Manapság a balközép és a jobbközép kormányok között miért van ilyen kicsi különbség? Vagy csak én látom így?
Külföldön is ez van.
Én nem nagyon látok közöttük különbséget.
Más a nevük, más arcok vannak benne, meg más ideológiát jelző matricát viselnek és ennyi.
A jobboldal néha szavakban nagy, de tettekben ugyanolyan gyáva, meghunyászkodó, mint a baloldal.
Lásd: Fidesz vagy a német CDU
Ellenzékként a jobboldal, valóban közelebb áll a valódi jobboldalisághoz, de kormányra kerülés után totál idiótákká válnak és szembeköpik egykori elveiket.
Ezt szintén megfigyeltem több jobbközép pártnál Európában.
Ami még közös, hogy néha kimondanak politikailag nem korrekt dolgokat, vagy súrolnak, de itt is csak a nagy szavaz , tettek azok nincsenek....
Miért van ez?
Válságban az európai jobboldal?
Mintha lenne egy előre beprogramozott, kijelölt útvonal, amiről nem térhetnek le.
Pusztán jobboldali ideológiával egy zömében kis keresetű, egyszerű emberekből álló társadalomban nem lehet választást nyerni. A Fidesz kőkemény szocialista populizmussal nyert 2010-ben. Ugyanakkor pusztán baloldali gazdaságpolitikával (szociális osztogatás) nem lehet egy gazdaságot hosszú távon megfelelően, működőképesen kormányozni. A magyar bal- és jobboldal ezért is tele van kompromisszumokkal.
Végül megjegyzem: szélsőjobbos retorikával sem lehet választást nyerni, de ha mégis, a kormányzás vége rövid időn belül csőd...
A politika kompromisszumokról szól. Nem minden nap adatik meg egy kormánynak, hogy akkora többség támogassa a törvényhozásban, amellyel bármit keresztül tudnak vinni. Ezt mi három és fél év kétharmados Fidesz-kormányzás után talán hajlamosak vagyunk elfelejteni, de attól még így van. Ha már a CDU-t említetted, ők most kénytelenek voltak a szocdemekkel koalícióra lépni, mert eddigi koalíciós partnerük kiesett, a szocdemeken túl pedig csak a zöldek és a kommunisták maradtak volna, mint opció. Ami nem volt egyszerű, mert sokkal nagyobb köztük a különbség, mint te azt gondolnád. Persze, lehet, hogy azokban a kérdésekben, amelyeket te fontosnak tartasz, pont egyező vagy hasonló állásponton vannak.
"Mer' a baloldali gazd. pol. csak szociális osztogatás. Mi?!"
A lényege az. Nem feltétlenül közvetlen, pénzbeni osztogatás formájában, segélyekként, hanem közmunkával, állami finanszírozású oktatással, egészségüggyel, a közműszolgáltatások árának mesterségesen alacsony szinten tartásával stb. Vagy te tudsz olyan baloldali gazdaságpolitikai intézkedést mondani, amelynek nem az a lényege, hogy elveszünk attól, akinek sok van, és odaadjuk annak, akinek kevés van?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!