A magyarokra miért hatott ennyire másként a szocialista diktatúra, mint a többi népre?

Kedves 12:54-es válaszoló!

"#2vok. Szinte hihetetlen, hogy nem vagy vallásos."

- Ilyen megszólalás után furcsa, hogy te vonod kétségbe a Kérdező érettségét. Egy: honnan jön ez egyáltalán? Kettő: ha az is lenne, miért lenne ez baj?

Vagy ez egy régi beidegződés a klerikál-fasiszta reakciótól való félelemre, amelynek csökevénye még megmaradt, és most előjött, mint reflexszerű válasz?

-------

Kedves 13:57-es válaszoló!

"Azt mindenki elfelejti hogy az akkori törvények szerint az államrend megdöntésére szőtt összeesküvést lehetett bünteni!"

- Egy eleve illegitim módon kialakult diktatúra esetében nincs törvényes jogrend - legalábbis nem az, amelyet a rendszer alkotott.

"Nem lehet egy ma érvényes törvénnyel büntetni egy 40 éve történt diktatórikus intézkedéseket!Mintahogy spanyolországban se büntették a Franco féle fasizmus vezetőit és résztvevőit se!"

- De Nürnbergnél így volt. Vannak egyetemes igazságok, amelyek kortól és rendszertől függetlenül minden helyzetre vonatkozóak.

-----------

Kedves Kérdező!

Az ennek az oka, ami a sors egy különös fintora, hogy '56 után itt a kommunista vezetés félt. Ezért mindent megtettek a jólét biztosítása érdekében. Mondhatjuk tehát úgy is, hogy a forradalmunk némiképp sikeres volt, itt valósult meg egyedül az "emberarcú szocializmus". Mint ahogyan a Rákóczi-szabadságharc, vagy '48 leverése sem maradt nyom nélkül, fellendülést okozott, átmeneti eredményt elért a megtorlás időszaka után, ha a végső célt, a teljes függetlenséget nem is.

Viszont ami akkor eredmény volt, annak most érezzük a böjtjét. Ugyanis éppen emiatt a puha diktatúra miatt nem volt nálunk igény a valós elszámoltatásra. Ha nálunk is már majdnem a '70-es évekbe nyúlóan tört volna ki forradalom, mint Csehszlovákiában, 1968-ban, akkor mi is eltiltottuk volna az előző rendszer kiszolgálóit minden ügyintézéstől. Ha nálunk is olyan terror lett volna, mint Lengyelországban vagy Romániában, akkor mi is meghurcoltattuk volna a vezetőinket, mint az előbbiek, vagy agyonlőttük volna őket, mint az utóbbiak.

Nálunk nem így lett.

Ami még fájó, és a múlt rendszer károkozása, hogy kiölte belőlünk a patriotizmust, míg például Szlovákiában ma is nacionalista és nacionalistább párt vetekszik egymással.

A szocialista táborban ugyanis ezek a szláv államok (Csehszlovákia, Jugoszlávia) nyugodtan kiélhették természetes nacionalizmusukat a Szovjetunió támogatásával, ami több szempontból is előnyös volt, hiszen a pánszlávizmus segítette a "béketábor" rendjét, erősítette a Szovjetunióhoz való tartozást, másfelől egyben tartotta - vagy legalábbis erre alapoztak - a többnemzetiségű csehszlovák és jugoszláv államot. Ezért támogatták a magyarokkal és németekkel szembeni nacionalista fellépést is - hogy megmaradjanak az államhatárok, a Status Quo. (Románia pedig ugyan nem volt szláv állam, de mindig a különutas politikáját folytatta, ezért lehetett nacionalista állami vezetés). A lengyelek - a korábbi évszázados orosz cári elnyomás, majd a szovjetek ellenük való háborúja miatt - távol tartották magukat a pánszláv gondolatoktól, így náluk tiltottak is minden nacionalizmust, és nem véletlen, hogy egyszerre volt forradalom Varsóban és Budapesten.

Nálunk viszont a nacionalizmus egyetlen dolgot jelenthetett: irredentizmust és revíziót a szomszédos országokkal szemben. Nálunk pedig _ezért_ tiltották.

Azaz mindkét esetben az volt a támogatás, avagy tiltás hátterében, hogy mi biztosítja a belső békét, nyugalmat, az állapotok fenntartását. A soknemzetiségű szláv államokban az összetartást segítette, ha nacionalista szellemet engednek kibontakozni (vagy inkább meghagyni, mert ez a múlt században természetes volt minden államban, csak azóta erőszakolták át a gondolkodást), a szétszabdalt magyarok esetében pedig a másokkal való hadakozás miatt ölték ki.

És ez annyira sikeres volt - hihetetlen, de így van -, hogy a '90-es évek után Erdélyben kint járó magyarok meglepődtek, hogy "itt mennyien beszélnek magyarul".

Az első, külhoni magyarok iránti megnyilvánulás jele is csak a romániai magyar falvak elárasztása miatti százezres tüntetés volt a Hősök Terén, 1988-ban.

