Hogyan kell azt elképzelni, hogy külföldön sose fognak elfogadni?

Sehogy. Ez nem igaz.

5 év Lengyelország után költöztünk át Németországba, úgy, hogy már Lengyelországba is 0 db ismerőssel mentem ki, majd a feleségemmel mentünk tovább, ahol vannak barátaink, kollégáink. Rajtad áll, hogy mennyire vagy nyitott új emberekkel ismerkedni. Ez a szöveg, kb a nagyanyámtól is származhatott volna, aki nem akarta, hogy elmenjek és próbált lebeszélni róla.

Képzeld el, hogy mondjuk egy borsodi világvégén levő pár száz fős faluba beköltözik egy néger vagy kínai család. Na, pont úgy.

Persze minél nagyobb egy város annál nagyobb a multikulti - egy milliós metropoliszban már annyira nem tudsz kilógni a sorból, de mindig lesznek olyan munkahelyi, iskolai, kerületi közösségek ahol igen. De igazából nem is az a kérdés, hogy mások elfogadnak-e téged, hanem az, hogy te el tudod-e fogadni saját magadat. Ha nem a külföldiségeddel, vallásoddal vagy a nyelveddel, akkor a hajszíneddel, kulturális háttereddel, vásárlási szokásaiddal fogsz kilógni a tömegből.

Viszont ebben a másságban vagy kívülállóságban nincs semmi szégyellnivaló, sőt - inkább az a furcsa, ha valaki nem tudja elfogadni, hogy néha ő lesz a feketebárány és feltétlenül az átlagosságra törekszik mindenben és gondolkodás nélkül asszimilálódni akar a helyi társadalomban. Ez nem szokott túl jól sikerülni.

Azokat nem fogadják be (teljesen jogosan), akik nem tanulják meg az ország nyelvét, nem ismerik és tartják tiszteletben az ország kultúráját és szokásait, illetve többet vesz el, mint amennyit ad az ottlétével.

Pár éve költöztem ki Olaszországba, sose volt problémám a beilleszkedéssel (bár nálam talán az is segítség volt, hogy fiatalon, huszonkét évesen jöttem ki), sose éreztették velem, hogy kívülálló vagyok, pont azért, mert a fentiek egyike se volt rám igaz. Felsőfokon beszéltem az ország nyelvét, jól ismertem a kultúrát, ami pedig új volt számomra, arra nyitott voltam, illetve tiszteséggel tanultam és dolgoztam (most már csak dolgozni dolgozok).