Miért mondott le Benedek Pápa valójában, lemondhat-e egyáltalán egy pápa?
Ha akar, akkor lemondhat, az más dolog, hogy eddig csak három pápa mondott le összesen.
Habár azt én sem tudom, hogy milyen munkaköre lesz ezután.
Az egészségi állapotára hivatkozva mondott le, a betegek világnapján, ezzel is érzékeltetve a döntése komolyságát. A hivatalát február végéig tölti be.
Lemondhat egy pápa, csak nem szokás, ilyenkor visszaminősítik bíborosnak.
NEM minősítik vissza bíborosnak, a pápai címe megmarad. Csak nem gyakorolja már a hivatalát.
Betegsége miatt mondott le.
Emlékeztetnék rá, hogy pont egy évvel ezelőtt mondta a palermói érsek Pekingben egy zárt körű rendezvényen, hogy 1 év múlva a pápa már nem lesz az élők sorában.
Ennek fényében is nagyon gyanús ez a lemondás. Eddig összesen egy pápa mondott le önként az egyház történetében. Ez nagyon nem szokás! Nekem gyanús, hogy Benedeket megölték volna, ha nem mond le. Egy vatikáni bíboros nyilatkozta, hogy a pápának a Kúriából (a vatikáni vezető apparátus) lett elege, de marhára. A hatalmi harcokat és a borzalmas acsarkodást nem bírta elviselni annyira, hogy azonnali hatállyal akart lemondani, és csak nagyon nehezen tudták rávenni, hogy 2 hétig még maradjon. Egy másik vatikáni ember pedig azt mondta, hogy a pápa az utolsó karácsonyt már csak néhány közeli munkatársával töltötte, az apparátus teljesen leírta, magára hagyta.
Benedeket eleve a Vatikánban a pénz megszerzéséért küzdő hatalmi csoportok küzdelmében felmerülő átmeneti figurának szánták, már csak a kora miatt is. Most már elegük lett belőle a magukat nyeregben érző köröknek, ezért kellett mennie.
És még emlékeztetnék a Vallási Műveletek Intézete (IOR, a Vatikán Bankja) körüli cirkuszra. Ennek a korábbi vezetője óriási pazarlásokra, gyanús túlköltekezésekre hívta fel a pápa figyelmét. Ez után leváltották és Dél-Amerikába küldték, és 8 hónapig nem neveztek ki új vezetőt. Az is különös, hogy pont most nevezett ki a pápa egy új embert a lemondása után. És még egy kis adalék: A Vatikánban 2 hónapig nem lehetett bankkártyával fizetni és pénzt felvenni, mert az Olasz Nemzeti Bank letiltotta őket, amiért a Vatikán nem felel meg az EU pénzmosás elleni előírásainak. A pápa lemondása után újra engedélyezték a bankkártya-használatot.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!