Marad valami Magyarországból, ha belekényszerítenek minket az IMF "megállapodásba"?
(Vagy nevezzük nevén a gyereket, rákényszerítenek a feltétel nélküli kapitulációra)
Vagy nekünk már mindegy, hogy IMF-el, vagy nélküle?
Az biztos, hogy ha "megállapodunk", amíg világ a világ, fizethetjük Amerikának a hadisarcot.
De ha nem, akkor ez elkerülhető?
Csak azért gondolom, hogy lehet még valami más út, vagy valami halvány remény, mert amúgy nem gyakorolnának Mo-ra ekkora nyomást.
1. A nemzeti bank továbbra is idegen kézben marad. Nem szorulnak rá majd ilyen hitelintézetek közreműködésére, hogy leminősítsenek vagy felminősítsenek minket, ahogy az érdekük diktálja. A médiájuk más célpontra is tudja majd üríteni a tárat, nem kell ránk pazarolniuk a múníciót. Helyből tudják manipulálni a forintot, mindennemű külső ráhatás nélkül is ahogy eddig.
2. MEgvétóznák az alkotmányunkat, durván beleavatkozva a mi belügyeinkbe. Kormányváltás esetén a következő ballib kormány simán visszacsinálhat mindent, elk*rhat mindent. Eltörölhetik az egykulcsos adót, illetve minden gazdaság élénkítő intézkedést.
3. Biztoítva lenne minden agymosó kereskedelmi média ballib felügyelete, ahogy az az egész nyugati világban van. Csinálhat akármit a jobb oldali kormány, azt a média üergagyiként fogja kommentálni, amit az emberek gyengébb képességű része csont nélkül be is nyel, ahogy eddig is. Így aztán jön a ballib kormány, ami persze megint balfax lesz, ahogy Gyurcsányék, de a média majd nyomatja, hogy jó jó, hát nagy a szar, dehát a Fidesz lenne, akkorsem lenne jobb, a "szélsőjobbos" Jobbikról már nem is beszélve.
Summa summárum. Ha a Fidesz feltétel nélkül állapodik meg velük, akkor baxhatjuk. Nem a jobb oldal baxhatja, hanem az egész ország. Onnantól kezdve ne is álmodjon senki arról, hogy a bankok bárminemű felelősséget is vállalnak majd azért a sz*rért amit világszerte és idehaza is művelnek! Nem bizony! Mindenért TE KEDVES HISZÉKENY ÁLLAMPOLGÁR, mindenért te viseled a felelősséget és a következményeket. Téged szorítanak meg, neked kell többet dolgoznod, neked kell jobban befognod a szádat a nagy demokráciában, ha szeretnéd megtartani az állásodat. Illetve, ha annyira jelentéktelen vagy, szitkozódhatsz, senkit nem fog érdekelni, hisz nem magyarok az uraid.
Ebcsont!
1. A forint árfolyam nem úgy müködik mint azt ti hiszitek hogy vna egy gép ahol az IMF nyomogatja a "gyengít" "erősít" gombokat felváltva. Ezek után se így fog müködni. Ugyanez igaz a hitelminősítőkre is. Én hitelminősítők nélkül is tudom - és szerintem a befektetők is - hogy Magyarország nem ajánlott befektetésre.. Ahol nincsenek törvényi gátak , ahol évente 10-15 új adót hoznak be, ahol a valuta ennyire instabil, ahol nem számít semmit se az a kifejezés hogy "alkotmány ellenes".. hisz átírják majd.. Ide nem fektetnék be én se..
2. Az egykulcsos adó által okozott 300milliárdos költségvetési hiány kifejezetten gazdaságélénkítő.Az adócsökkentés nem feltétlen okoz fogyasztás növekedést, illetve nem feltétlen növeli a beruházások számát. Főleg hogy egy elég jelentős réteg rosszabbul járt vele (10-20 ezer forinttal kevesebbet vittek haza sokan) Pedig pont az alsóbb rétegnek kellett volna kedvezni, ha fogyasztást szeretnénk generálni. Mint az összes többi gazdaságélénkítő intézkedés? Sorolj már fel egykettőt.
