Időskori demencia, teljesen leépült szellemileg.
Azt nem tudom mi okozta, talán Alzheimer-kór.
80 felett volt ha jól tudom.
Amikor 75 évesen még mutatkozott a médiának a születésnapján már akkor sem volt tiszta agyilag mert össze-vissza beszélt.
Szerintem is alzeimer lehetett.
Demencia biztosan volt benne, mivel már oroszul, és magyarul egyaránt beszélt az ápolóknak, illetve bizonyos múltbeli élethelyzeteket hozott életre,azaz kezdett leépülni, és újra élte a múlt bizonyos részeit, a szellemi tevékenységei egyre inkább leromlottak.
(a családban volt ilyen, így onnan tudom, hogy a demencia egyik tünete a múlt újra élése, a jelen elvesztése, az önkontroll elvesztése, a szellemi képességek végletes leromlása, és ezt igen szomorú megélni)
"az Alzheimer-kór csak az egyik típusát képezi a demenciának"
"A demencia fajtái:
Alzheimer-kór: a leggyakoribb demencia, amely az idegsejtek károsodásával jár.
Vaszkuláris demencia: a második leggyakoribb ok, amely vérkeringési agyi kórfolyamat következménye. Az idegsejtek képesek lennének ellátni feladatukat, de nem jutnak elég oxigénhez.
Lewy-testes demencia: az agy körülírt területén az agyi idegsejtekben kórosan felszaporodó fehérjékkel kapcsolható össze.
Fronto-temporális demencia (más néven Pick-betegség): az agy homloklebenyében végbemenő agyszövet károsodása miatt alakul ki.
Pszeudo- (azaz ál-) demencia: nem valódi demencia, csupán valamilyen lelki ok - például depresszió - miatt következik be a gondolkodás lassulása vagy a feledékenység.
"
Akit érdekel a demencia:
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!