És ezt az árnyékot ma sem tudjuk túllépni. Nálunk ma is antipatrióta - kozmopolita, és jobboldali hazaszerető politikai felek vetekednek egymással, ahelyett, hogy az utóbbiból lenne többféle pólus.

A '20-as, '30-as években nem volt olyan politikai erő - az ellenzéki szociáldemokrata párt sem! - amelyik ne értett volna egyet a revízió követelésével. Csupán ennek mértékén és megvalósításának módján vitatkoztak. Egyedül a földalatti kommunista mozgalom nem foglalkozott ilyennel, majd miután egyedüli hatalommá emelkedtek, ezt a szellemiséget ültették el a fejekben. És itt bújik ki a szög a zsákból, hogy ma is az ilyen szellemi környezetben felnőtt politikai erők lettek tovább örökítve a jelen rendszerünkbe. Hihetetlen nekem, hogy ma nem ez a kiindulási alap mindenki számára.

És hogy ma itt egyre több fórumozó ugyanazokat a szólamokat írja "fasiszta reakciósokról" és "ellenforradalmistákól" illetve Marx gazdasági méltatásáról, amelyek tényleg az '50-es évekbe illenek, és megdöbbentő, hogy ma megint ezeket olvasni, ezeket az idejétmúlt, és már akkor is hiteltelennek tartott szövegeket, néhány lázadó kamasz munkáspárt-aktivista gyerektől.

Persze, ez is egy olyan jelenség, mint a divatnacionalizmus, baloldali kormányok alatt az életkori sajátosságuk szerint lázadó, világgal szembeszálló és azt megváltani akaró kamaszok szélsőjobbosok lesznek, jobboldali kormány alatt szélsőbalodak. Ezeket mind kinövik.

Akik pedig komolyan gondolják, és 40-50 éves, meglett emberek, azok pedig eddig is megvoltak (nem olyan sokan, mint itt tűnnek, mindig a legkisebb kutya ugat a leghangosabban, és ez a politikai csoportosulásokra is igaz, mert aktivitásukkal kompenzálják méretbeli hátrányukat, a nagy pártok tudják, hogy többségben vannak, nyugodtan hátradőlnek, nem hallani őket), csak eddig nem hangoztatták ilyen véleményüket, mert baloldali kormány alatt ideológiailag elégedettek voltak a hétköznapjaikkal. Most, amikor az utcák átnevezésre kerülnek, és átrendeződik a gondolkodás, eddig gyűlölt, és erőszakkal dicsőítésre kényszerített pribékek kerülnek kiérdemelt helyükre, és méltatlanul elfeledtetett, nagy emberek jutnak újra a figyelem középpontjába; ilyenkor ők felpattannak a fotelből, szellemi harcot vívni, fenntartani az őáltaluk a Kádár-években kialakított, és máig sikeresen megőrzött, átültetett, nekik tetsző erkölcsi értékrendet, a hozzám hasonlók pedig végre a fejekben is rendszerváltást akarnak végezni. Ez a mai sokszor megnevezett kulturkampf.

És ezért születnek ilyen levelek, mint ez az alábbi részlet:

"[...] A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége – Összefogás a Demokráciáért (MEASZ) nevében tiltakozunk a történelmi emlékezet hatalmi kisajátítása ellen.

1. Az MTA listája megbotránkoztatta az antifasiszta társadalmat: ez a jegyzék száműzi Magyarország köztereiről azok neveit, akik hősi halált haltak a II. világháború idején a fasiszták elleni harcokban, azokat a neveket, amelyek az antifasiszta ellenállásra utalnak. Ugyanakkor teret ad a fajvédőkről, antiszemitákról történő köztéri elnevezéseknek. Különösen kegyeletsértő a sok százezer elpusztult zsidó és nem zsidó magyar emberre nézve, hogy ezen túl tilos lesz használni a II. világháború magyarországi hadműveleteinek befejezési napját, a béke első napját jelképező nevet, április 4-ét köztéri elnevezésként. [A 600 ezer Gulag-ra elhurcolt magyarnak, és megerőszakolt nők tízezreinek, kirabolt családok százezreinek eddig volt kegyeletsértő az elnevezés.] Nem használható ezek után a „felszabadítók” szó sem, pedig Magyarországot, a gettókat a fasizmus alól felszabadították. [A gettó nem képviseli, és nem egyenlő Magyarországgal.]

Nem használható maga a „felszabadulás” szó sem, és nem használható a magyarországi zsidóságnak a gettók felszabadulását hozó „Vörös Hadsereg” neve sem. A növekvő Horthy-terror áldozata lett már 1932-ben Fürst Sándor és Sallai Imre. Az ő neveiket is törölni kell. Törölni kell Károlyi Mihály nevét, aki Magyarország első köztársasági elnöke volt. Törölni kell az 1956-os forradalom miniszterének, Lukács Györgynek a nevét is. Törölni kell a fasiszták ellen föllépő antifasiszta mártír, Ságvári Endre nevét, aki Magyarország hitleri megszállása idején, 1944-ben hősi halált halt."