3. Ballib média lenne? Mióta a Fidesz van kormányon nem hiába sírnak még a jobboldali - konzervativ lapok is , féltve a sajtószabadságot és alkotmányosságot (pl a Frankfurter Allgemeine Zeitung tipikus konzervativ lap, nem kifejezetten "ballib szócső") . Nézz meg egy RTL Híradót... Bemondják hoy Stohl Buci hogy karácsonyozott, hogy egy gólyát egy falu etet, majd a végén 1 perces hír arról hogy leminősítettek minket. Pl a Nem tetszik a rendszer tüntetésről (okt 23.) aki csak az Rtl-t meg tv2-t nézi (ország elég nagy hányada) semmit se tudott, hisz nem mondták be hogy mekkora tüntetés szerveződik...Aztán azért ottvolt 60-70 ezer ember...
Kérdező. NIncsenek szövegértési problémáim.Egyszerűen csak üvölt az írásodból hogy elítéled ezt az IMF kölcsönt, és úgy gondoltam hogy hátha tudsz helyette megoldást. Ha már ennyire rabszolga láncokat látsz benne.
Régen a feudalizmusban a jobbágy nem tehette meg azt hogy azt mondja hogy bocs, de mától szabad leszek. Illetve hiába lett volna szabad, kb 2 hét múlva meghalt volna mert nem lett volna miből élni. Magyarország jobbágy szinten van, és sajnos az IMF a földesúr. ANnyi különbséggel hogy mondhatunk nemet. De akkor 2 hónap múlva vége.
Bumbi.
1. Tisztában vagyok vele, hogy nem egy nyomogatós géppel szabályozzák a forint árfolyamát. Gyurcsányéknál volt az éves költségvetési hiány 10%-nál is, mégsem óbégatott sem a média, és nem voltak ilyen leminősítések sem. Orbánéknak sikerült 3% alá szorítani ezt, ami nagyon nagy szó, és ekkor jött a Moody's a leminősítéssel. Ekkor jött az összes média bírálat és a többi leminősítés, és erre zuhant meg a forint. A befektetők nem Orbántól félnek, hanem azt mérlegelik, hogy vajon a legnagyobb pénzügyi cápák mennyire gondolják ezt komolyan. A legutóbbi hitelminősítő értékelése nem okozott forint árfolyam zuhanást, a befektetőket lehet befolyásolni valamilyen szinten, de nem korlátlanul, ők ugyanis ebből élnek. Meg lehet őket ijeszteni, és akkor zuhan a forint, de hogy újabb hullám elinduljon ahhoz más is kell. Mindenesetre egy olyan nehéz helyzetben lévő ország számára mint a miénk végzetesek lehetnek az ilyen spekulációk, pánikkeltések.
2. Néhány éve Szlovákiának nagyon jól ment, őket irigyelte mindenki, az egykulcsos 20%-os adó kapcsán. Minden cég oda ment, mert kedvezőbbek voltak ott a feltételek. Ezt próbálta meg a kormány, ennek a hatásai hosszabb idő alatt mutatkoznak majd, nem egyből, és persze akkor, ha nem éppen élet-halál harcot vívunk a nyugati világ pénzügyi maffiájával.
Aki adósáv alatt keresett mondjuk pont a határon, bátran vállalhat mostmár túlórát, nem esik át rosszabb sávba. A kormány különböző kedvezményeket ad azon cégeknek, amelyek kompenzálják a kiskeresetűek adójóváírás elvesztését. Ez azért sok cégnek nem olyan húzós dolog, és a kedvezmények miatt lesznek akik ezt bevállalják. Sok cég persze nem veszi ezt igénybe, igen, akik ott dolgoznak, azok szívnak, ha nem lépnek le jobb helyre, mert nem tudnak vagy nem akarnak, nem mernek. Hogy a munkavállalók hány százaléka részesül majd kompenzációban, azon most ne vitázzunk, jövőre kiderül.
További gazdaságélénkítő intézkedések? Csökkentettek járulékokat a munkáltatóknál. Illetve több dologban is kedveztek a munkáltatóknak, bár bevallom ezzel én mélyebben nem foglalkoztam, de ezek mentek tavaly a híradásokban. A munkavállalók műszakpótlékát is meg akarták faragni, hogy ezzel is a munkáltatóknak kedvezzenek, de hála az égnek ebből nem lett semmi, és a közfelháborodás miatt viszakoztak. Szerintem a munkáltatók helyzete sokkal jobb lett mint korábban, ez pedig beruházás ösztönző lehet.
