Milyen hely a baracskai börtön?
Milyen lenne?Egy sz*r.
De nem a legrosszabb.
Nekünk volt ott rokonbácsink. Elütött valakit.
Ott vannak ilyenk, nem gonosztevők, csak úgy jártak. Ez egy imaházba járós, családszerető, dolgos jótét lélek volt pl.
Harmadolták.
Mivel országos bv.-ről van szó, tudni kellene melyik bv. fokozatról érdeklődsz. Nem mindegy ugyanis!
Régi bv.intézet nagy létszámmal. Ja és persze nem a legkomfortosabb, legmodernebb.
Minden bv. intézet saját házirenddel rendelkezik. Az, hogy konkrétan ott mik a szabályok, azt a fogvatartott nevelőjétől tudod majd meg befogadást követően, amely tudnivalókat a fogvatartotton keresztül szokták közölni a hozzátartozóókkal általában írásban.
Havonta egyszer kell lenni beszélőnek a törvény értelmében, de ettől többet engedélyezhet bv.
Javaslom várd meg, amíg a fogvatartott megjelöl kapcsolattartójának, amihez neked is hozzá kell járulno és azt követően már többet fogsz tudni.
Bv. őrnagy osztályvezető
Amennyiben az ítélet meghozatalkor a perbíró nem zárta ki a feltételes szabadság intézményéből, akkor börtön fokozatban két dátumot számolnak, mint számított szabadulási időt. Egy kitöltött és egy egynegyed feltételes dátumot. Tehát, ha jár neki a kedvezmény a két évből levonnak 6 hónapot, valamint ha ült előzetesben , akkor az előzetes letartóztatásban töltött időt is beszámítják. Erről úgynevezett értesítőt kap a fogvatartott.
Abban az esetben, ha a befogadást követően tartósan kifogástalan lesz a magatartása ( nincs egy db. fegyelmi lapja sem, csak dícsérete) akkor kezdeményezheti a börtön fokozattól eggyel enyhébb fogház fokozat megítélését.
Erről a bv. intézeten belül az úgynevezett büntetés-végrehajtási bír dönt, a szakterületi vélemények és a fogvatartott kérelme alapján. Úgy kell alakítania a viselkedését, hogy mind a nevelője, mind a fogvatartási ügyek osztályvezetője, mind a parancsnok úgy lássák, hogy megérdemli a fogház fokozat megítélését.
Ha ez mind megtörtént, akkor újraszámolják a számított szabadulást. Természetesen a kitöltve dátum marad ( a feltételes csak adható, mindvégig jól kell viselkedni, mert vissza is vonhatják) - a feltételes szabadulást azonban megváltozik, mert az ítélet 1/3-t fogják ezáltal 1/4 helyett levonni, így korábban tud szabadulni. Mivel Baracskán fogház fokozat is van. valószínű, hogy nem is szállítják el. Ezt is kezdeményezheti egyébként, hogy más bv.-be szeretne kerülni, de erről az országos parancsnokság dönt, a fogadó helyek és férőhely alapján.
Javaslom, még, hogy idővel, az ítélet kitöltésének fele után ( csak ha jár a feltételes és önként vonult be a szabadságvesztés megkezdésére), hogy érdeklődjön a nevelőjétől az enyhébb végrehajtási szabályok ( EVSZ) iránt. Ez az intézmény pedig a gyakoribb haza távozást és a könnyebb kapcsolattartást teszi lehetővé.
Mindíg legyen nagyon tisztelettudó, és ne hagyja magát más fogvatartottaktól befolyásolni, valamint csak azt higyje el, amit a nevelője mond. Ez esetben nem lesz gond.
Sok sikert, korai szabadulást kívánok.
Remélem tudtam segíteni!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!