Mit takar az "Új VIlágrend"?
Többen hangoztatják itt az oldalon is, hogy az Új VIlágrend így, az Új VIlágrend úgy... de ez tulajdonképpen mit jelent?
mááár azon kívl, hogy nem olyan mint a mostani, merthát új, ugye.
"mááár azon kívl, hogy nem olyan mint a mostani, merthát új, ugye"
Szétadom a stílusodat, feltételezem, hogy nem egy eszelős összeesküvés elmélet hívő vagy (ugye nem?), szimpatikus vagy :D
Amúgy én sem tudom, mert mindenféle módon hivatkoznak rá, már szinte ilyen közhely lett a kifejezés. Általában a nagyhatalmak kedvelik, meet hangzatos és ettől úgy érezhetik, hogy ők valami cseszett nagy dolgot készülnek véghez vinni.
Az összeesküvés elméletek hívei szerint ez azt jelenti, amikor megvalósul az általuk sejtett összeesküvés célja, egy világkormány és néhány gazdag család fog totalitárius módszerekkel uralkodni az egész földön.
De használják egy másik értelemben is. Arra, hogy ha más lenne a világ legnagyobb gazdasági és katonai hatalma (értsd nem az USA lenne). Ezt az értelmezést általában Kínával hozzák összefüggésbe, mert lehetséges, hogy Kína nagyobb gazdaság és haderő lesz mint Amerika. Ennek a valószínűségét viszont se én, se más nem tudja biztosan megmondani és persze nem 100%.
Szerintem azt jelenti, hogy a Planet X (Nibiru) elmegy a Föld mellett 3600 évenként, ezzel lenullázva minden életet a Földön. Persze vannak kivételek.
Ez a Great Reset. Szerintem. A jelenlegi nagyhatalmak pedig megpróbálják addig kinyírni egymást, hogy az új Földön ők lehessenek az urak. Persze ez csak konteó.
Planet X, Nibiru? őőő erről mesélnél még egy kicsit?
3600 évente lenulláz? De a civilizált embernek simán van 5-7 ezer éves történelme, elég valószínűtlen ilyen rövid időn belül való nullázás:D
Egyszerűen nem USA, Oroszország, Kína fog versenygeni egymással, hogy melyiküknek van nagyobb befolyása a világra, hanem USA és Kína. Nyugat jóval összetartóbb lesz, változások fognak történni a világgazdaságban, energia szektorban, hasonlók. Hogy ez hosszú távon jó lesz e, vagy sem, majd a távoli jövőben kiderül.
Itt az oldalon főleg a Mi Haznánk rajongók szeretik emlegetni, akik azt hiszik, hogy Toroczkai majd megállítja az egészet :D Az ő verziójuk forgatókönyvbe illő amúgy. Elvileg marad 500 millió ember a földön, akiknek nagyon szívás lesz, csak a gazdagoknak nem. A bátor Putyin meg jelenleg ezek ellen harcol.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!