3. Én mostanában ATV-t néztem, és netes hírportálokat. A túlnyomó többségében nagyon durva bírálatokat kapott a kormány, és szinte sugallták, hogy az IMF az valami független jóindulatú pénzszervezet, ami egyben az alkotmányosságunk őrangyala is. Hát, én baromira nem szeretném, ha ők mondanák meg milyen alkotmányunk legyen!
Alapvető félreértés, hogy minket belekényszerítenek az IMF hitelbe.
A kormány önmagát kényszerített bele.
Minden országnak van egy csomó adóssága. Vannak belső adósságok, amikor az államnak belföldi tartozásai vannak (pl. állampapírt dob a piacra, amit magánemberek és cégek vásárolnak)és vannak ülső adósságok (pl.: ha az IMF-től, vagy az EU-tól veszünk fel pénzt)
A cél persze az lenne, hogy belső államadósság legyen, mert az olcsóbb. Azonban érdemes végiggondolni, hogy eddig kik vettek nagy tételben állampapírt.
1, a magánnyugdíjpénztárak (amiket szinte nullára küldött az állam, tehát, most nem jelennek meg, mint vevők a piacon)
2, a bankok, akiktől szintén annyi pénzt vett el az állam, hogy lényegében nem tudnak miből állampapírt venni.
Tehát világosan látszik, hogy a magyar állam a piacról nem tudja magát finanszírozni, mert a hazai vevőket kifosztotta, a külföldi befektetők pedig megriadtak a visszamenőleges törvényalkotás, demokrácia csorbítása, stb. miatt, az államnak viszont pénzre van szüksége, így az Mo. önmaga kényszerített bele magát egy újabb IMF hitelbe.
Tegyük hozzá hogy Gyurcsány ideje alatt lehet hogy magas volt a költségvetési hiány, viszont nem játszott éppen szabadságharcosdit, így a piacok meg voltak nyugodva. Hozzátenném mikor anno 300on volt az euró, a Fidesz kormány bukott gazdaságpolitikájáról beszélt, ma 317 környékén van azt hiszem az euró. És Bajnai idején már jelentősen javultak a mutatóink, mind a statisztikai mutatók, mind a külföldi megítélés. Orbán jogász. Olyan jogász aki egy évet se töltött a szakmájában. Bevallhatjuk - személyeskedés nélkül - hogy nem ért a gazdasághoz. Csak az a baj hogy ezt ő nem látja be.Külföld nem csak azért kiabál mert a gazdasági mutatóink haladnak lefelé és a régióban az egyik legrosszabban teljesítő ország lettünk, hanem azért mert közben váltig állítjuk hogy nekünk így jó, és olyan nemzetközi jogokba és egyezményekbe ütköző törvényeket hoz a kormány ami megrendíti a külföld bizalmát. Nem azon akad ki külföld hogy jajj, 83% az államadósság. Lesz*rják. Hanem azon hogy az MNB devizatartalékára rá akarja tenni a kormány a kezét. Azon hogy lényegében egypárt rendszer alakul ki. Azon hogy elfogult Médiatanács van. Azon hogy államosítják emberek megtakarításait. Ezek nem voltak jellemzők a Gyurcsány-korszakra, attól független h akkor se jeleskedett a gazdaságunk. (bár sztem egyelőre szrabb a helyzet jelenleg)
A második és harmadik leminősítés nem rántotta meg a forintot, épp azért, mert csak az elsőnek van hatása, az már magában hordozza a következő leminősítéseket is, így azokat már mindenki tudta hogy jönni fognak.
Legalább beismerted hogy nem foglalkoztál témával sokat, ez is valami, a munkáltatókat nem igazán mozdították előre, illetve amennyivel több marad a munkáltató zsebében, az már nem fog beruházásként megjelenni sőt inkább egyre többen a megtakarításaikat külföldi bankokba menekítik ami szintén nem jó, de ezt nem a rémhírterjesztők okozták hanem a kormány. Egy osztrákbank már rendkivüli ülést hivott össze hogy hogyan kezeljék ezt a hirtelen nagy magyar tömeget.
ATV-t meg ne nézz, legalább annyira elfogult mint a HírTv.. Illetve ha nézed, nézz mellé mást is. Atv-n csak negatívat fogsz hallani úgyis.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!