A szüleim/rokonaim miért ennyire baloldali nézetűek? Néha zavaró tud lenni.
(Szüleim, nagyszüleim, nagybátyám...)
Én hazafinak, Jobbikos politikai nézetűnek mondanám magam, és emiatt gyakran vannak nézeteltéréseink. Az a legrosszabb, hogy ők gyakran beszélnek olyan dolgokról, amelyek ellentétesek az eszméimmel... olyankor nagyon "rosszul érzem magam". Előfordul (ritkán) az is, hogy én hozom fel a témát, tehát nem csak ők a hibásak.
Viszont, néha elfog egy érzés, hogy milyen jó lenne egy nemzeti érzelmű családban élni..., annyi mindenről tudnék az esetben beszélgetni velük... Éppen ezért is szeretném valahogy áttéríteni őket, de nem megy... És ők is próbálnak engem, de ne hagyom magam.
"hazafi, nemzeti érzelmű" :) LOL
Megkérdezhetem, hogy mit tettél eddig a hazádért?
Vicces volt olvasni a kommenteket. Szépen előjött a tipikus arrogáns, baloldali, libsi mentalitás. Aki nem ért velünk egyet, az náci, rasszista, ostoba stb. Érdekes én például jobbikos vagyok, de senkit nem ítélek el azért, mert cigánynak született...
Egyébként kedves kérdező a baloldali mentalitás két csoportra nagyon jellemző az egyik a nagyvárosi, főleg budapesti, polgári réteg, közölük is főleg a bölcsészek és a művészek, akik lubickolnak a jelen kor liberalizmusában, egy olyan társadalomban, ahol mindent szabad, számukra a konzervativizmus csak korlátokat jelentene, viszont nem találkoznak a liberalizmus számos olyan problémájával, ami elsősorban vidéken jelentkezik. A másik csoport a tipikus munkáscsalád, akik a panel 10. emeletén élnek és amikor fiatalok voltak, gyárban, bányában stb. dolgoztak. Ők a szocializmusban voltak fiatalok, ami egy sz.r és fenntarthatatlan rendszer volt, de voltak előnyei. Például nem volt munkanélküliség, létbizonytalanság, könnyen lehetett lakáshoz jutni, az állam fogta mindenkinek a kezét. Számukra természetes, hogy az MSZP egy szimpatikus párt.
Egyébként a sok gyűlölködő, húú kivételesen én jobbikos használhatom ezt a kifejezést, jobb ha tudatosítja magában, hogy a Jobbikot lehet utálni, lehet rasszistázni, meg neonácizni, ez a baloldal primitívségét bizonyítja, de számolni kell vele, mint jelentős politikai erővel. A baloldal az elmúlt években totálisan lejáratta magát, az MSZP szétesett, Gyurcsány egy vállalhatatlan bohóc. Az LMP és Schiffer András egész kultúrált és vállalható de kicsi a támogatottsága... A Fidesz támogatottsága szintén csökkent, hiszen ők a kormányzó párt, ellenzékből könnyű okosnak lenni, még Vona Gábornak is, hogy e legyek elfogult. Továbbá a Fidesz egy olyan nemzetközi környezetben lavírozik, ahol nehéz mindenkinek a kedvére tenni, ehhez hozzá jön az is, hogy az elmúlt években csináltak, pár nagy baromságot is, és nem mindig megfelelőek a prioritásaik. És kihez fog csatlakozni az, aki elvből utálja a baloldalt, mert mondjuk a komcsik kuláknak nyilvánították, mindenét elvették, a családját kisemmizték, és most a Fideszben is csalódott? A Jobbikhoz. Azok az emberek akiket a Fidesz óhatatlanul elveszít vagy nem mennek el szavazni, vagy jobbikosok lesznek. Arról nem is beszélve, hogy a Jobbik még nem volt kormányon, ők hitelesen és baromi könnyen tudnak ígérgetni.
Egyébként kedves kérdező, ilyen helyzetben a legjobb megoldás a kölcsönös tisztelet. Ami itt a baloldal részéről nagyon szépen megnyilvánult (gúnyos mosoly). Továbbá egymás érveinek meghallgatása. Nekem sok balos barátom van jobbikosként, és bizony néha szoktak elég okos dolgokat is mondani, és bizony sokszor rámutatnak olyan problémákra amiket én jobbikosként nem veszek észre. Persze én is el szoktam mondani a magam véleményét, és néha az érveink találkoznak, néha nem.
"Megkérdezhetem, hogy mit tettél eddig a hazádért?"
Mondjuk nem szidja orrba-szájba a hazáját, mint a tipikus liberális, és nem menekült külföldre, mint a tipikus libsi fiatal.
Egyébként a legtöbb szerintem, amit az ember a hazájáért tehet, az az, hogy becsületesen dolgozik, és igyekszik a saját környezetét, a saját hazájában a közösség számára a lehető legélhetőbbé formálni.
Ahogy apam szokta mondani jozan paraszti esszel, " Felesleges barmelyik part melle allni. Aki oda kerul a labashoz, elobb-utobb ugyis a legnagyobbat akarja meriteni es a legtobb hust a sajat tanyerjaba kiszedni."
Egyetertek vele, holott a csaladomban O is sokaig egy politikai nezetet vallott, de ma mar maskepp all a temahoz. Viszont az en gyomrom sem veszi be az orszag allando szidasat es azt a gyuloletkeltest, amit itt is sokszor eszreveszek. Nem tetszik, oke . Tegyel erte, menjel el de csak a meglevo gazdasagi es politikai helyzet miatt, ne utalkozz, es szold le az itt marado honfitarsaid, mert szanalmas.
'Koszontem'.
Nempolitizálunk soha SO-HA otthon
A családtagjaim nem baloldaliak, de ha a Jobbikról hallanak akkor 1 emebr kivételével nagyon rossz vélemennyel vannak.
Ők nem felejtették el a romaellenességet a kezdetekben,.
Nem vayunk romák, sőt közünk nincs hozzájuk, nem is szimpatizálunk különösebben, de őket ezek aradikális nezetek megrémisztették, pkusz a t. Is ezt nyomta a gárdistákról..stb.. Tehát ők összekötik a futballhuligánokkal, a rendbontőllak, az erőszakossággal..
Pedig a jelen kormannyal sem szimpatizálnak..
Űghogy volt 1 év hogy szavazni sem mentek, emrt "ez csak egy kabaré"
Aztán már csak azért mentek, higy ne legyen 2/3 ad
És otthon sem lehet jobbikról beszwlni..pedig ők sem foglalkoznak már a politikával(tvkikapcs, (ál) híreket den néznek...
Jah és én sem vagyok Jobbikos..semmi sem vagyok, mert egyik rosszabb, mint a másik
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!