Szerintetek megadja a szavazati jogot is a Fidesz azoknak, akik most szerzik meg az állampolgárságot? (határon túli magyarok)
Minden kormány a rendszerváltás óta segítette a határon túliakat, a mostani helyzet csak egy politikai fogás. Nincs joga szavazni, és remélem ha egyszer lesz kormányváltás akkor az első dolguk az lesz, hogy ezt elvegyék tőlük, már elmondtam, hogy miért. Kettőnk közül te nem vagy képes ezt felfogni.
Az, hogy ki a kormányuk majd a határon túliak eldöntik és nem te. De ezen nincs is mit eldönteni, nem itt élnek, nem itt adóznak, ezért nem is szavazhatnának egy normális világban. Az pedig, hogy az adott állam polgárai, hogy viselkednek a kint élő magyarokkal köszönd meg szépen az itthoni politikusoknak, például Orbán Viktornak.
" Demagógia azt állítani, hogy a szavazati annak járjon, aki itt adózik. Ezen az alapon nem szavazhatnának a nyugdíjasok, a munkaképtelenek, a munkanélküliek, a munka előtt álló (főiskolás, egyetemista) fiatalok, a Nyugat-Európában munkát vállalók stb."
Van egy kis különbség azok között akik kijárnak dolgozni Nyugatra, és azok között akik nem is ebben az országban születtek és kapnak szavazati jogot.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!