Hülyék vagyunk, mert a vietnámi származású lányunkat magyarnak, magyarosan neveljük?

A magyar nép idegen kultúrákkal szembeni befogadókészségének nagy legendája van, szeretünk Szent István "az egynyelvű, egyszokású ország gyenge és esetlen" mondatára hivatkozni, meg arra, hogy annak idején befogadtunk kunokat, jászokat, cigányokat, mindenkit. Csak azt felejtjük el mindig, hogy most meg utálunk mindenkit, aki nem úgy néz ki, mint mi. Nem is lenne azzal semmi gond, ha nem vagyunk olyan nyíltak a bevándorlókkal szemben, mint például az ausztrálok, hiszen ott a néhány százaléknyi őslakost leszámítva mindenki bevándorlóktól származik, vagy maga bevándorló. A gond az, hogy vendégszeretetünk világra szóló hírével áltatjuk magunkat.

A lányotokra térve: vietnaminak ne neveljétek. Tudjon róla, hogy ki ő, hogy került ide, és itt a többieknek miért nem olyan feszes a bőr az arcukon, mint neki, de ne erőlködjetek azzal, hogy a vietnami kultúrát megismertessétek vele. Az nektek csak további erőfeszítés, és lehet, hogy nem is fogja annyira érdekelni. Ha meg érdekli, majd utánanéz magától. Vietnamba nem valószínű, hogy visszamenne, legfeljebb turistaként.

Aztán persze a másik végletbe sem kell átesni. Ne akarjatok turulvérű honleányt nevelni belőle, mert nevetségesen hatna a trianonozás egy vietnami szájából, és ebből (a nevetségességből) hátránya származhat.

Innentől persze már úgy nevelitek, ahogy ti jónak látjátok. Hogy hülyék vagytok, azt nem mondanám, csak mert egy vietnamit fogadtatok örökbe. Nincs abban semmi rossz, nyilván ő is ember (csak erről mi, idegenszerető magyarok néha megfeledkezünk).