kelet-Európa meg szláv világ. Mi meg itt ülünk a kontinens kellős közepén, és legközelebbi rokonaink Belső-Ázsiában vannak, de itt a közeli is elég távoli. (Hasonló "magányos" nép még a finn, azért is próbáltak velük rokonítani minket, de ők legalább szélen vannak, nem zavarnak sok vizet.) Ezer éve betagozódtunk az európai-keresztény kultúrkörbe (vitatott okokból, mértékben és körülmények között), de igazából mindig is különcök voltunk.
"mi olyan taszító egy stabil politikai berendezkedésű autoriter rendszerben" - autoriter = önjogú, önmagát feljogosító. Ez mind a jogállami széplelkeknek (akik az alulról jövő hatalomban, jogban hisznek), mind a szakrális államról szóló jobboldali hárfapengetőknek (akik a felülről jövő jogban) elfogadhatatlan.
"nyugodtabb, kiszámíthatóbb életkörülményekben, a gondoskodó államban, a kiváló közbiztonságban" - a Kádár-rendszerben mindez megvolt, kérdezz idősebbeket, akik éltek benne, hogy miért volt mégis rossz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!