És én ilyenkor, ezt olvasva csak azt mondom: végre. Végre, és végre.

Nem kell eltűrnöm, mint előtte annyi évig, hogy az általam mélyen tisztelt embereket igaztalanul fasisztáknak, háborús bűnösöknek titulálják, és azt olvashatom, hogy azok, akik ezt rám kényszerítették, most megtapasztalják önmagukon az érzést - ami számomra kicsi elégtétel -, és az erőszakkal "naggyá tett", de valójában sosemvolt mártírokat és hősöket - valójában közönséges gyilkosok és árulók névsorát eltörlik a köztudatból, végre nem kell lehajtott fejjel tisztelegni előttük. Helyreáll a természetes rend és állapot. 20 évvel a gazdasági rendszerváltás után, de a kulturális károkozás helyrehozása mindig lassabb.

Viszont feltűnően új irányt lehet látni végre. A Rubicon, amely a legnagyobb jelentőségű történelmi magazin, az MTA történészei által szerkesztett és írt, már egyre szókimondóbb. Elővesznek olyan, konzervatív politikusokat, mint Klebelsberg Kunó, Hóman Bálint, Bethlen István, és olyan témáknak adnak teret, amiknek eddig nem lehetett, mint az ÁVH terrorszervezete, vagy a Gulag. És olyan véleményvonalon, ami a szélsőséges Amerikai Népszaván már többször kiverte a biztosítékot, az, hogy a legelismertebb szaktekintély, Romsics Ignác történészprofesszor elismerően - és objektíven, tényszerűen - mert írni a '20-as, '30-as évek Magyarországáról, már konkrét vitahullámot váltott ki több lap és internetes médiafelület bevonásával.

Egyébként azt is egy holokausztban érintett történész, Gerő András kezdeményezte. (Akinek egyébként nem ez a szakterülete, és komoly szakmai sikert sosem aratott, Romsics tanár úrral szemben pedig kifejezetten ellenérzésekkel viseltetett, mert ő érdemelte ki az MTA megbecsülését vele szemben. Egy közel egyórás beszélgetésben ki is fejezte neki sértettségét, és úgy búcsúzott el "ne gondold, hogy annyiban hagyom". Több éves barátságot felrúgva. Ezt a professzor úr nekem.)

És ez jellemző, akik ma fasizálódó reakciós Magyarországról beszélnek, mind zsidó értelmiségiek, például a fentebb említett Gerő mellett másik történész, Karsai László. Vagy politikusok és közéleti személyiségek: Ungvári Tamás, Konrád György, Bauer Tamás, Heller Ágnes, Tamás Gáspár Miklós, Paul Lendvai. Mind személyes érintettségük okán, és származásuk miatt védenek egy alapvetően védhetetlen, és egyre nagyobb tömegek által elvetett felfogást.

Hosszú az idő, míg helyreáll a károkozás és a tudatos gondolatformálás - hiszen a diktatúra erőszakkal, golyóval és kötéllel oldotta meg, nekünk pedig békés úton és ésszerűen kell megoldanunk a pusztítás utáni újjáépítést -, de legalább elindult valamerre felé.

Az előttem lévő emberek tulajdonképpen remekül összefoglalták a dolgokat.

A rendszerváltást mi nem úgy éltük meg mint a felszabadulást. Az 56-os eseményektől tartva a felsőbb vezetés lazított a gyeplőn, ami jó lépés volt.

A lényeg annyi, hogy nem avatkoztak bele a magánszférába, cserébe te nagyjából azt csinálhattál amit akartál.

Ennek az volt persze az árnyoldala, hogy teljes lelki szegénységbe száműzte a magyarságot. Persze volt azért szellemiség. Az oktatás mindenkinek nyitva állt. Átlagosan 13 ezren vettek részt a felsőoktatásban és nem 60 ezren mint manapság.

A 70-es évek végére viszont az ország eladósodott, és a mi hűdenagyon tőkellenes komcsi vezetőink térden állva könyörögtek az IMF-nél. Ennyi hitelük volt ezeknek...

Könnyűszerrel bele is sétáltunk az adósságcsapdába. A 80-as évek közepén pedig a párt nomenklatúrája elkezdte átmenteni a vagyonát a következő rendszerbe. Offshorba kiment 246 milliárd dollár.

De a magyar társadalomnak okozott szellemi kár az felbecsülhetetlen. Az emberekből irigy, csőlátású, sült galambot a szájukba váró prolikat nevelt, akik képtelenek kiállni a saját maguk igazáért.

Ez volt az az embertípus amely a Kádári nosztalgiától vezérelve megszavazta azt a pufajkás faxt akit a napokban kapartak el. Cserébe ő meg mindenünket külföldieknek privatizált.

Ez volt az az embertípus amely 2002 és 2010 között kétszer is megválasztotta a bal oldali értékeket magasról lexaró MSZP-t.