Csak nekem tűnik fel, mennyi hazugsággal tömik a fejünket?
Azért jutott ez eszembe, mert az átlagembernek annyi van a fejében pl. Dél-Afrikáról, hogy ott a gonosz elnyomó fehérember betolakodott, és elnyomta a feketéket, ez volt az apartheid. Közben itt olvastam egy hozzászólást, ami mindjárt más fénytörésbe helyezte a dolgokat:
"A dél-afrikai Köztársaság helyén korábban semilyen jelentős őslakos törzs nem élt, nem volt ott ország. Ezért telepedtek le ott a búrok. Fel is virágoztatták egy elég jó szinvonalra. Kezdetben igen kevés számú volt a fekete lakosság, de a jó élet reményében elkezdték elárasztani az országot(ismerős?), ezt a búroknak kordában kellett tartani, erre jött létre az apartheid rendszer, nem úri passzióból.
Mostanra, hogy a rendszer megdőlt, a fehérek jórésze elhagyta az országot, illetve meggyilkolták, elüldözték őket, az ország életszínvonala sűllyedni kezdett. A feketék, bár élnek valahogy, sehogyan sem tudják azt a színvonalat tartani."
Nelson Mandela a baloldalnak egy hős, nemrég Karácsony is rá emlékezett, közben meg egy terrorista volt.
Azt is olvastam, hogy az amerikai feketék túlnyomó többsége nem rabszolgák leszármazottai, hanem később vándoroltak be. Ahhoz képest ott most nagy a BLM, fehérellenesség, minden négert áldozatnak adnak elő.
Elképesztő, mennyi hazugsággal etetnek meg minket, és valahogy az utóbbi évtizedekben mind a fehérek ellen, ellenünk irányul.
Az apartheid vége óta is töretlenül nő a gazdaság, szóval ez nem jött be, kedves rasszista honfitársam :)
ma 17:36
Nem igazán, hiszen az volt a lényege a rasszista narratívának, hogy a fehér ember felvirágoztatta az országot, aztán amikor rászabadultak a feketék, akkor meg pusztulat lett. Ez tényszerűen sem igaz, hiszen jobban áll az ország, mint az apartheid idején, és akkor még nem mentünk bele a részletekbe.
ma 17:47
Mea culpa, akkor nézzük, ez a része miért nem igaz a rasszista narratívának. Nem mintha szükség lenne rá, hiszen nem vett el senki semmilyen országot, Dél-Afrika továbbra is a dél-afrikaiaké. Az már a rasszisták baja, hogy fekete dél-afrikaiak is vannak.
De ha ennyire érdekel, akkor nézzük meg, mi történt pontosan. (Mondjuk az is kérdéses, miért nyalod be ilyen könnyen a kamuszöveget, hiszen már az elején látszik, hogy csak mese: mégis melyik épeszű ember gondolná, hogy nem élt ott afrikai közösség a hollandok előtt?)
Szóval a dicső hollandok (majd britek) a 17. századtól kezdve egyszerűen elvették a helyiek területeit, akiket rabszolgasorba (vagy ahhoz közeli helyzetbe) vetették, illetve további rabszolgákat hurcoltak be a 19. század közepéig. A 20. századra már volt törvényi szegregáció is. A második világháború utáni gazdasági fellendülés valóban bevonzott külföldi munkásokat is, de ez csak annyit jelentett, hogy a városok túltelítődtek vidéki és külföldi feketékkel, nem azt, hogy érdemben változott volna a faji megoszlás.
Tehát a szokásos rasszista narratívával állunk szemben ezúttal is: nem az történt, hogy a fehér ember odament egy kihasználatlan területre és felvirágoztatta azt, hanem a fehér ember odament egy területre, elvette, lakóit kizsigerelve pedig felvirágoztatta azt és magát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!