Van a kommunizmusnak nemzeti irányzata?
Tudom,hogy kapásból azt kéne mondani,hogy nincs. De ha egyes dolgokat tud az ember már elgondolkodtató tud lenni.
Gondolok itt például Sztálin és Kína imperialista törekvéseire melyelről tudjuk,hogy nem a világi munkásállam volt és most sem az a célja. Emellett még például a Rákosi korszakban íródott Honvédindulóba és Drága földben elhangzó kijelentések sem nevezhetők semmi képpen nemzetellenesnek. És emellett még ugyebár 1 jópár dolgot el lehett mondani.
Minden ország kicsit adaptálta a saját "rendszerére" a kommunizmust, Kína különösen (Maoizmus), de az albánok, meg egy csomó másik ország is.
S fel-felbukkantak nacionalista elemek a kommunizmusban is. Ahogy minden politikus a komcsik is tudatosan használták ha éppen az kellett a céljaik eléréséhez.
Etno-nemzeti irányzata nincs. De Afrikában a dekolonizációs folyamatot több országban marxisták vezették, de a függetlenségi törekvéseik alapvetően nemzeti törekvések voltak. Tito Jugoszláviája is jó példa.
A latin-amerikai országokban viszont helyi baloldalt egyre inkább bekebelezi ez a kultúr-marxizmus, már nem klasszikus értelemben vett marxista az ottani baloldal sem.
Persze ott van a Zapatista mozgalom, ami megint más, és lehetne sokat beszélni róla, megérdemelne egy külön kérdést, de azok sem marxisták.
Amit Sztálin csinált meg amit a kínaiak ma is csinálnak, az csak annyiból áll, hogy nem tartják magukat ahhoz a ideológiához, amit a sajátjuknak vallanak.
Abdullah Öcalan demokratikus-konföderalizmusa áll ma a legközelebb ahhoz, amit szerintem keresel kérdező. Ugye a PKK egy alapvetően szélső-balos párt, és a kurdok mégis nacionalisták, és a kurdoknál a baloldaliság nem fonódott össze az antiklerikalizmussal (legalábbis nem olyan értelemben mint ahogy Európában és Kelet-Ázsiában).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!