Mit jelent számotokra az anarchia?
Az anarchia nem egyszerűen államnélküliség.
Az anarchia uralom nélküliség, célja a szociális hierarchiák megszüntetése. A közhiedelemmel ellentétben az anarchia nem szabálynélküliség, ugyan úgy vannak szabályok, mint bármilyen más közösségben, csak itt a közösséget alkotó emberek közösen egyeznek meg a szabályokban.
Több anarchista gazdasági modell is létezik, például van kommunista, kollektivista, de létezik mutualista is. Ezek a modellek megférnek egymás mellett. Mindegyik közös jellemzője azonban, hogy a munkás birtokolja a termelés eszközeit, a munkahelyeket demokratikusan üzemeltetik (tehát a munkások közösen hozzák a döntéseket, és nincs főnök), és nincs magántulajdon (magántulajdon mint pl.: gyár, nem mint mondjuk a fogkeféd).
Létezik egy úgynevezett "anarcho"-kapitalista mozgalom is, azonban ennek nem sok köze van anarchizmushoz.
Számomra az anarchia rend.
én magam az anarcho-szindikalizmus híve vagyok...
de meglep hogy vannak még emberek akiket nem butított el a média azzal, hogy az anarchia a káosz egyik szinonimája.
ma 13:14
Sajnosa szélő/jobboldal tudatosan próbálta összemosni az anarchiát a kommunizmust és a liberalizmust! Pl.: Csurka István azt modnat,hogy Medgyessy és Kuncze a lelkük méllyén anarhisták (káosz pártiak)! A kommunizmust és a liberalizmust a jobboldalnak már sikerült összemosnia,nézd miket írnak pl.: a Szigetre (szélsőbal,liberális),a marxizmus és a széljobb között az a különbség,hogy míg az egyik nevén nevezi a problémát :kapitalizmus,addíg a másik a saját szemszögéből ,a saját bőrétféltve ,tájékozatlanul rásüti egy népcsoportra! Egyébként a liberálsi média is sok agymosást végez,mintahogy a szélsőjobboldali is ,csak a szjobb sokkal tolakodóbban és sikeresebben,mert azért én gyakrabban olvasok /látok gondolkodó liberálist és többet látok birka jobbikost/fideszest... Pl.: a jobbik és az mszp összemosását értelems ember nem veszibe,mintahogy a szlogenekre is inkább ők a fogékonyak("adjon az isten,szebb jövőt","hiperpigmentált","nem vagy magyar""Zsiget"Lmp=szdsz" stb...)! Anarhizmussal egy kifogásom:nem elég érett hozzá magyar társadalom!!
ma 00:09
Úgyértem ha a többség nem érti ,hogy mért jó az anarhizmus és nem vesz részt a "forradalomban",akkor ők kirekesztettnek érzik magukat és könnyen egy "rendpárti"propaganda hatása allá eshetnek,majd belülről elkezdhetik bomlasztani a rendszert! A többség értő ,aktív részvételébvel érdemes kiépíteni a rendszert,hogy stabil lábakon álljon és a fenmaradáshoz is olyan emberekre van szükség akik aktívan politizálnak,részvesznek az "új világrend kialakításában",egyrészt,hogy magukénak érezzék másrésztről ,mert csak ugye így működhet,hisz ez az anarhia egyik feltétele (az aktív részvételi demokrácia és az öntudatos szabad társadalom)! Szabad csak az lehet,aki szabad akar lenni,aki arra vágyik,hogy korlátozzák az az anarhiában is arra vágyik! Az erőszakot pedig úgy értem,hogy ugye a tőkés vadkapitalizmus nem fogja magát hagyni ,azt csak erőszakkal (forradalommal)lehet megdönteni...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!