Másnak a családjának is ironikus története van ami kapcsolódik a háborúhoz?

Az anyai ági nagyszülők akkor még fiatalok voltak, meg vidéken nem is igazán volt belszólásuk a háborúba, viszont Dédapámat elvitték a frontra, a Don-kanyarba, hadifogságba esett, lényegében csak azért nem ölték meg a ruszkik, mert értett a mezőgazdasági gépekhez és több mint tíz hónapig ott tartották, hogy tartson rendben mindenféle masinát. Mikor hazajött a frontról (talán már a háború után 45 végén vagy 46-ban) el kellett égetni az összes ruháját, annyira rossz környezetben tartották. Van nő rokon aki meg '56 után Kanadába emigrált (igaz, az már nem a háború miatt).

Az apai ágon egyik ősömet megvádolták azzal, hogy megvert valami zsidót a háború alatt (bár állítólag ez inkább koncepciós per volt), ezért neki meg Ausztráliába kellett menekülnie.

Egyik rokonom a háború alatt segítette a zsidókat (ételt adott nekik rendszeresen, bújtatta a gyerekeket)

Később az egyik "pártfogoltja" feljelentette, hogy antiszemita, a rokonom bebörtönözték, a házát elvették, a családja (1 nagy, 3 kis gyerek) rokonoknál tudták meghúzni magukat. A házát megkapta a feljelentő.

A legidősebb gyerekének a második felesége zsidó.

Nagyapám valahol a II. hadseregben szolgált, mint tüzér, a fronton repeszt kapott a lábába. Hazaküldték, amikor felgyógyult, indult vissza a frontra. Nagyanyám úgy mesélte, nem sokkal azután, hogy elment a katonavonat, az állomás hangosbemondóján bemondatta a városparancsnokság, hogy a frontra induló katonák jelentkezzenek az állomáshelyükön (vagy a parancsnokságon?), mert a II. magyar hadsereg megsemmisült. Így vagy úgy, de a nagyfater belefutott az oroszok karjaiba, aztán öt évig vágta a fát Szibériában, nem épp wellness körülmények között. Sikerült hazajönnie, aztán a komcsik államosították a pékségét. Később a pártba is be kellett lépnie. Ez a méreg, nem a cián.

Mégsem keseredett meg, vidám ember volt. Fiatal korában motorozott, egyszer elhagyta nagyanyámat valahol Körösladány meg Debrecen között :P :D